Demeter húszra lapot kért

Amit már jónéhányszor elmeséltem, mint a NER erkölcsi és kulturális fölényének biztos lenyomatát, az az arrogáns, lenéző, harsány és tapló stílus. Erről eleddig csak a lakájmédiát lehetett felismerni, amelynek egy a nyelve: a kommunista agitpropba ojtott fasiszta frazeológia, keverve az útszéli galerik jasszával. Ez olyan elegy, amit aztán egyként használnak televíziókban, rádiókban, nyomtatásban és az interneten is. Felfedezhető benne a Szabad nép és a Wölkischer Beobachter egyként, ezidáig azonban csak a KESMA slapajai használták főszerkesztői jóváhagyással, bár elnézve például Bencsik munkásságát vagy Gajdics Ottóét, ők sem magasabb nívó annál, mint aki egy mínuszos hírt sem tud megírni.

Ilyen az összes. És bár náluk minden felület, az összes pénz és reklám, csak azon sivalkodnak mindig, hogy baloldali médiafölény van kies hazánkban csak azért, mert őket nem olvassák, míg amazokat meg igen. És nem bírnak rájönni, miért. Pedig egyszerű, írni kellene tudni, ami csuda úgy vonzaná az olvasót, mint méz a macit, de ha nem megy, kár erőltetni. Azért időztem kicsit bőségesebben az úgynevezett jobboldali újságírás nyomoránál – ami azonban nem egyéb, mint fasiszta hőbörgés – mert ezidáig olybá tűnt, elvannak ezek magukban. S ha tehetségtelenek, ostobák és gonoszak, az az ő egyéni nyomoruk. Hogy hangosak is, az a mi bajunk, de eddig az volt hihető, hogy csak ezek ilyenek, akik ott vannak az első fontvonalban.

De nem. Mind az összes, akik azt hiszik magukról, hogy Orbán hivatalt adva nekik észt is adott hozzá, de hogy is adott volna, amikor neki magának sincs elég. Schmidt Mária is, akit már szintén megénekeltem a Boris Johnsonnal való afférja miatt, mert olyan levelet rittyentett az angol miniszterelnöknek, amit egy jobb érzésű ember nem tett volna ki az ablakba. Jó, Schmidtnek nincsenek jobb érzései, de voltaképp egy állam nevében nyilvánult meg, s úgy, mint a fentebb emlegetett úriemberek. És ezen a ponton nem lehet eldönteni, hogy ez a fentebb stíl, amiből csak egy süt, a primitív arrogancia, lentről jutott fölfelé vagy onnan szivárgott le, de a végeredményen ez egyáltalán nem változtat. Mindent ellep a harsogó ganyé. Ez a NER nyelve.

Például Demeter Szilárd is, aki szintén volt tárgyunk már az ocsmány gondolatai miatt, amelyek fekáliával voltak tele, s mint emlékezhetünk, ilyen neveknek ment neki, mint Cserhalmi György, Csákányi Eszter, Hegyi Barbara, Pogány Judit, Mérő László, Gyabronka József, Gálvölgyi János, Kulka János, Gerendás Péter, Hámori Ildikó, Péterfy Bori, Lakatos Márk, Szinetár Dóra. Mégpedig azzal, hogy ők a kommunistákba oltott liberálisok utóvéd-csapata, akiket majd az általuk kineveltek, vagy az új hatalom – ez már akkor is homályos volt – föl fog falni, mert a kommunisták mind ezt csinálják a zsíros állásokért és kitüntetésekért. Ennek abszurditását már megbeszéltük, a stílusról akkor még nem ejtettünk szót, de Demeter elibénk jött.

Mintha a seggéből rángatta volna elő a felsoroltakat – és még sokan másokat is –, és azután, hogy gondolatait is cafatokra szedték azzal a toldással, egyáltalán nem méltó arra, hogy az említetteket a szájára vegye, helyesbítéssel állt elő. Nem fújt visszavonulót, hanem húszra még lapot kért, és kiegészítette a zsebnáci jelzővel a készletét, ami a helyesbítés után így fest: „Elnézve az előválasztási jelöltlistát és az így összeálló szivárványkoalíciót, igazat kell adnom nekik. Tehát helyesen így hangzik: a zsebnácikat keblükre ölelő kommunistába oltott liberálisok utóvédcsapata. A többit fenntartom”. Kikérni Demeter okádását nem kell, mert fölösleges, egy dologra azonban mindez fényesen rávilágít.

Demeter ülve a biztonságosnak vélt milliárdos irodájában okádja kifelé a fekáliát. Hozzáállása annak a hozzáállása, aki a jelenlegi status quot öröknek hiszi, mert ezt hazudja neki a gazdája. Rossz hírem van, nem az. S majd akkor, amikor Demeternek a biztonságosnak vélt irodáját el kell hagynia, kíváncsian várjuk, milyen helyesbítést tesz közzé akkor, feltéve persze, hogy emlékszik majd valaki a tenyérbemászó képére. Mert az ilyen emberekkel az a baj leginkább, ha elvégezték a mocskos munkát, amire megkérték őket és busásan meg is fizették érte, ha az óvó kart nem érzik maguk körül, sem a pénzt, mindjárt másképpen bírják látni a világot, és fogják is. Ezért szaralakok. Mind az összes, Demetertől Schmidtig és a legutolsó szolgalelkű csinovnyikig.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Demeter húszra lapot kért
  1. Yeti szerint:

    Csak a kis darab szaroknak keserves kiesni a pixisből.
    A méretesebbek élik a henye milliárdosok unalmas életét úgy 95-100 éves korukig.
    Feltéve ha nem fordulnak soha a gazdájuk ellen!
    A rossz hír ez: a tönkretett életek nem reparálhatóak, az elrabolt vagyonok nem visszaszerezhetőek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum