A könnygázbeszállító

Most, hogy a rendőrség ipari méretekben fogyasztja a könnygázt a diákok ellen, nem árt föltölteni a készleteket. Mert hogyan is nézne ki, ha Pintér serege ott állana a gyerekekkel szemben kényszerítő készségek nélkül, nem tudnák a védteleneket biztos távolból képen sprickolni, hogy taknyuk-nyáluk összefolyjon. Még egyenlő erők küzdelme alakulhatna ki, és ennek a kimenetele bizonytalan volna. Orbán doktorminiszter urunk, valamint mind az összes segédei védtelenek maradnának, és egyszer a büdös életben szembe kellene nézniük a néppel magával, amelynek nagy része legalább annyira rühelli őket, mint Babitsnál Jónás a prófétaságot. Szóval csak lenne a baj.

Közbeszerzést írtak ki tehát. Milliárdnyi pénz van rá, úgyhogy a rend éber őrei szerettek volna beszerezni könnygázt, bilincset, sokkolót és jófajta gumibotot. Viszont nem sikerült a dolog, eredménytelen lett a tender úgymond, mert állítólag könnygázt és bilincset senki nem akart szállítani a fakabátoknak, az elektronyos sokkolóra csak érvénytelen ajánlat érkezett, a felkínált gumibotokat pedig túl olcsónak találta a tender kiírója. Ilyen is csak a NER-ben fordulhat elő, hogy valami csupáncsak azért nem kell, mert kevés pénzért kínálják. Ebből a szemszögből józan ésszel nem ismerhető a beszerző logikája, de valami lopással lehet összefüggésben a dolog. Viszont most nem ebből a szemszögből vizsgáljuk a jelenségeket.

Nem materiális, hanem szellemi, ha nem épp túlvilági megközelítésből, ha már azt is megtudtuk egy tegnapi hírből, hogy a magyarok legnagyobb része templomba ugyan egyáltalán nem jár, mégis hisz. De leginkább középkori módon, az ördögben, szellemekben és egyéb fenyegető elemekben, mint a jobbágyok Spengler gótikájának korában, innen nézvést tehát érthető az Orbán iránti rajongás is. Ez is megér majd egy dolgozatot, de most a bilincsekkel és könnygázakkal vagyunk elfoglalva, hogy vajon miért nem akad olyan, aki nagyon jó pénzt szimatolva a rezsim beszállítója akart volna lenni. Hogy milyen titokzatos hatalom tartja vissza a nyerészkedésre mindig kapható magyart.

Ezen a ponton pedig Marquez atyánkhoz fordulunk, akinél az élet legtöbb dolgára találhatni példát és formát csudálatos kivitelezésben és nyelvi gazdagságban. Azt meséli a szívünknek oly nagyon kedves Gabriel a Száz év magány egy pontján, hogy amikor a konzervatívok ki akarták végezni Aureliano Buendia ezredest, ezt azért nem tudták megtenni, mert nem akadt ember a kivégzőosztagba. Éspedig azért, mert elterjedt a katonák körében, hogy aki ebben részt vesz, mindenképpen meg fog halni. Vagy valamiféle földöntúli hatalom, vagy a népharag által, de szükségszerűen vége lesz. És azt mondjuk, bárcsak mi is itt tartanánk, miszerint az Orbán rezsim kiszolgálói attól félnek, hogy a kollaborálás a vesztüket okozza.

Sajnálatos azonban, hogy erről bizonyára nincsen szó, ezt csak úgy álmodjuk a képzeletünkkel és Marquez atyánk útmutatásai által, mert be kell látnunk, az élet mégsem irodalom, de bárcsak az volna. Akkor a kedvünk szerint alakíthatnánk a történéseket.  Viszont ez egyáltalán nincs így sajnálatosan, világunk ilyen kiábrándító szürkeség a rónaságon, ahol vannak azért apróbb örömök, mint ez is, hogy nincs könnygáz, amit a rendőrség be tudna szerezni, de kétségbe esniük akkor sem kell, ha a következő tender is eredménytelen volna. Mert ez itt egy olyan hely, ahol azok is rendelkeznek a raktárukban mindenféle kényszerítő eszközökkel, akiknek egyáltalán nem kellene, mint például Kövér elvtárs palotaőrsége.

Nekik van dögivel. A TEK-nek is biztosan, csak a készenlétisek fogynak ki belőle, most, hogy literszám fújják a gyerekekre, ám most, hogy számba vettük a lehetséges lelőhelyeket, arra kell rádöbbennünk, kies hazánk valóban kezd rendőrállam lenni. Itt lassan minden fejesnek lesz egy kis külön serege, amelynek az a feladata, hogy megvédje őt a tömegektől, ahogyan meséltünk tegnap a ketrecbeli létről, mint fideszes létformáról. És ez, bármennyire is szomorú, mégiscsak bizakodásra ad okot, hogy azért be vannak szarva ezek, tehát nekik sem annyira jó, mint amennyire nekünk viszont rossz. És akkor lesz üdvözítő, ha kifogynak a spréjükből, bár Mészáros még gyorsan építhet egy könnygázgyárat, akkor viszont lesz majd dögivel.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “A könnygázbeszállító
  1. polyvitaplex szerint:

    Ezekkel a modern dolgokkal mindig baj van, elfogynak, elromlanak, habár azt nem értem, hogy a bilincs hogy tud elfogyni, talán a rendőrök hazaviszik kipróbálni az asszonnyal, vagy azzal rögzítik a leszakadt sárhányót a kocsihoz. Most meg nincs, pont amikor legjobban kéne.
    Ezért is volt jobb a csendőrség, kakastollat mindegyik tyúkudvarban lehetett találni.
    Vissza kellene hozni a botozást, a bot bármelyik fán megterem.

  2. Yeti szerint:

    Az egy főre eső bunkók száma legalább kettő.
    Isten nem ver bottal. Stb.
    Kénygáz pedig lesz, önkénygáz 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum