Szárnyakat adnak vágyainknak

Miután pártunk és kormányunk extraprofitadó címén arra kötelezte a légitársaságokat, hogy utasonként uszkve tíz eurót utaljanak át Orbán Viktor számlájára, a Rynair azonmód jelentette be, hogy ezt megfizetteti az utasokkal, mert másképp nem is tehet. Amikor jegyet vesz az utas a Rynairtől, utazási szerződést köt vele, amely szerződésben az szerepel ennél a légitársaságnál, hogy minden új kormányzati adót áthárítanak a nyájas utasokra, a Rynair tehát nem akarja megszegni a saját szerződését, mert nem hülye. A kormány viszont annak tartja, és veszteségbe akarja kényszeríteni a társaságot, ami viszont a kapitalizmusban nem megy.

Viszont azt elfelejtettük, hogy ezek mocskos imeprialisták, akik örüljenek, hogy nem vasvellával kaszabolja le őket pártunk és kormányunk. De még az is lehet, mert amikor kiderült, hogy ilyen fennforrgás van, percek alatt küldték rá a Rynairre a fogyasztóvédelmet, hogy vizsgálná meg a cég jegyárusítási gyakorlatát, és ezen kívül, hogy érezzék a törődést, az árképzési gyakorlatukat is, hogy mennyire mocskos imperialisták ők. Minden külön értesítés és további cécó helyett rezignáltan utalnánk a kedves vezető apukájának bányacégére, amely brutálisan magas szorzókkal dolgozik.

Pláne állami megrendelésre, amiből iszonyatos extraprofitja keletkezik, amit viszont nem visz ki az országból, hanem zsebre rak. Vele viszont olyan gondok nincsenek, mint a Rynairral, de a légitársasággal sem sokáig lesznek, ha kormányunk így folytatja. Mert ahogyan egy perc alatt lehetett a nyakukra küldeni a fogyasztóvédőket, hasonképp egy perc alatt törölhetik ők a budapesti járataikat integetve Orbánnak, hogy pá, kisaranyom, pá. Feltesszük, nem ez a cég lesz az egyetlen, amelyik morcos lesz kies hazánkra meg benne ránk, és a végén úgyis mi szívjuk meg, mert mi nem tudunk olcsón röpülni. Már aki akar, és akinek telik erre.

Mielőtt azonban ránk omolna a mázsás, szörnyű mennybolt, vigadjunk egy csöppet sírva, amikor meghallgatjuk Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szavait, aki májusban még azon elmélkedett, hogy valószínűleg a légitársaságok ráterhelik az utasokra az extraprofitadót, de ők – mármint az utasok – „akik miután ide megérkeztek, majd el is akarnak menni innen, így ki fogják fizetni a díjat.” Ha jól értjük, és jól értjük, úgy okoskodott a friss és zamatos miniszter, hogy a kies hazánkba érkező külföldi beleszagolva az itt terjengő szarszagba, mindenképpen menekülni óhajt, és akkor annak borsos ára lesz.

Érdekes megközelítés, főleg a külföldiek szemével, akik azt tapasztalják, ha retúrt vettek a Rynairre, akkor, ha távozni óhajtanának innen, még fizessenek, mert különben itt maradnak rabszolgának. Az ilyesmi öregbíti kies hazánk jó hírét a világban, bár annyira elrontani már nem lehet, miután az hír is bejárta a földtekét, hogy nálunk csecsszopók pfujolják tömegesen a stadionban térdeplő focistákat. Ehhez képest az, hogy államilag elszedik a pénzed, mint valami útonálló haramiák, ha tovább akarsz állni, már csak hab a tortán, a hátrafelé nyilazásunk újabb fejezete, amit nem szégyellünk, mert kipcsakok vagyunk.

Visszatérve azonban még erre a ropogós miniszterre, míg májusban így gondolkozott az érkező és menekülő külföldiekről, és nem tartotta akkora bajnak, ha a légitársaságok az utasokkal fizettetik meg Orbán elcseszett politikáját – mert mindig más fizeti -, most, június elején mégis ő uszította a fogyasztóvédőket a Rynairre, mondván, „akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását”. A fogyasztóvédelem legyőzi a Rynairt, aki pedig tovább fog állni, és az is lehet, hogy ez a nem is annyira titkolt cél, amikor persze teljesen mást hallunk. Azt halljuk, hogy rezsivédelem, és ebben a kontextusban nehezen tudjuk értelmezni.

A kedves vezető azonban segít nekünk, mert a ma reggeli kossuthoson elmesélte a lényeget, hogy aszondja, és most tessenek figyelni erősen: „a kormány nem mulya”. Ezt mi nem is hittük, hogy viszont aljas, azt nagyon is, és egy percet sem hagynak ki, hogy ezt a tapasztalatunkat újólag és mindig alátámasszák plusz megerősítsék, pedig nem kellene annyira. Mert ugyan lehet nyektetni a multit, csak nem érdekli, maximum elmegy. Vagy velünk fizetteti ki a bajait. Mindenképpen mi járunk rosszul, mindent mi fizetünk, és még távozni sem tudunk. Mert vagy öregek vagyunk, vagy nincsen ahhoz nekünk moslékunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum