A Huxit Párt

Szinte elveszik a háború, az embargó és más cuki kurvaságok okozta hírek tengerében Volner János újabb nagy kalandja, amikor a saját magáról elnevezett Volner Pártot átnevezte Huxit Pártra kijelentve azt, hogy mostantól azért dolgozik, amit ez jelent, azaz, Magyarország Unióból való kilépéséért. Ki ez Volner, és mit akar, mit hőbörög magában, kérdezheti a nyájas olvasó, mert tudja, hogy Volner nem került be a parlamentbe, így azt hiheti, nem sok vizet zavar. Utolsó emléke tán annyi, mert ezt a bulvárlapok is megszellőztették, hogy ez az a Volner, akit Orbán médiájának fotósa a csalitosban kapott lencsevégre, ahol is egy leánnyal/nővel huncutkodott.

Abban az időben – legalábbis a bávatag nagyközönségnek előadva – Volner a Fidesz tántoríthatatlan ellenfele lett, ami később annyira megszelídült, hogy nekilátott Orbán szekerét tolni. Ennek volt a látványos eredménye, hogy egy napon lehetett homofób-népszavazni és országgyűlési választásosat játszani. Volner volt ugyanis az, aki a Szabó Tímea által felvetett ezen törvényjavaslatot addig farigcsálta, míg valósággá nem vált. Szabó Tímeával mint igazi ötletgazdával ezért még nem számoltunk, de momentán Szabó Tímeának ez teljesen mindegy. Szabó Tímea (és pajtásai) a választási eredményükkel elmentek a levesbe, és ott most halkan fődögélnek.

Volner sem büszkélkedhet önmagával, de ártani a parlamenten kívülről is tud, és mint kitetszik, nem is rest. Ha Pelikán csalódott börtönőre volnának, akkor lemondóan legyintenénk mi is, rámutatva Volnerre és a hatalmon lévőkre, hogy egy brancs maguk, a gombócot is megzabálják és föl sem kötik őket, de mindezt azért, hogy az idézett jelenet kerek legyen. (Tényleg csak azért.) Visszatérve erre a Volnerre, aki a csalitosból visszatérve a politika mezejére látványosan meghülyült, az a viszonyunk hozzá, azt a kérdést kell feltennünk, tud-e ő ártani nekünk ezzel a Huxit Párttal, mert a jelek szerint akarna. Csak épp nincs hozzá ereje, de olyan neki nem is kell.

Volner ezzel a lépéssel átment abba a lakmuszpapír-szerepbe, amit a Fidesz régebben eljátszatott a Jobikkal majd a Mi Hazánkkal, hogy a szájukba adott mindenféle borzalmakat, felmérte, hogy ezekre hogyan reagál a nagyközönség, majd ami ezen a szűrőn átment, beemelte saját elképzelései közé, éjszaka Semjén beadta, reggel a frakció megszavazta, és a világ pöfögött tovább a NER építésének mocskos útján. (Kádári kiejtéssel.) És most, hogy Volner bejelentette, hajlandó ilyen bohóc lenni, rá is ez a közvéleménykutató szerep vár, csak az a kérdés, mennyiért vállalta, amikor nem is olyan régen még egészen más véleményen volt, de az idők változnak.

A nézetek is, ha van az a pénz. De mindez bár szomorú, ám egyáltalán nem érdekes, mert most egyetlen igazán fontos kérdés van, mi lesz ennek a kísérletnek a vége, és fenyeget-e az a veszély, hogy még a mi életünkben kinépszavaztatják az országot abból az Unióból, amelybe oly nagy várakozással és örömmel lépett be, de, mint látjuk, mára kezd antagonisztikus ellentétbe kerülni vele lopás-, és jogállam ügyében. Ezek miatt megy a nem is olyan halk cirkusz, és a kedves vezetőnek is volt olyan kijelentése, mint emlékezhetünk, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Ez kétségtelen, de nem mindegy, milyen is az, és hová vezet.

Volner egyébként – minő váratlan egybeesés – ugyanazokkal a kifogásokkal él az Unióval szemben, mint Varga Judit jobb óráiban: birodalomépítés, nemzeti szuverenitás elvesztése, és anyagi – bár nehezen értelmezhető – kifogások. Ebből is kitetszik a Pelikán hasonlat igazsága, tényleg egy brancs ezek, ma még két fejjel. Megindul hát a bávatagok szondázgatása, óvatos terelgetése és cukkolása, s ha ugyan éppen most és a közeljövőben az a veszély nem fenyeget, hogy Orbán kilépteti az országot az Unióból, abban a pillanatban, amikor a távozástól remél hasznot, meg fogja tenni, és képes is arra, hogy megtegye. Látva április harmadikát.

Itt tartunk, ilyen mélyáramok határozzák meg életünket az elkövetkezendőkben, ami azonban a jelenben is elég kilátástalan. A jövőről gondolkozva, és tudva azt, hogy a magyar társadalom többsége az Unión belül képzeli el a saját és a kisonoka életét, afelől se legyenek kétségeink, hogy Orbán propagandagépezetének fél év sem kellene, hogy ezt ellenkező előjelűvé változtassa. Szomorú azt látni és tudni, hogy demokráciába csomagolva tesz meg velünk azt, amit csak akar, és, ha ezzel tisztában vagyunk, akkor kell a helyén kezelni az ilyen Huxit Pártokat, Volnereket, és mindenkit, aki Orbán kinyújtott karjaként akarja földúlni az életünket. Résen kell lenni nagyon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum