Mit látsz, Kövér Laca?

A kutyát sem érdekli Hadházy eskütétele Kövér szerint. Hadházy akár föl is kötheti magát, mint a többi kommunista. Az előbbit mondta, az utóbbit gondolta csupán a házmester, azt megfogalmaznia nem kellett ezúttal, mert megtette azt sok évvel ezelőtt. Akkoriban úgy tartották, a „köteles beszéd” hozzájárult a Fidesz bukásához, most azonban ez a nívó és ez a stílus mindennél nagyobb győzelmet eredményezett. Így változik a világ és benne mi magunk, míg viszont Kövér öröknek tűnik, és ezért tartunk ott, ahol. Ezt a helyet ezúttal nem részleteznénk, de körbenézve olybá tűnik, a nagy többségnek éppen megfelel, halszerűen lehet élni a vizében.

Interjút adott a házelnök egy saját lapnak, ebben tárta elibénk lelkének éjfekete tartalmát, amit már ismerünk, most azonban új zugok tárultak ki belőle. Kövér már nem csak házmester, hanem osztályfőnök is, aki szigorú, ámde jóságos, megdicsérte ugyanis azokat a képviselőket, akik nem vonultak ki Orbán eskütételekor. Velük még lehet mit kezdeni, alkalmas massza, vélelmezte utalásszerűen osztályfőnök úrelvtárs, míg azonban a Gyurcsány vezette csürhe menthetetlen. Ők vonultak ki, nem vettek részt az azóta is hömpölygő pátoszokban, azok már nem is igazán vehetők emberszámba, míg azonban Hadházy, ez a „jelentéktelen figura” még rajtuk is túltesz.

Ő már alattuk van, tán a moszatok és algák közé sorolható, aki senkit sem érdekel egyáltalán. A pedellus-osztályfőnök életének egyetlen vezérmotívuma van, hogy a házban rend legyen, mégpedig olyan, amilyet ő elképzelt magának fröcsögő gyűlöletében. Ez is örök, mint ahogyan a házelnöki beosztás is, de onnan a magas pulpitusról mit lehet látni a kajla világból, ez volna érdeklődésünk tárgya, s hogy dilemmánkat feloldjuk, segítségül hívjuk az AE Bizottság tánczenekart boldogult úrfikorunkból. Tőlük származik az örök kérdés: „Mit látsz, Laca?”, és a rá adott végtelenbe nyúló válasz is: „Egy nagy segget látok”.

S míg a zenekar megengedte, hogy tán hallucinál a Laca, Kövér Laca esetében ez a könnyítés nem él, ő ugyanis egy egészen jól körülírható, megfogható és szagolható segget lát maga előtt, mégpedig az Orbánét. A kérdés mindezek után a viszonyra vonatkozik, hogy a pedellus milyen nexusban van ezzel a méretes üleppel, és ezen már érdemes elgondolkozni. Kilátszik belőle vagy egészen benne van, vagy netán csak ihletet merít belőle az egyéni gyűlöletekhez, és nagy valószínűséggel ez lehet a megfejtés. Kövér annyiban önjáró, hogy benne más egyéb nincsen is, csak a vegytiszta utálat nagy valószínűséggel minden és mindenki iránt, aki nem volt szobatárs.

Hogy élni így lehet és érdemes-e, azt önmagának kellene eldönteni, de nem teszi meg. Hogy vele, illetve az általa prezentált és dirigált világban lehet-e, ez a dilemma, és a válasz rá habitustól függően eltérő. Hadházy azt mondja erre a kérdésre, nem, és bár a maga módján igaza van, el fog bukni. El fog bukni, mert olyan magányos, búsképű lovag ő, akinek még csak Sancho Panzája sincsen, a szélmalmok pedig hatalmasak, még az óriásoknál is nagyobbak. Amit itt leföstöttem, az kilátástalannak tűnik, de tartok tőle, hogy a valóság tényleg ilyen, így számomra is felmerül a kérdés, érdemes-e még négy évig rázni a ketrecem, amikor kilátás sincs a rácsok eltűnésére.

És most, hogy elmeséltem az életemet, jegyezzük meg azért azt is, hátha eljut egy bávatagig, hogy amikor Kövér a pofáját ilyen stílusban járatja, amikor ekképp dől belőle a szar, akkor a választók véleményét árazza be. Hadházy ugyanis egyéni mandátumot szerzett, rengetegen bíznak benne, aki választók ezek szerint annyit érnek Kövérnek, mint az őket képviselni hivatott Hadházy, azaz, semennyit. Innen fakad országunk régóta ismert, de most egyre inkább kijegecesedő állapota-helyzete és tragédiája, hogy a Fidesznél semmit se érsz, ha nem rájuk szavazol. Ember sem vagy. Így, hogy kimondatott, aminek ki kellett mondatnia, mindenki merengjen el kicsit.

Mert Hadházy sorsán és a hozzá való viszonyuláson keresztül felfedezheti a sajátját egy különbséggel, ami nem is akkora nagy. Hogy ugyan neki Kövér nem ordítja le a fejét személyesen, mert testi valójában messzire van, ámde a szelleme belengi kies hazánk minden eldugott szegletét a legutolsó tanyáig, s ami az, akár föl is kötheti magát mindenki, aki nem keresztény-nemzeti. A hosszú, irdatlanul hosszú négy év, ami következik, ebben a szellemben telik majd el. Mindenki kussol a rögzített áru farháttal a kezében, míg ők pedig kurváznak a jachtjukon harangszóra és tömjénillatra, plébános urunk áldásával. Az Isten legyen irgalmas árva lelkeinknek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum