Van ennek a mi minielnökünknek egy utánozhatatlanul tapló stílusa, amelyik a sörfoltos kocsmaabroszra könyökölve, a kik ezek bazmeg öntudatával kötözködik az emberekkel, de kizárólag, ha nem tudnak visszaütni. Különben függöny mögé bújik. Van itt az utcámban is egy ilyen alak pár házzal arrébb, de nyarakon a nyitott ablakon át hallani, ahogyan betölti az öntudata a világot. Mikor hallgatom őt is háttérben a madarakkal, érzem belőle a butaság rettenthetetlen erejét, amire hosszú elmélkedéseim során megalkottam a terminus technicust, miszerint gyomorból bunkó a manus. Remélem mindeközben érezzük a fokhagymaszagot, ami eddig Németh Szilárdból áradt a legerősebben, de pénteken Orbán Viktor is szaglani kezdett.
Nem most először, viszont áthatóan. A gyomorból bunkó polgártárs az utcámban rendelkezik hallgatósággal, másképpen nem ordítana. Állnak a komoly férfiak körbevéve őt, figyelve a mindenről meglévő, megrendíthetetlen véleményét, és tátva a szájuk. Orbánnak mindehhez egy rádió áll rendelkezésre. Ketten ülnek a hangszigetelt stúdióban az alákérdező-felszopó bábuval, akin érezni péntekenként a húgyszagot, amint bevizel attól, hogy egy légtérben lehet a félistennel. Innen fakad a kedves vezető mérhetetlen öntudata. Még valamikor régen Gyurcsány próbált vele értelmesen beszélgetni, amitől annyira megszédült, hogy azóta is kóvályog, Gyurcsánnyal kel, fekszik, álmodik, és hangszigetelt, TEK által védett stúdiókból üzenget neki.
Hogy visszajelzést nem kap, hogy nincs ott egy baráti kéz, amely pofánverné őt szembesítve az élettel, egyre inkább elszemtelenedik, ahogyan a pártja, és a médiája is. Ezek úgy beszélnek már nemcsak politikai ellenfeleikről, de az egész világról is, mintha a hegyeket és óceánokat a seggükből rángatták volna elő. Úgy megszokták a saját, gyomorból bunkó hangjukat, hogy azt hiszik, másból sem áll a világ, mint őket tátott szájjal hallgató alattvalókból. Ezzel a metódussal csicskáznak, komcsiznak, liberálisoznak, Orbán asszonyságozik, közjószágozik, professzor uraimozik. Egy komplett téeszcsé a manus, és most pénteken nekilátott bohócozni, mert tudta, hogy nem lehet neki visszaütni. Jakab Péter ismert magára Orbán szavaiból bohócként.
Őt Kövér pedellus tízmillióra ítélte, mert ficsúrnak nevezte, Orbán viszont azt mondta róla, „ügyesen vet bukfencet és jól csinálja a cigánykereket”, illetve, hogy nem kell őt komolyan venni. Ha ez így van, akkor nem értjük, pedellus haverja miért bünteti szénné, talán azért, mert mérhetetlen öntudattal úgy véli, megteheti. És valóban, a rendszer jellege szerint ők azt csinálnak, amit csak akarnak, mindenkibe beletörlik a szaros csizmájukat, amíg velük szemben csak az alákérdező-felszopó mosolyog. Ez a csürhe mentalitás mérhetetlen öntudattal elegyest, mert a kedves vezető még azt is megjegyezte a szeánszon: „nem kell komolyan venni a bohócokat sosem”. Tévedni tetszik, nagyméltóságú úr, de nagyon.
A bohóc nem az a kategória, ami a felcsúti búcsúból gőzök mentén felrémlik. És még csak nem is udvari bolond, mint váruraknak volt harcos időkben, s mint amilyen akármelyik fideszcsicska Holliktól Nagy Ferencig az erkélyen szórakoztatva az uraságot. A bohócság egy melankolikus létfilozófia, a kívül állás és felülemelkedés bölcsessége megfejelve Gogollal, mint emlékezhetünk, miszerint „mit röhögtök, magatokon röhögtök”. Ekképpen amikor Orbán azt hiszi, hogy valakit bohócnak nevezve megsért és jelentéktelennek minősít, akkor csak azt bizonyítja, mennyire gőgösen ostoba. Ott tartunk egyébiránt vele már, mint Bud Spencer filmjében az egyik tapló, akinek öt perc alatt alakult ki az eposzi jelzője, miszerint „bunkó vagy Bugsy”.
Vélemény, hozzászólás?