A nagy durranás

Nézzünk körül így indulásképp az elmúlt száz év tíz legsikeresebbike után a kietlen pusztaságban. Hogy hol is élünk. Mi az, ami elibénk tárul, ha nem Orbán szétfolyó képét kell bámulnunk. Nos, hát, kedveseim: kilóg az ország valaga a lukas gatyából. A forint fost se ér. Egekben az infláció. Milliók nem tudják, télen miből fizetik ki a rezsit. A hiány hegy nagyságú. A gazdaság összeomlás előtt. Utálunk mindenkit. Nincs jövő, amit várhatnánk. A jelen kilátástalan. És még a fülünk is lekonyul. Ilyenkor elmereng a fajtiszta kipcsak Európa DNS-ével a valagában, mi marad, illetve és legfőképp mi az, ami hiányzik az elaléló boldogsághoz.

Tűzijáték, baszki. Tűzijáték nélkül nekünk élni nem lehet, mert hová is vezetne az. Ezt épp nem tudjuk, mert ki tud itt valamit is. Ugyan százezrek írták alá a kérvényt, hogy ne legyen a kurva nagy nemzeti ünnepen másfél milliárd elpufogtatva, a városok sorra fújják le a semmire sem való cirkuszt, és a pénzt közjóra, szegényekre fordítják, mert akad, akiben még él a józanság szikrája. Viszont a NER nem enged. A NER azt mondta, lesz tűzijáték, és lett tűzijáték. Mint ahogyan vasaló a nyaraláskor. Úgy is lett. Valahogy úgy nézünk tátott szájjal ki a fejünkből a szemünknél lévő lukon, az egyre szűkülő résen a tébolyda kerekülő sarkaiba.

Ám. Ha már nem akarja a bávatag és megvezetett jószág, hogy nemzetileg pufogtassanak neki, meg kell magyarázni, mégis miért teszik ezt vele. Azért verik mert szeretik? Úgy hozzávetőleg. Zsenánt volna bevallani, hogy a pénzt már rég odaígérték valamelyik cimbinek, akit ki kell fizetni, mert majd kérnek tőle valamit, vagy már kértek is. Vagy csak úgy voltak jók a pénzünkből, amiről nem kérdezik, mire költhetik el. Sőt, ha hangsúlyosan kérjük, ne arra csesszék el, amit kimondottan nem szeretnénk, csak azért is. Nem, hogy kibabráljanak velünk, hanem, mert a szavunk annyit is ér, amennyink van. Semennyit.

Gondolkozik aztán ilyenkor a propagandagépezet, füstöl az összes feje neki erősen, akárha isten farhátja, mi az, amivel a bávatagokat még nem vertük át. Mi lehet – most épp a tűzijáték okán -, amivel olybá tűnik, az a bűvös hatás, hogy jót teszünk, miközben valójában kicseszünk velük. Látjuk a propagandagépezet összes fejét, ezt most hogyan magyarázzák, mivel akasszanak hasba, amikor mind az összes fejeknek egyszerre ugrik be, hogy a pátoszok. Mindegy milyenek, szent szánkók, a karácsony hamis csöndje vagy a hit álságos tisztelete. A pátoszokkal nem lehet hibázni – vélik a fejek, és voltaképp itt kezdődik el minden.

Az összes csoda, illetve az egy nagy, amelyik olyan mahomet hatalmas és tömény, hogy csak kisebb adagokban fogadható be. Így és ezért nem egyben tárom a nyájasok elé mind az egészet, hanem csak cafatokban, hogy le ne essünk a székről közben, de azért is, hogy jobban kijöjjön a bukéja. A pátosz tömjénes, füstös és fostos íze. „A keresztény Magyarország születésétől máig tartó ezer év sűrített krónikáját jeleníti meg olyan formában, amely a nemzeti értékek emlékének tanulságát és a Szent István-i örökség átadását helyezi a középpontba a gyermekek, a fiatalok, a jövő nemzedék számára…”

Hagyok időt, tessenek még egyszer nekirugaszkodni. Megéri. Vagy nem, csak arra való a kis szünet a következő adag előtt, hogy levegőt vegyünk fuldoklásunkban, amit ez a tömény, értelmetlen baromság okozott. Ezek tényleg ennyire hülyének néznek, tessék: „…Az ünnepi műsor igazi családi élménnyé válik, mely során a szülők megfoghatják gyerekeik kezét és együtt utazhatnak a magyar történelem nagy korszakainak, jelentős pillanatainak tablójával, hangsúlyozva közben azokat a fontos nemzeti értékeket, melyek a mindennapi élethez is támaszt nyújthatnak egy-egy erkölcsi tanítás formájában.”

Íme, hölgyeim és uraim, a tűzijáték foglalata, oka és indoka. A jó műalkotást nem kell magyarázni (ezt sem), csak hagyni kell hatni (ezt is). Ilyen okból nincsen hozzáfűzni valónk semmi sem, mert ehhez nem is lehet. Elveszne a belőle áradó primitívség, amely azonban addig babonázza a lelket, hogy a testnek egészen egyszerűen köpni kell, ha már zokogni nem tud. Összegezve azonban a mondanivalót, miszerint a tűzijáték erkölcsi tanítás volna, nagy valószínűséggel ennél még Kásler tízparancsolata is jobb. De mindenképp olcsóbb. Viszont egészen ne csüggedjünk. Hétszentség, hogy lesz még lejjebb.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
8 hozzászólás “A nagy durranás
  1. miki1950 szerint:

    Tönkretették, hazavágták, lenullázták ezt az ünnepet is akárcsak március idusát.
    Cirkuszi attrakcióvá silányították.
    Búcsú vurtslival.
    Kiüresítették, és ha Petőfi pontjaira gondolok nem túlzok, ha azt állítom, meggyalázták, méltóságában megalázták a nagy elődöket, eszméiket, hitüket , következésképp a ma élő magyar utódokat.
    Szégyellem magam,magunkat, amiért hagytuk ezt.
    Sajó Sándor : A vén bolond
    “….Nincsenek már magyarok,
    Én se leszek halott ország bolondja!
    Ejhaj, igyunk rája!
    Úgyis elnyel a sír szája ;
    Gyáva népnek nincs hazája -…”

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nem tudom ki, hogy van vele, de én kimondottan várom a cirkusz részét. A tavalyi guruló Szent István, meg a Szent Koronában hegedáló cigány banda.. Szóval erre nincsenek is szavak. Csak abban bízom, hogy a koreográfiát az idén is ugyanazok csinálják ! :)))

  3. Yeti szerint:

    Nemzetileg pufogtatni – tetszettek volna forradalmat csinálni!
    Se puska, se nyúl.
    Még a farhát is lekonyul 🙁

  4. Tom Sawyer szerint:

    https://telex.hu/belfold/2021/08/20/augusztus-20-szent-istvan-nap-felvonulas-turul-szobor
    Szóval tudnak ezek ha akarnak !!
    Nos, valami hasonlóban, reménykedem az idén is. :)))
    Azért ez – ha minden pénzt nem is – de sokat megér.. :)))

  5. hj szerint:

    „Mint ahogyan vasaló a nyaraláskor. Úgy is lett.” Egy pillanatig el kellett gondolkodnom, de aztán leesett… 😀

    Furcsa ez a NER-ízlésvilág: minden, amihez csak közük van, ósdi, talmi, csicsás és giccses – érték semmi. Ráadásul ezzel a lumpenproli típusú pénzszórással fűszerezve. (De persze mi vagyunk a panelprolik…)

  6. Jane Doe szerint:

    A közvetlen szomszédunkban igazi háború dúl, igazi bombákkal, rakéta-sorozatvetőkkel (leánykori nevén: katyusa), igazi áldozatokkal.
    Nálunk háborús vészhelyzetet hirdetni és “Európa legnagyobb tűzijátékát” rendezni – minimum ízléstelenség. (Ami a miniálnoktól nem áll messze.)
    Kb olyan ez, mint a halotti toron táncra kérni az özvegyet.

  7. polyvitaplex szerint:

    Vinni kell majd magunkkal a Duna-partra a magyar történelem nagy korszakainak, jelentős pillanatainak tablóját, vagy ott fogják osztogatni?
    Mindegy, megpróbálom majd társítani a látványt valamelyik jelentős pillanathoz.
    Piros görögtűz: Nagy Lajos elfoglalja Nápolyt.
    Fehér tűzgömb: Mátyást királlyá választják a Duna jegén.
    Zöld tűzeső: Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szaval.
    Narancs tűzvihar: Orbán kikergeti a szovjeteket.
    Barna petárdahurka: Áder János aláír.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum