Kordonon innen, kordonon túl

A rend éber őrei tegnap sikeresen megvédték a kordont a Karmelitánál, s amit az ellenzék nehéz küzdelemmel, Hadházy Ákos pedig ennen vérével lebontott, egyből újjáépítették, délutánra tehát a kerítés újra állt. Ez egy fordított Kőmíves Kelemen történet. Amit a lázadók lebontanak délre, azt a várvédők fölépítik estére, és nem látszik a balladai megoldás, hogy a mese egyszer véget érjen. Harmadjára futottak neki a kordonbontásnak a harcosok, és harmadjára vallottak kudarcot a maguk módján – a mindig visszaépülő kordonnal -, de nem adják fel, mint mondják. A küzdelem tehát folytatódik, hogy fokozódik-e, az majd kiderül.

Egyébként senki nem tudja, mivégre áll ott a vasalkotmány, amely immár Orbán szimbólumává válik, mert mostanában amerre jár-kel a kedves vezető, ott ilyenek nőnek ki a földből. Ezt annak tudjuk be, hogy a nagy vezér egészen egyszerűen és köznapian be van szarva, ám ez nem olyan nagy nóvum, amióta a parlamentben is a függöny mögé bújt. Mindazonáltal a paranoia kezd elhatalmasodni rajta, de ez is természetes a diktátoroknál, számtalan példa van erre a történelemben. Orbán neves elődei (Hitler, Sztálin és a többiek) is ebben szenvedtek, nem mondhatnánk tehát, hogy a mi diktátorunk megőrülése egyedi dolog volna.

Aki népnyúzónak áll, mert elhatározza, hogy gazember lesz, annak számolnia kell a rettegéssel, ilyképp ebbe a képbe az a kevlármellény is beletartozik, amit Orbán jól láthatóan mindig visel a szabadban. Hogy abban is alszik-e, azt nem tudjuk, de kit érdekel az ő nyomora, ha innen nézzük a dolgokat, és nem tudjuk más szemüvegen át szemlélni. Van abban azonban valami sorszerű, ahogyan Orbán eljutott a kordon egyik oldaláról a másikra, a kívülről bontástól a belülről rettegésig, ha úgy tetszik, a kalitkán kívül lévő szabadságtól az önmaga börtönébe zárásáig, ami életútnak nem egy sikertörténet, csak annak szeretnék láttatni.

Kerítést építeni az emberiség régi találmánya. A birtok határának kijelölésétől hatalmas kőfalak felhúzásáig, vizesárkok építéséig, s ki tudja, még miféle furmányokig jutott fajunk, hogy tulajdonát és a redves életét mindenféle készségekkel megvédje. Ez egy bizonyos szint után terhes is bír lenni, mindig új és még újabb találmányokat kell alkalmazni, hogy meglegyen a biztonság hamis képzete, mert olyan kerítés nem létezik, amit így vagy úgy lebontani ne lehetne. Még a föld alá is lehet bújni, de ott is elérik az embert, tehát nincs biztos menedék sem a föld nevű bolygón, sem sehol az univerzumban. Ezek csak hamis képzetek.

Próbálkozhat Orbán is, mint ahogyan most is erősítik az őt körülvevő falakat. Elsőre még csak simán ott állt a kordon, amit puszta kézzel (mint Orbán annak idején a Kossuth téren) raktak odébb. Tegnap már össze voltak láncolva a darabjai, hogy hidegvágó kellett a bontáshoz. Feltesszük, ezután majd lehegesztik vagy betonozzák, netán áramot vezetnek bele, mint a villanypásztorba, de ez felvet egy filozófiai problémát. Az a készség arra szolgál ugyanis, hogy a birkák ne tudjanak kitörni, s nem arra, hogy illetéktelenek oda be ne jussanak, ilyképp könnyen belátható, hogy egy kordon bizonyos idő után börtönné is válhat.

Nagy valószínűséggel Orbán – és a csürhéje, mint tegnap kiderült, ahogyan sorban jöttek  a miniszterei a kordon túloldalára kormányülni – már eljutott arra a szintre, amikor ő van a kerítésen belül, mint az állatkertben a mutogatandó jószágok, a rend tehát helyreállott. Ezt erősíti az is, hogy a Fidesz élcsapata, a frakció, a kormány, most már bárhová megy, kerítésekkel, lefóliázott rácsokkal, ezek híján pedig buszokkal veszi körbe magát. Orbán tehát nem egyedül fél, ha úgy tetszik, retteg az összes. Csakhogy, mint eddig is láttuk, a kordonnak két oldala van, s aki rendszeresen belül tartózkodik, az elszakad a valóságtól.

Amint a kormányzásukon is látszik, ez Orbánnal és a Fidesszel már nagyon régen megtörtént, ha úgy tetszik, permanens álomvilágban élnek, olyan buborékban, amely megakadályozza a látást. Innen nézve tehát az ellenzék kordonbontása – és Hadházy vére – fölösleges, mert más univerzumban léteznek, találkozniuk tehát lehetetlen. Tegnap olybá tűnhetett, hogy miniszterek, ilyesmik haladtak a kordon túloldalára, de a mi szempontunkból ők csak árnyképek voltak a falon. Ezt mutatja egyébként a nyilatkozatuk is: „Reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett akciója” – ami azt jelzi, hogy ezekkel beszélni már nem lehet.

Mert miközben azt hiszik, hogy ők vannak a kordonnak azon az oldalán, ahol a többség, tehát a népek, észre sem veszik, vagy, ha igen, nem törődnek vele, hogy saját magukat zárták be, de olyannyira, hogy a burkukból ők ki már soha nem jönnek. Más kérdés, hogy nem is nagyon akarnak, és ezen a ponton áll előttünk az összes tragédia, hogy a lét mint olyan, ezek, de legfőképp Orbán számára egy afféle másik világban zajlik, ahonnan nincsen visszatérés az igazi valóságba. Ezt nem is ismerik, nem is értik, voltaképp közük nincs hozzá az évtizede zajló lopás közben. Ma már csak ülnek az aranyon a trezor homályában.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
8 hozzászólás “Kordonon innen, kordonon túl
  1. repulo szerint:

    Szabad vagyok – mondta a majom a rácsnak
    Én nem – mondta a rács. – Engem majmok köré zártak
    Rolls Frakció

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Igen, rács mögött a helye az orbán bandának! Ebből kifolyólag teljesen pótcselekvés amit Hadházyék művelnek. Jó, egyszer, április 4.-i tréfának elmegy, de nem kéne végtelen ciklusba kerülni e miatt. Főleg, hogy lenne még kordonbontáson kívül sok egyéb teendő is. Az orbánék hatalma semmit se érne a sok cinkos és kollaboráns nélkül. Nem őket kéne csesztetni, hanem rászállni azokra akik falaznak nekik, és segítik őket hogy hatalomban maradjanak. Persze itt nem az átvert kisemberekre gondolok.

    Itt van mindjárt a legfrissebb hír. Nem bűncselekmény az ügyészség szerint, ha az ország mini és köpcös elnöke úgy használja az állami infrastruktúrát mintha a sajátja lenne. Az indoklás szerint a honvédségnek biztosítani kéne neki a feltételeket, ha Firenzébe akar kiruccanni a feleségével, meglátogatni a lányát. Amit majdnem beszoptunk volna, ha nem láttunk volna karón varnyút, azaz orbánt a vonaton, vagy kis hátitatyóval utazni a turistaosztályon. Nem is volt régen, amikor még nem voltak a nemkormánygépek. Persze az is igaz, hogy a helyében én is tartanék a leköpéstől, ha annyi disznóságot csináltam volna a hatalomban mint ő.
    De a lényeg az, hogy ezt a határozatot, miszerint minden rendben van, valakinek alá kellett írni, és az most teljesen mindegy hogy parancsra tette, vagy önszorgalomból. Na ki volt az? Kordonbontás helyett, talán csinálhatnának némi tényfeltáró munkát is az un. ellenzékiek… :/

    • hj szerint:

      Nem gondolom, hogy annak a Svájcba való vonatozásnak az a fene nagy puritán életvitel lett volna a magyarázata. Az már akkor is annyira furcsa volt, hogy egy kovacs_ugynoknél gyanakvóbb és kevésbé jóindulatú ember (mint például én) már akkor is más okra tippelt.

      • kovacs_ugynok szerint:

        Hehe! Az egy másik kérdés, hogy a zsírmájashurka miért utazott vonattal egy tömött hátitatyóval Svájcba. Az is megérne egy misét… Akkor még nem volt „nemkormánygép”, és a menetrendszerinti járattal tuti belenéztek volna a csomagjába. Vagy legalábbis a bankók látszottak volna a röntgenen.

        De nem is ez volt a lényeg. Ha magáncélból tud utazni vonattal, vagy menetrendszerinti géppel, akkor bizony az indok is nettó hazugság. Persze nem ez a legnagyobb lopása, amit ez a csüngőhasú elkövetett a magyar adófizetők ellen.

    • cyr45 szerint:

      „Persze az is igaz, hogy a helyében én is tartanék a leköpéstől, ha annyi disznóságot csináltam volna a hatalomban mint ő.”

      És, ha még csak a leköpés veszélye állna fenn, az még hagyján…

      De ebben az országban már annyi elkeseredett ember van, akinek az ő „áldásos” tevékenysége miatt ment tönkre az élete, vált esetleg földönfutóvá, vagy vegetál már csak a létminimum alatti jövedelméből, hogy ennél komolyabb retorziótól is tarthatna!

      A „nép, az istenadta nép” azon tagjainak részéről, akik nem a NER tagjai, hanem „út szélén hagyottak”, ezért tkp. már nincs veszteni valójuk.:-((

      • Yeti szerint:

        Nincsenek olyanok, akiknek nincs veszítenivalója!
        Az élete, ha olyan is amilyen.
        Az istenadta csak akkor „lázad”, ha a másod/harmad vonalból megfelelő képességű újéhes vezér és társulata ügyesen kihasználja őket az épp aktuális hatalom ellen. Enélkül csendben éhendöglik, de nem lázad.
        Aztán kezdődik minden elölről.

      • kovacs_ugynok szerint:

        Sajnos pont a legelesettebbek szopják be az orbáni hazug propagandát. Úgyhogy szerintem pont tőlük nem kell tartania a csuti zsírmájasnak.

  3. kovacs_ugynok szerint:

    További hullámai az ügynek…

    Az hogyan lehetséges, hogy egy rendőr, egy közvetlenül választott országgyűlési képviselőt földre visz? Egyáltalán az, hogy hozzáér? Fordított esetben az orbánék már teleóbégatták volna a teljes magyar médiát.
    Nem mellesleg, ha egy rendőr felrúghat egy általunk választott, un. ellenzéki képviselőt, akkor szerintem mi is felrúghatnánk az általuk választott fideszest. Nemde? Ha már arról értekezünk ki, kinek, milyen „tiszteletet” ad meg. :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum