Nagy miniszter összevonja homlokát

Nagy István agrárminiszterünk csudálatos műalkotással rukkolt elő a Facebookon mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére és boldogságára. Közzé tett egy képet, amely két részből áll. Felül egy kiégett, szikes föld látható haldokló, ványadt növényekkel, alatta pedig – mintegy a miniszteri koponyán hordozás képzetét keltve – Nagy István szeme mutatkozik, fölötte az erősen ráncolt homlokával, mintha a pusztaság súlya redőzné alatta a bőrt, kínok közepette. Ám Nagy István miniszteres urunk nem azt írta a mű értelmezéshez, ami panelproliilag fakadhatna belőle, hogy miszerint szétmegy a fejem, csezmeg, hanem a köznapoktól elemelődve az esztétikum világába megtudhattuk: „Összefüggések. Aszály 2022.”

Mintha a múziumban volna a képhöz írva a címe, hogy aszongya: „Mona Lisa”, és a bávatag nagyközönségek néznék tátott szájjal, olykor késztetést érezve arra, hogy hozzá vágjanak egy tojást. Kitetszett így, hogy miniszteres urunkban egy festőbe ojtott költő veszett el, szertefüggő értelmezéseket lehetővé téve a gondoktól gyötört miniszteri homloknak. Viszont ettől eső nem lesz, és ugyanúgy odavannak a vetések, mintha nem csodálhatnánk ezt a homlokot, ami olyan, mintha egy shar pei kutya volna, akiket azért szeretünk, márt három számmal nagyobb bőrt hordanak, mint kellene nekik. Nagy miniszteres urunk kormányunk tagja, és így kormányoz: sokértelmű, aggodalmas képeket eszkábál nagy műgonddal.

Az aszály, az nem tréfadolog, felette semmilyen kormányoknak hatalma nincsen, még magának Orbán Viktornak sem, bár ebben nem vagyunk egészen bizonyosak. Olyannyira kívül esik ez a tehetni valamit is körén, hogy még Novák K. államelnök is imádkozott miatta, igaz, nem a keresztényi kipcsak földnek megfelelőn a liturgia szerint, hanem Kovács Katalinnal szólva, az ő dalával, miszerint „Add már uram az esőt”. De nem adta a nyüves, ezek szerint Novák K. államelnök szava sem ér az égig, vagy az ő istene sem mindenható. Komoly dolgok ezek, legalább annyira, mint Nagy miniszter ráncolt homloka, amiben azért fölfedezhetjük a népi vonalat, ahogyan annak idején Rózsa Sándor meg a szemöldökét vonta össze.

Mindez is azonban csak a burok. Mert voltaképp az az igazi kérdésünk, Nagy miniszteres urunk mi az anyánk valagának rakosgat ki ilyen képeket a Facebookra, mint mikor például Varga J. hegedül vagy dekázgat, Németh Sz. pacalt kavar az üstben, vagy egyenesen maga Orbán V. tölt kolbászt, esetleg koviubival bíbelődik, miközben pedig az ország épp csúszik vissza a középkorba, vagy egy kicsit messzebbre. Aztán arra kell rájönnünk, hogy az ország, amit ezeknek gondozgatni kellene, azért megy szarrá a kezeik között, mert kormányozni ezek nem tudnak. Illetve a Facebookon való ténykedésük a kormányzás maga. Itt tesznek közzé hülye, átgondolatlan és aljas rendeleteket meg határozatokat.

Aztán lesz, ami lesz. Így és ezen a ponton azt kell belátnunk, hogy kies hazánk csak azért működik még úgy ahogy, mert a lakosai rutinból és megszokásból működtetik. Vezetik a mozdonyt meg a villamost, műtenek és tanítanak, eladnak a boltban, igazolványt csinálnak, mindenki teszi a dolgát, igaz, egyre kedvetlenebbül, de azért mégis. Ezek meg facebookoznak, illetve tutulva szidnak mindenkit maguk körül. Meg lopnak, ezt el ne feledjük. Ilyképp az országot a tehetetlenségi nyomaték viszegeti előre, de már alig is, most már rohadt nagyokat zökken, mígnem egyszer csak megáll. Voltaképp ezt mind jelenti Nagy miniszteres urunk ráncolt homloka, amivel a gondjait akarta lefösteni, de egészen mást mutatott.

Mégpedig a tehetetlenséget. És összességében nem is az aszállyal szembeni kilátástalanságot, hanem az egész világgal meggyűlő bajokat, hogy mi a szar történik itt. Ugyanezt mutatja az összes többi közösségi térben való megnyilvánulása is, hogy szedegetik össze a népszerűség morzsáit, mint valami huszadrangú színészek. A Facebookot nem kormányzati kommunikációra találta ki a Cukorhegyi, bár, ha belegondolunk, hogy Mészáros L. őnála okosabb, akkor valószínű, hogy az amerikai csak azért hagyta ezt ki a funkciók közül, mert sötét, akár az országút. Még ez is lehet, vagy pediglen nem. Mindenesetre és ennek ellenére kormányunk erre használja, s mint látjuk, ténykedése olyan is.

Egy dolog volna hátra, hogy azt kiderítsük, kinek szólt az összevont homlokú üzenet. Kivel akarta közölni miniszteres urunk, hogy tenni akármit is a bőrgyűrögetésen kívül nem tud, mert a világ erői hatalmasabbak annál, mintsem gondolta volna akkor, amikor elfogadta a magas hivatalt. Nem tudjuk igazából, Istennel ezek nincsenek olyan nexusban, hogy hallgatna rájuk, a traktoristák meg nem szoktak a Facebookon lógni. Mindezek miatt ez az aktus egy utolsó sikoly a vakvilágba – meg maximum nekem – az elmúlás előtt, amikor majd Nagy miniszteres urunk homloka redői is elapadnak, és a bőre szárazon lepereg a csontról. De ezt már végítéletnek nevezik, amikor nem lennénk egyik fideszista helyében sem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum