Pannonféle vezetők, szittya katonák

Orbán Viktor szerint Hitler is egységes Európáról álmodott, akárcsak Napóleon, vagy szerinte Bizánc. Mindezt Veszprémben delirálta a kedves vezető azzal a szándékkal, hogy az EU-t szapulja, de megint kiderült, nem kellene történelemmel foglalkoznia, mert nem áll jól neki. Mondhatni, hülyeségeket beszél, sajnálatosan most már annyiszor, ahányszor csak megszólal. Hitler egységes Európa gondolatát ismerjük – ha Orbán nem is, vagy csak úgy csinál -, és nem is fárasztanánk vele a nyájas olvasót, mert ilyen minimális ismeretei mindenkinek vannak, legalábbis úgy véljük.

Szóba került még a hasonlítgatásban Nagy Károly és Ottó is, amiből kitetszik, egészen más korokból való, teljesen eltérő történelmi helyzetekkel dobálózik a mi nagy vezérünk, amelyeknek voltaképp jellegükben egymáshoz az ég egy világon semmi közük nincsen, a mai Unióhoz pedig végképp. Gyurcsány emiatt le is betegezte a bölcs vezért, ám itt hívnánk fel arra is a figyelmet, az is teljesen mindegy, hogy ő miket beszél róla. Hogy Orbán így nyilvánul, vagy nyilvánulhat meg, az rajta már túlmutat, az a NER-ből fakadó betegség, amely annak minden potentátján elhatalmasodott, ilyen például a friss vezérkari főnök is.

Aki alig is van hivatalban, de már nemzetközi botrányt kavart, mert ő is hitlerezett, csak másképpen. Ő arról elmélkedett az éles eszével, hogy a Második Világháború is lokális háború volt – mint ez az ukrán-orosz -, amit békefolyamattal meg lehetett volna állítani. Ha jól értjük, és miért ne értenénk jól, itt arra célozgatott a költő, hogy amikor az Orbán által képzelten egységes Európára törekvő Hitler lerohanta Lengyelországot, akkor az angoloknak, franciáknak meg kellett volna veregetni a vállát, és nem hadat üzenni neki. Ezen túl nem akarnánk Hitler, Európa és a béke dolgait feszegetni, mert túl soká tartana.

Annyi az érdekes az egészben, hogy Böröndi vezérkari főnök sajátos történelemszemlélete miatt a lengyelek egy kicsit fölhúzták az orrukat, nagyobb baj nem lett azonban, megállapíthatták, hogy olyan hülye ez is, mint az Orbán nevű gazdája. Viszont totális a káosz a fejekben, mert visszatérve Orbán hagymázaira, azért az is delikát, a nemzetállamok kialakulását onnan eredezteti, hogy a Római Birodalmat nem egy másik birodalom, hanem barbár törzsek rohanták le és szabdalták darabjaira. Ezen a ponton arra mutatnánk rá egyébként, hogy a nemzetállamok ideája a XIX. századig nem igazán volt tetten érhető.

A vizigótok és egyéb törzsek fejében ilyesmi nem igazán fordult meg, tehát totális a káosz, de ez sem akkora hír, ha Orbánról beszélünk. Új fogalmat is tanulhattunk tőle, ami a „pannonféle vezető”, mint aki sikeresen egyensúlyoz az Unió birodalmi álmai és a magyar önállóság között, és ezen a ponton már azt a kérdést sem tesszük fel, mit akart mondani a költő. Mert az ő „pannonféle” vezetője semmiben sem különbözik a vezérkari főnök „szittya” katonatiszt ideájától, amiből látszik, bár már a „békefolyamat” is mutatta, ő sem az a pengeéles kés az eszcájgban, de nem is ezért nevezték ki a magas posztra.

Itt csatolnák be a történetbe a soknevű honvédelmi minisztert is, aki pedig különleges társadalmi státuszú magyar tisztikarról szövöget omló álmokat. Ez viszont nem szimplán a militarizmus tobzódása, hanem ismét a Horthy-korba való visszaálmodása kies hazánknak. Minden további értesítés helyett innen érthető, hogy a soknevű miért ment parádés kocsissal látogatóba a katonalovakhoz, és sok minden más is világossá válik. Mondhatnánk azt is, hogy szépen egymásra találtak ezek hárman, ha nem Orbán találmánya volna a másik kettő, s ha Gogol nem sértődne meg, akkor mondanánk, hogy Orbán köpönyegéből bújtak elő.

A Fideszben mindenki onnan mászik ki, s most, az uralkodás tizenharmadik évében látszik a kontraszelekció bűvös ereje, hogy nem csak itt totális a hanyatlás és a sötétség, hanem az egész kormányban, de a Fideszben is. A valóságtól elrugaszkodott tiszta hit maradt mára, semmit nem jelentő szavak, történelemhamisítás és az ebből fakadó állapot, hogy ezek már önmagukon kívül mindenkivel szemben állnak, kivétel az ilyen trumpista idióták, akiket idecsődítenek önmaguk igazolására. Szétnézve magunkon elég reménytelen helyzetben vagyunk, de vigasztaljon az a tudat, hogy lesz még rosszabb is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
15 hozzászólás “Pannonféle vezetők, szittya katonák
  1. Yeti szerint:

    Minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel!
    Parádés kocsi nyomában parádés szarkupacok füstölögnek.
    Amíg lószar van, addig pedig veréb is akad.
    Főleg, ha mindenkit madárnak néznek.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Nem unod még a Pató Pálba oltott Tiborcz panaszát? Mert én már igen. Tenni kéne már valamit, vagy marad a szar. 😛

      • Yeti szerint:

        Nem nagyon hallom meg, annál inkább a hülyeség hangjait.
        Dícsérik azokat, akik kibasznak velük a végletekig.
        Magam érdekében megtettem, amiket meg kellett tegyek – mindenki takarítson el maga körül amennyit képes.
        Pató tiborcok nem érdekelnek.
        Többség az övék, tehát marad a szar – kis papírcsónakom valameddig még lebeg a tetején, tudomásul vettem.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Freudi elszólás volt, vastagon. Csak e miatt se „ennek” kéne vezetni az országot. Az ogy. képviselőket nem ártana meginterjúvolni, miért nem váltják le! Ne már kényelmesen élvezhessék a havi több millás „fizetésüket”. Az 5. is mennyit kap havonta? Milyen bizottságba nincsen benne a vén citerás? :/

  3. hj szerint:

    Az, hogy a mi pannonféle vezetőnk miket hord össze Bizáncról vagy Nagy Károlyról, azt lehet hülyeségnek nevezni, de Hitler úgynevezett egységes Európa-álma mellett ne menjünk el ilyen könnyedén, mert az egészen más kategória.
    Az én családom egyik ágán majd’ mindenki e miatt az álom miatt „ment füstbe”, azt meg inkább nem részletezném, hogy aki meg mégiscsak hazajött, az milyen állapotban vagy hova (a kedves magyar honfitársaknak köszönhetően).
    De ha nem lennék félig „idegenszívű”, akkor is úgy gondolnám, hogy Orbánnak ez a kijelentése nem tudható be pusztán történelemhamisításnak vagy az elmebetegség jelének – ez maga a BŰN.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Az orbánék hazaáruló bűnözők. Nem érdemlik meg a szarkazmust, amúgy is leszarják. El kell zavarni őket a hatalomból! Aztán bíróság elé velük. Ennyi.

  4. polyvitaplex szerint:

    Komoly politikus nem példálózzon és ne vicceljen Hitler nevével. Hitler egységes Európa-álmának utolsó csatlósaként pedig fokozottan vigyáznék arra, hogy miket mondok, kiknek a nevére hivatkozom, milyen szavakat használok a beszédeimben, például kerülném az „élettér” stb. szavakat.
    Orbán helyében arról sem feledkeznék meg, hogy Hitler álmaiban nekünk, az orbáni antropológia szerinti „félázsiai származékoknak”, nem osztottak lapot. Az Európai Unióba való tagfelvételünk viszont simán, csont nélküli történt, a magyarok többségének a támogatásával, amit a 83%-os eredménnyel záruló népszavazáson is megerősítettünk.
    Két párt ellenezte a csatlakozást, a MIÉP és a Munkáspárt, nem tudom, hogy Orbán mindkettőnek a tagja volt-e vagy csak az egyiknek.

  5. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Ezek tényleg hülyék, aztán a Novákot még csak nem is mondtad. Tegnap nem akartam hinni a szememnek amikor olvastam, szóval ez már az a kategória amihez nekem már elfogytak a szavak.
    Az ember azt gondolná, hogy egyetemet végzett emberek, valamilyen szinten kellene ismerni a történelmet, most a Bibót ne is mondjuk. Dee nem, ezeknél mindig van lejjebb.
    Egyébként hihetetlen ez a sötétség, és látod még mindig van aki tapsol nekik. Na az meg a másik…

  6. Anarchista Pista szerint:

    Az a helyzet, hogy ezek tényleg tök hülyék. De ez még nem zárja ki, hogy virtigli hungaristák, fasiszták, nácik – tetszőleges név aláhúzandó – is legyenek. Azok! Az ilyeneket éppen azért mert gonoszak és emellett hülyék is általában csak a golyó vagy a kötél vagy valami hasonló állítja meg. Más nem nagyon.
    Engem nem zavarna, ha ilyen véget érnének. Biztos, hogy emberéletekbe kerülne és a hívek is megvadulnának, ami további zűrökkel járna de hát mindennek ára van. Annak is ha zavartalanul „náculnak” tovább…

  7. Tom Sawyer szerint:

    Tudjátok, azért megkérdezném a dicső 130 valamennyit, meg a dicső polgármestereiket, a dicső önkormányzati képviselőinket is, vajon mit szólnak ehhez ? És igen, pontosan rajtuk is múlik, mert nekik kellene már ez ellen az idiotizmus ellen tenni. Csak hát tudjuk, a 30 ezüst nagy úr ám! Kell a gyerekre, az asszony, meg a szertő.. Jaa, a yacht sincs ingyen..
    Nagyon nehezzen tudtam elhinni, hogy a németek egyáltalán elnézték, el tudták nézni Hitler rémtetteit, meg azért legyünk őszinték, nálunk is voltak fajvédők.. Dee soha nem gondoltam volna, hogy 2023-ban ilyen mocskos gazemberek miatt kell írnom. Aztán meg ezek vannak kormányon 13 éve.
    Szégyenlem, de valamilyen szinten mi is okai vagyunk ennek. Mindegyikünk sáros, ha másért nem, csak a hallgatásért, a gyilkosok közt. Egyébként egyáltalán nem vagyunk messze ettől, a miniszterelnök nyíltan náci-fasiszta, a többi meg szintúgy épp ugy visz minket a szakadékba, mi meg csak megyünk utánuk. Lehet annak a könnyebb aki béget is, nem hallja a sikolyokat..

  8. Paulus_Maior szerint:

    „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt(???), maradandó(!!!) gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.”
    /Jn. 15. 16./

    Látjátok feleim,
    Így válik fertőzővé egy elmebetegség, és így válik KOLLEKTÍV ELMEZAVARRÁ!
    Fényes tekintetű ondósejkünk különös gondot fordít arra, hogy véletlenül se kerüljön felséges színe elé nálánál okosabb földi halandó…

  9. miki1950 szerint:

    Még mindig van lejebb.
    De azt vegyük már észre, hogy a társadalom mai pusztulatáért kizárólag a magyar polgárok a felelősek!!!
    És ha ennek a választói többségnek (a nép kisebbségének) ez így felel meg és minden világok legjobbikának tartják az orbáni diktatúrát, akkor nincs mit tenni!

    • kovacs_ugynok szerint:

      Ezt hívják áldozathibáztatásnak. 🙁

      • Yeti szerint:

        Egyszer még csak csak lehet áldozatnak tekinteni aki belemegy olyan helyzetbe, amiben megizélik.
        No de egymás után sokszor visszamenni az erőszakért?
        Legfeljebb hülyének, de már nem áldozatnak.

        • kovacs_ugynok szerint:

          Ez azzal analóg, hogy amikor téged átbasz egy csaló és megkárosít, akkor neked mondanák, miért nem voltál okosabb. Főleg ha ugyanazon trükkel többször is átvernek.
          Szerencsére a jog még az áldozat mellett áll, és a csalót szokták lecsukni… jobb helyeken. Na, Magyaroszág nem az.

          Azt kellene felfogni, hogy ha az orbánék átverik a médiában a jónépet, a plakátolásukkal, az osztogatásukkal, attól az még bűncselekmény. Csak Magyarország nem olyan hely. Ennyi. Ha ezt megértitek, akkor máris közelebb leszünk a csuti maffia bukásához. 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum