Mint azt tegnap miniszteres urunk közösségi oldaláról megtudhattuk, az anyukája ötvenhárom év elteltével újra elvitte őt óvodába. Oda, ahová a vezér suttyó kölökkorában járt, az alcsútdobozi Háromhárs oviba, aminek már a neve is csupa-csupa romantika, hát, hogy még miniszteres urunk itt tanulta először az életet kantáros rövidnaciban, a jele talán labda volt. De erről nem szólt a híradás. Egyáltalán semmiről sem szólt, amiről egy ilyen nosztalgikus látogatáskor szólnia kellene. Csak annyit tudunk meg, hogy az alkalom, ami miatt a nagy ember elment a kis oviba az volt, hogy az intézmény száznegyven éves lett, ami már egy óvodánál is szép kor. Horthy alatt tehát már működött.
De nem is ezek a történelmi távlatok az érdekesek, hanem ez a mostani vizit, aminek arról kellett volna emlékeznie, milyen pajkosan huncut gyerek volt a kis Viktor, hogyan cibálta a lányok copfját vagy duzzogott a sarokban. Az életről kellett volna mesélni a Facebook-megemlékezésnek, de nem szólt semmiről, csak egy leffentés a híveknek, hogy imádottjuk még nem Isten – csak tart afelé – mert volt hús-vér gyerekkora. És el tudjuk képzelni azokat a felgondolásokat, amiket egy ilyen közlés kivált egy olyan közegből, amelyik képes kiállni az utcára kezében olyan feliratú táblával, hogy Orbán Viktor álávju. Nos, ehhez mérten lett volna érdekes a kis húgyos Orbán, akiről azonban nem tudtunk meg semmit.
Nem mintha különösebben érdekelt volna, de egy ilyen látogatás forgatókönyve és érzelmei erről szólnának, az óvónénik, dadusok emlékeznek a ködös és bizonytalan múltra, amelyben ilyképp természetesen minden csodaszép. Fátyolosan könnyesek a szemek, és a visszalátogató is megáll egy pillanatra, honnan jutott el hová, ez egy cövek lehetne az út mentén, ahonnan vissza lehet nézni, ha van mire. De ezek szerint nincsen. Ismerjük a diktátorok életrajzának különös alakulásait, amelyekből szeletálódnak tények, emberek, események, a világ azokban új fénytörést kap, a vonalnak nem megfelelő dolgok eltűnnek vagy kitaláltak kerülnek bele, ez általános forgatókönyv. Nem oly sokára múzeum lesz az óvodából, falán emléktábla.
Mindemellett csodáljuk, hogy ma miért áll, ismerve országunkban más falusi óvodák sorsát, de nem születhet mindenütt Orbán Viktor. Most képzeljük el, ha tele lenne az ország Orbán Vitorokkal, akik játszanának egymással, elképzelni is rossz, hová is vezetne az, ezzel az eggyel sem bírunk. Sőt, rá kell jönnünk, ezt az egyet sem ismerjük egyáltalán. Miért lett ilyen, mi volt az első lökés, mik voltak az első élményei, ki verte meg, ki szidta le, amikor még lehetett, mert az nehezen tételezhető, hogy már kantáros nadrágban is fél méterrel a föld fölött lebegett, valamikor valami tehát történt, de, hogy mi az, soha nem tudjuk meg. Csak nem mondhatta egyszer hirtelen, hogy úgy döntött, gazember lesz.
És mégis sikerült. Amúgy szeret ő más ovikba is járkálni, labdát vinni, kiskapukat a gyerekeknek, itt azonban ilyet nem látunk. Egyáltalán, az ovit sem látjuk, az anyukát sem látjuk, ez a miniszteres urunk nagy huncut, akárhol is lehet, illetve sehol sem. Múlt héten is, miközben azt láttuk egyfelől, hogy kezdődik a kormányülés minket megmenteni, ugyanabban a pillanatban született tudósítás arról, hogy az oszkói szőlőhegyeket rója, erről is volt fénykép. Igaz, a szöveg az volt hozzá, a feleségével érkezett ide beszélgetni és iddogálni, Anikó asszony azonban nem volt sehol a képeken, tehát ott is minden csak a homály, akárha ballada. Léptet fakó lován, nézi, mennyit ér az oszkói tartomány.
No de, nem is ez, hanem maga az oldal, ahová fölkerült az óvodai látogatás ténye, hogy ott hogyan nyalakodnak a hívek, az már delikát. Az ilyen oldalakon nincsen tétje semminek sem, itt minden rajongást vált ki, Orbán Viktor álávjú, de hát, végül is, ez a cél. Nem valami sok, de ma már megteszi. Nem hihetnők, hogy az egész világ romlott el ennyire fél évszázad alatt, inkább csak mifelénk rossz a széljárás, mert a környékünkön olyan ország még egy nincs, amelyiknek a miniszterelnöke közel a hatvanhoz, halálos bűnökkel a lelkén azzal népszerűsítené magát, hogy az anyukája megint elvitte az oviba. Hogy mit gondol az anyuka, mennyire szégyelli magát, ha egyáltalán, azt nem tudjuk. Csak azt, amit mi gondolunk.
Vélemény, hozzászólás?