Mi baja van a pesti srácoknak Istennel?

Dezse Balázs, a Pesti Srácok dolgozója (betűket rakosgat egymás mellé) Soros György kilencvenkettedik születésnapjára azt írta, nem kíván Sorosnak boldog születésnapot, csak eszébe jutott, elgondolkozik azon, „hajlamosak vagyunk néha számon kérni a Jóistent, hogy egy ember, aki ennyi kárt okoz, miért hagyja a Jóisten ennyi ideig, jólétben élni”. Elnézve ezt a mondatot mi pedig azon gondolkozunk, Dezse Balázs miért nevezi magát újságírónak, illetve elmerengünk az ő Istenén, és a hozzá való viszonyán is. Azon már fenn sem akadunk, hogy a jámbor keresztény láthatóan egy embertársa halálát kívánja, mert ezt megszoktuk.

A többi azonban érdekes. Hősünk a Facebookon tette közzé veretes gondolatait, azért, amiért az ember gondolatokat tesz közzé ezen az oldalon. Hogy reakciókat váltson ki a közönségből, és ez természetesen sikerült is neki. A decens, úri közeg, amelyik a Pesti Srácok nívójához szokott, a bejegyzés alatt buzizott és zsidózott, bár ez annyira nem is meglepő. Ők azok, akik mindenre képesek buzizni és zsidózni, voltaképp hozzájuk szólt Orbán is Tusványoson a fajkeveredési elméletével, de most nem is ez az érdekes. Jelen mélázásunk tárgya Dezse, meg az összes pesti srác, valamint az ő olvasótáboruk Istenhez való különleges viszonya.

Kezdetnek annyi talán megteszi, hogy keresztény Magyarországunkon Dezse – és az összes többiek – Istene – ha van nekik egyáltalán – nem keresztény Isten, hanem valami egészen másfajta. És mivelhogy általában ők azok, akik ordítva tudatják a nagyvilággal a keresztény kultúrájukat vagy kultúrálatlanságukat, innen nézvést logikai szemszögből az is megállapítható, Magyarország nem keresztény ország, sokkal inkább pogány, mert ilyen istenei vannak, illetve olyan ősiek, amelyeket be sem ismernének, mert legszívesebben letagadnának, ha rájönnének, milyenek. Ilyen veszély azonban nem fenyeget.

Dezse módja, ahogyan ő az Istenéhez szól, a próféták módja, akik a haragvó Istennel fenyegettek, illetve hozzá fordultak, hogy eméssze el a bűnben fetrengő világot. Sajnálattal kell tudatnunk a Soros halálát kívánó Dezsével, ha ő ilyen óhajjal a Jóistenhez folyamodik, rossz ajtón kopogtat, mert a szentesték Jézuskája és az apukája sem foglalkozik bosszúállással a legendárium szerint. Ezek ketten kiegészülve a Szentlélekkel inkább a megbocsátással bíbelődnek, meg a szeretetet hirdetik. Dezse Istene ezeknél ősibb, haragvó Isten, akit azok imádnak, akiket a közönsége illetlen szavakkal illetett a bejegyzése alatt.

A világ tehát a benne lakó istenekkel korántsem olyan egyszerű, mint a pesti srác képzeli abbéli tévelyedésében, ha a teremtőt hiába a szájára veszi aljas vágyainak kifejezéséhez, attól az egész komilfó lesz, holott egyáltalán nem. Más bukéja lesz a dolgoknak, amit ezúttal inkább nem részleteznék. Dezsével és a többivel nem az a baj, hogy hitetlenek hanem, hogy Istennel takaróznak, mert a mai Magyarországon ez van divatban. Ugyanakkor, mint a fentiekből is látszik, buták is nagyon, de legalább kellőképpen gonoszak, és ezt majd a Jóistenük megbünteti, de nem itt, hanem a másvilágon. Erről szól a kereszténység.

És nem pediglen arról, hogy itt nekilát villámokat szórni, vagy kitekeri a Soros nyakát. Kinek a pap, kinek a papné, Jézus vagy Jehova, nem mindegy, de akinek egyik sincsen, annak teljesen. Mindezeken túl, és a képet még kicsit árnyalandó, az is egy horizont, ha valaki ifjúságának bimbajában megragad ott, hogy egy ártalmatlan matuzsálemmel riogat, mert eddig terjed a horizontja. Ám ehhez még annyit, ha Sorosnak egyetlen bűne is van, az az volna, hogy Orbánt, akinek a valagából ez a Dezse jól láthatóan kilóg, a saját magáról elnevezett ösztöndíjban kegyeltette, azaz kígyót melengetett a ma már őszülő kebelén.

Ilyenekről a fideszes fáma nem szól, hanem Istent kéri Orbán jótevőjének elpusztítására, amihez kell egy kis pofa, látens nácizmus és mindenképpen aljasság. Ebből viszont rengeteg. Nem szaporítanánk itt a szót feleslegesen, de Dezsének azt javasoljuk, ha már istenezik, iratkozzon be hittanra, ráfér, vagy felejtse el a vele való kurválkodást, mert nem vagyunk mi Mári nénik, hogy hasra essünk tőle. Ám így végül is nem ez a legnagyobb baj ezzel az egésszel, hanem az, hogy ez a Dezse és a cimborái képzete Istenről – ha van, nem győzzük hangsúlyozni – olyasféle, mint valami iszlamista miliciáé. Csak ezek ahhoz beszariak, de a pofájuk az nagy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum