A tanárok csokija

Gulyás Gergely szerint az ellenzék akadályozza meg, hogy a Fidesz felemelje a tanárok fizetését. Amikor ezt az axiómát hallja a fideszegyház bármely tagja (vö.: szekta), szívesen kitekerné az ellenzék nyakát, de ilyet a közelében nem nagyon talál, ezért inkább belerúg a vak komondorba. Valljuk be, mi sem tételeztünk volna ekkora aljasságot az ellenzékről, bár régóta hírlik fideszi körökből, hogy a nemzetére ront, egekbe emelné a rezsit, lebontaná a kerítést, és minden ilyesmi jár a fejében egyfolytában, ezen kívül rossz hírét kelti hazánknak, és áskálódik a megállított Brüsszelben.

Ahogyan Gulyás Gergely szavaiból kivesszük, kormányunk, pártunk, sőt maga a kedves vezető is azon buzgólkodik szuszogva minduntalan és már évtizede, hogy felemelje azt a nyüves fizetést, az ellenzék azonban ebbéli szándékában megakadályozza. Az is kiderül, hogy kormányunk mindezt a bérrendezést – amelyen nagyjaink és maga a kedves vezető is átesett -, brüsszeli pénzből szándékszik megoldani, de brüsszeli pénz momentán nem érkezik. Megakadályozza az ellenzék. Másfelől viszont azt mondják a megállított brüsszeliek, hogy küldenének ők, ha el nem lopnák, erre nézvést azonban garanciát senki nem ad.

Nem tudható, hogy ezt is az ellenzék akadályozza-e meg, hogy ott liheg a fideszisták nyakában, miszerint ezt is lopd el meg azt is, ám szimpla rosszindulatból, hogy aztán futhasson panaszolkodni Brüsszelbe. Nem tudjuk, de csak így lehet, úgyhogy ezen tovább nem is merengünk, mert fölösleges. Viszont eszünkbe jut a magunk mögött hagyott évtized, amelyik annyira sikeres volt, hogy még a holdról is látszott, ott ugráltak a holdlakók gukerral a kézben örülvén ők is a kedves vezető sikereinek, s vele a miénknek is, csak mi ezt nem éreztük. De nyugodjunk bele, hogy így volt, és csak reánk sütött másféleképpen a nap.

Mindez azonban, visszanézve a bazi nagy sikerekre, juttatja eszünkbe, nem volt ez mindig így. Brüsszel, ha megállítottuk is, azért küldte a pénzecskéket, mert ehhez volt szokva. Rengeteg sok pénzecskét küldött ez a Brüsszel, egyszerűbben fogalmazva ömlött a lé kies hazánkba, s bár az ellenzék mindeközben toporzékolt és ármánykodott, megakadályozni nem tudta a mérhetetlen bőséget. Maximum sápítozott, hogy nem neki jutott, de ez jelenlegi vizsgálódásunk szempontjából mellékszál. Mert arra lukadnánk ki végül is, hogy a tanerők nem most kezdtek óbégatni a pénz miatt, hanem az egész sikeres évtizedben.

Viszont és azonban nekik nem jutott, mint ahogyan más kevésbé óbégató rétegeknek sem, akik a politika nyelvén – mert mi olyat is tudunk – kevésbé tudták artikulálni társadalmi igényüket, inkább duzzogva ittak a kocsmában. Mindegy volt, pénzt sem ők, sem a hangosabbja nem kapott, és még ők jártak jobban, mert például a bőség közepette a dohányipari dolgozók csokiját annak idején Orbán és Semjén vigyorogva fölfalta, holott azért küldték nekik rajta az üzenettel, hogy legyenek szívesek, ne tegyék őket földönfutóvá, és mégis azzá tették. Nagy valószínűséggel ezt is az ellenzék miatt.

Végignézve azonban az eltelt kánaáni és ráadásul bajnoki időszakot, azt kell tapasztalnunk, hogy ha volt pénz, akkor sem adtak, szemben mindenféle fölösleges dologgal – egyházak és kék plakátok, propaganda és futball, stadionok meg templomok, és a többi és a többi -, sőt, mint láttuk, még a csokit is megzabálták, tehát egy brancs voltak a tanúbéli hóhér ítélete szerint, amihez csatlakozunk mi magunk is. Innen nézvést Gulyás Gergely szavai, amelyekkel az ellenzékre mutogat, és Brüsszelre, hogy végül is ő emelje meg a tanárok fizetését, kis, visszatetszést kelt bennünk, de nem túl nagyot, mert ismerjük a rendszert.

De még mennyire. Olyan nagy a mi szerencsénk, hogy a fiúk egyszerűen nem tudnak hibázni, a jóság és a bölcsesség, párosulva a szépséggel, ez az ő sajátjuk, velük és vezetésükkel az élet csodaszép, s ha nagy ritkán homokszem kerül az isteni gépezetbe, akkor Brüsszeltől indulva egyenes a bűnösök sora Sorostól Gyurcsányig. Csakhogy ez már rohadtul unalmas, illetve mellette még aljas is, amit mondanék másképp, de szűköcske a szókincsem a fideszisták jellemzésére. Egy hatalmas másra mutogatás az életük, amit másképpen kudarcnak írhatnánk le, és akkor lenne ám fenenagy csodálkozás és fogaknak csikorgatása.

És tudva azt, kies hazánk leszedált lakosságának zöme el is hiszi, amit ezektől hall, illetve látva, aki mégsem egészen hülye, de mégis rájuk szavaz, mert csak magára bír gondolni meg a házacskára, autócskára, mégsem nekik kell feltenni a kérdést, hogy jól érzik-e magukat a bőrükben. Gulyásnál kell érdeklődni, hogy szokott-e sírdogálni a párna szélét harapdálva esténként, miután szembe köpte magát, de választ erre sem kapnánk, illetve nem is remélünk. Sőt, voltaképp nem is érdekel egyáltalán, mert nem vagyunk mi a mindenható, hogy megverjük őt, megteszi azt a karma. Csigaként látjuk majd viszont hősünket, és jól lesz az úgy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “A tanárok csokija
  1. polyvitaplex szerint:

    Volt egy olyan pontja a pedagógusfizetés-emelési hercehurcának, amikor a kormány azt mondta, hogy mindenképpen emelni fog, de nem azonnal és egyszerre, hanem apránként, pár éven belül. Már akkor sejteni lehetett, hogy az egészből nem lesz semmi.
    Most már évek óta rendszeres tanéveleji hír, hogy hány pedagógus hiányzik az oktatásból, hány betöltetlen állás van az iskolákban, amire ugyanilyen állandósult válasz a minisztériumtól, hogy nem is igaz, csak a sajtó túloz.
    Hát, idén szeptemberben szerencsére nem lesz gond, nem lesz káosz, rendőrök fogják tanítani az ábécét.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Ezek a végtelenségig aljas, a hatalomért minden gonoszságra képes gazemberek. Nyilván a tanárok a fő ellenség, mert aki gondolkodik, esetleg rákérdez Tihanyra, Fertőrákosra, Hatvanpusztára, és a sor végtelen..
    A birkák meg úgy hülyék, ahogy azt mutatják, sőt annál is…
    Ha tehetnék már rég lennének koncentrációs táborok.
    Egy a tanároknak, egy az ellenzéknek, egy a “Rezedásoknak”, és így tovább…
    A kérdés csupán annyi, melyikbe sorolnának- fognak sorolni a sok kózül ?
    Radnóti :Járkálj csak halálra ítélt. Ez mai házifeladat..

  3. jaegtoer szerint:

    Nem kell ezeken az érveléseken fennakadni. Azt mégsem mondhatják, hogy legyen bár járvány és halál, háború vagy dögvész, nem fognak kevesebbet lopni, hanem inkább többet. Orbán Neriában így megy ez.

  4. szemlélő szerint:

    Kedves Rezeda, hölgyek,urak.
    Minden nap öröm az ürömben olvasni, hogy nem csak egy bites bírák lézengenek Hunniában.Kevés vigasz, de ventilálni a léleknek kell.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum