Brüsszel, a sommelier

Varga miniszter megdicsérte Brüsszelt. Megpaskolta mintegy a vállát neki, hogy hát végre, jól döntött, miszerint egy magyar vörösbort választott meg a világ legjobbjának. Na, ugye, nem vagy annyira hülye Brüsszel, mondta magában Varga, és elégedetten nyugtázta, hogy a folyamat, amit a pártja tisztújító kongresszusán fölvázolt, miszerint kies, kipcsak hazánk képére formálja a hanyatló nyugatot, ím, máris kezdetét vette. Holott a vörösbornak és a jogállamnak nem sok köze van egymáshoz. Annyi talán, hogy jogállamban és diktatúrában egyként fogyasztják, csak más-más szájízzel.

Innen nézvést az sem igazán életszerű, hogy von der Leyen nagyasszony csettintett fogyasztván a nedűt, és adott tíz pontot rá, sokkal inkább levelet fogalmazott Varga miniszter kormányának arról, számolna már be a nagyszerű vörösbort termő földön folyó korrupciókról és más galádságokról, mert nem fog pénzt kapni különben. Ezt nevezik a jogállamisági eljárás megindításának, amiről a hét vége folyamán Vargának mondanivalója nem akadt. Még egy nyamvadt boszorkányüldözésit sem engedett el, sem kettős mércét, helyette vigyorog a képen kezében egy pohár borral.

Innen nézvést fölötlik a kérdés: iszik ez a nő? Mert emlékezhetünk, beiktatásakor kezében pohár pezsgővel nézett szerelmesen a gazdájára, halottak napján Prágában fotózkodott egy krigli sörrel Hrabalról elmélkedve, ami miatt megkapta, hogy a cseh mestert a szájára ne vegye, mert nem méltó rá. Most meg ez a bor. De ez csak ilyen kajla kitekintés volt olyan óhajokkal, igyon, amennyit csak akar, sőt, még fizetünk is neki pár rundót, ha aztán eltakarodik és befogja a száját, de Magyarország nem ilyen kocsmának tűnik. Minálunk leginkább ütnek, főleg az utcai harcosok.

Még Varga boráról annyit, hogy kiderítették, palackonként huszonötezerbe kerül, és a közösségi tér felháborodott, a Gyermekjogok Világnapján issza ezt érzéketlenül miniszterünk. A felháborodás párhuzamait nem igazán értjük, mert ahogyan von der Leyennek sem sok köze volt a bor aranyérméhez, úgy az, hogy mennyibe került a Varga által szlopált nedű, nem korrelál a gyerekjoggal. Ha viszont az árát sokallnák, tompítunk az élen, mért ne ihatná. Hegedűs szegényügyis is közpénzből vette az italait. Annyi látszik csak, hogy Vargának nincs érzéke az italos fotózkodáshoz.

Mert a halottak napi prágai sörözgetés sem azért volt visszás, mert ott Hrabalról elmélkedett, hanem, hogy ott volt, amikor mások a temetőket rótták. Így Vargának vagy halottja nincsen, vagy szíve, és ez utóbbi látszik valószerűbbnek. De ezek magánügyek, mint ahogyan az is, miképp megy tönkre Varga a Fidesz szolgálatában, Gyakran küldözgeti a képeit, amelyeken egyre rosszabbul néz ki. Nem az egészsége változik, hanem az arcéle és a szeme állaga, megül az egész képén a gonosz, de ez általános folyamat a kedves vezető szolgálatában.

Én is ismerek olyan embert személyesen, aki az orrom előtt mállott szét. Egy nyájas, szellemes és nyitott szívű embert láttam tönkremenni. Amikor most beszámolt idei kötcsei élményeiről, ahol alkalma volt láthatni és hallhatni Őt, egy tompa szemű, megtört öregember mesélt ugyan lelkesen, de egyéniségét elvesztve, lassanként beleolvadva az arc nélkül rajongó masszába. Hogy miért jó ez nekik, azt én föl nem foghatom, de legyen mindez a fideszisták nyomora, ami azonban szétterül az egész országon is. És a bajok itt kezdődnek erősen.

Mert Vargával sem ez a baj, hogy láthatóan egyre inkább összeaszva hülyeségeket beszél, hanem, hogy sorsok fölött és felől dönt, hatalma van minden alkalmatlansága és jellemtelensége ellenére. De ezt is tudtuk, mindent tudunk már, mint ahogyan Faludy parasztembere, aki kenyérrel és sóval várta a Recskről szabadulókat, közte őt. A különbség annyi, hogy a mai parasztember Orbánnal ül egy asztalnál, aki kvaterkázik vele, hogy novemberben jön nyolcvan, Feri bátyám. És mindezek után nem vágja pofán a kedves vezetőt. Nos, ez a baj, nem az, hogy döglenek a nyulak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Brüsszel, a sommelier
  1. Yeti szerint:

    Ford\tva ismertem a viccet.
    A tragédia az, ha a mi nagy vezérünk, O1G(Rákosi) ner(elv)társ hirtelen és váratlanul meghal. Az tragédia! De nem baj! A baj az, hogy a nagyapámnak döglenek a disznói.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!