Handabanda és dilivonat

Nem tudjuk, mi kívánna nagyobb méltóságot és tartást, melyik poszt és feladat, a hon védelme, oder a rezsié, melyikhez kellene több kognitív készség. Ám Németh Szilárdnak teljesen mindegy. Mindkettőt ugyanazzal az elsöprő lendülettel, hogy úgy ne mondjuk, a butaság bátorságával abszolválja, lett légyen védelmezésének tárgya a komplett haza vagy egy kanna benzin. Két dolog van, amit még nem tudunk: hogy marhapofa főzése közben miért és hogyan lehet eljuttatni közleményeket az MTI-hez, illetve, hogy a híriroda miért közöl ilyesmiket. Régebben ez ugye egy szakma volt (Monika), ma azonban valami egészen más.

Mielőtt Németh Szilárd történetét folytatnánk, személyes közbevetésként a lapszerkesztő nyomorára irányítanám rá a figyelmet. Ez pedig az, amikor munkája során a közzé tett hírekkel a körülöttünk lévő valóságot óhajtja lefösteni a nyájas olvasóközönségnek, viszont ez MTI hírekkel nem megy. Manapság egy távirati irodai anyag maga az irónia. Ha azt az ember beleteszi a lapjába változtatás nélkül, akkor csak azt remélheti, hogy az ő nyájasa ugyanúgy érez mint ő, azaz, vigyorba rándul az ajka, miközben öklendezik. De nem kommentálhat mindent, miszerint vigyázzanak az olvasásával, mert a tartalom fogyasztása káros lehet.

A kis szervezetünkre nekünk. Viszont az is igaz, hogyha a valóság maga abszurd, akkor arról nehéz józan képet mutatni, mert mit tegyünk azzal, ha Németh Szilárd marhapofa főzése közben szidja az Unió anyukáját. Ha nagy fakanállal a kezében, a bogrács födőjét pajzsul emelve a magasba, akárha valami marhafőző lovagi tornán lenne, mindeközben pedig közleményeket bocsát ki magából olyan szöveggel, hogy az Unió az ellenzékkel együtt valamiféle „dilivonatra” szállt volna fel, amiről ő szerencsére lemaradt, mert épp marhapofát főzött. Így képviseli egyedül a normalitást a tébolyult világban.

Amúgy magával a közlemény tartalmával nem igazán kellene foglalkozni. Hogy mégis megtesszük, az azért van, hogy lássuk, Németh Szilárd ennek segítségével milyen tartalmakat rak be a Mari néni fejébe. De ne érjen az a vád, hogy mindig csak a nyugdíjasok, ilyen szempontból tehát nyugtázzuk azt is, hogy Kiss János építőmunkás vagy Tóh Ede fogorvos egyformán benne van abban a halmazban, amelyik lelkesen tapsol annak, hogy Németh Szilárd megvédi az ő rezsijét. Miközben persze éhen döglik, mert föl nem foghatja, hogy máshol a többszörösét fizeti ki annak, amit a gázszolgáltató sárga csekkjén megspórol.

Ennyit a közgazdaságtanról. De térjünk vissza Németh Szilárd fakanalához és födő-pajzsához, mert még megsértődik, hogy nem foglalkozunk vele eleget. A marhapofa értő előadója a szokásos szókészletet használja hadoválása közben (megvédjük, magyar emberek, nem hagyjuk, etc., etc.), aminek az a lényege, hogy a Fidesz helikopter jellege mellett az őt körülvevő világ en bloc barom. Semmihez nem ért, ül a dilivonaton a magyar ellenzékkel együtt, és zakatol a végromlás felé, amit saját maga idéz elő mindennel is együtt (infláció és a többi), és ezt az emberekkel akarja megfizettetni. Viszont ők elsősorban a Ryanairrel.

Hogy Németh Szilárd ne érezze magát annyira egyedül a kognitív sivatagban, arról Nagy Márton, egészen friss miniszter gondoskodott, aki szintén az MTI-t használta gondolatai világgá kürtölésére. És Nagy Márton is – födőpajzs nélküli ugyan, mégis – gáláns lovag, mert, holott a Ryanair vezérigazgatója, bizonyos Michael O’Leary őt magát hülyézte le, mégpedig ötször, mégis arra szólította fel, hogy a magyar néptől kérjen bocsánatot. Delikát. A Ryanair bűne az volna, hogy a magyar néptől szedi el azt a pénzt, amit Orbán meg tőle vesz el, és máris előttünk van a katonás sor végén a bűnös maga.

Nagy Márton minisztert egyébként ebben a pillanatban Woody Allen képében látjuk magunk előtt, aki a Fogd a pénzt és fuss című filmalkotásban áll kezében a szappanból faragott pisztollyal, amely az esőben egy nagy habkupaccá ázik a kezében. Nagy Márton így tartotta a pisztolyt a Ryanair fejéhez a pénzét követelve, a Ryanair lehülyézte őt, a pisztolya pedig akárha Woody Allené, és annyira is megy vele. Mert egy dolog, amit a képébe kapott, a másik, hogy semmi a játszma végösszege, a harmadik pedig, hogy e történések közben szerinte a Ryanair „handabandázik”. Holott csak annyit mondott: Orbán bekaphatja a rablóstílusával együtt.

Nagy Márton friss miniszter összegzésképpen annyit közölt az MTI-vel: „az üzengetést ezzel lezártnak tekinti, útszéli, kocsmai handabandázásban nem vesz részt”. Újólag csak delikát. A Fidesz két zsenijétől tehát ezen a gyönyörű, nyári szombaton megtudtuk, hogy „dilivonat”, valamint „handabanda”, amiből ők kimaradnak míg pedig a rajtuk kívül álló tágas világ pediglen nem. És mindeközben, hogy el ne feledjük, a marhapofa is elkészült a zsírtól tocsogó bográcsban, mint magyari nagylétünk és intellektuális fölényünk ékes bizonyítéka, hogy a morálisról ne is beszéljünk. Szép napunk volt tegnap, és ma sem lesz jobb.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum