Orbán, az ige

Széll Bernadett megkérdezte Müller Nyunyó Cecíliát, kies hazánkban milyen metódus szerint számolják a vírus halottait. Erre a szakmainak tűnő érdeklődésre Müller Nyunyó Cecília egy Orbán interjút küldött el feleletül a képviselőnek, beárazva mintegy önmagát és az egész elcsesződött Magyarországot. Most már egészen biztos, hogy nem köztársaságot. Elgondolkozott erősen Müller Nyunyó Cecília, milyen válaszaik vannak erre a kérdésre, melyek a jobbak és a még annál is jobbak emlékezve Hadházyra, és arra jutott, abból baj nem lehet, ha elmegy egészen a gyökerekig, minden titkok tudójáig, a rend fundamentumáig, aki maga az írás és a világosság, tehát a kedves vezetőig.

Mondja meg ő, így Müller Nyunyó Cecília megfelelve a hivatal élén álló bábu megalázó de jól tejelő követelményének. Az igazság és Széll képviselő pedig be is kaphatja. Ez a gondolatmenet. Várjuk az Orbán összest piros bőrkötésben, ami minden polcon ott áll majd, s ha bárki-akárki kétségek közte vergődne, mennyi kétszer kettő, csak felütné az írást, és megkapná a választ, de ugyanígy arra is, hogyan kell föltörni a tojást, és milyen irányban töröljük ki a seggünket. Müller Nyunyó Cecília voltaképp ezt tette. Azt mutatta be, hogy ő voltaképp nincsen is. Hogy csillog a szemüvege a lámpafényben, az káprázat csupán, hogy a kisdedeket az ablakban szellőztessük, az is az Orbán összes egy fejezete.

Voltaképp mindent elmondtam, elmeséltem az egész életünket ezzel. De annak, aki vár még a sajátjától valamit, úgy gondolja, hogy lesz még tavasz és lágy kenyér, vagy szeretné a keblére vonni az unokáját ahelyett, hogy a gyermek az ablakban levegőzne akárha valami tömött dunna, azt tanácsolom, hasson oda, hogy ennek egyszer s mindenkorra vége legyen. Hogy minek is, azt már hosszú évek óta mondom. És ez most csupán kérdésekben manifesztálódik, miszerint miért nem lehet tisztességesen válaszolni egy parlamenti képviselőnek, sőt, akár egy mezei állampolgárnak is? Mi ez a pökhendi, ugyanakkor szolgalelkű hozzáállás? Mi ez a hazug, kioktató, fölényes terelés, tagadás, nem válaszolás?

Mindezek a kérdések egyszersmind válaszok is azonban, mert előttünk áll a folyamat, ahogyan a krumplibogár kifejlődik a rezsimben. Alig egy éve is még azt sem tudtuk, hogy ez a Müller Cecília egyáltalán a világon van, csakhát, a járvány a felszínre okádta őt. Ott állt előttünk a kezdetekkor ilyen nagyanyós stílben, köntösben és szavakkal, hogyha arról, amiről mondania kellene valamit, mondani semmit nem tud, akkor gügyögjön nyunyókról, jóságos nagyapákról és nagy családi ölelésekről, hogy elvegye az iszonyatot a halállal való szembenézéstől. Ám mire harmincezren túl is estek életük befejező aktusán, Müller Nyunyó Cecília álcája lehullt. Hazudozik és terel.

Minden fideszhitű átesik ezen, az összes eleveszíti a személyiségét, és föloldódik Orbán Viktorban. Ez nem felmentés, hanem keserű ténymegállapítás, a fideszisták szellemi, erkölcsi, érzelmi leépülésének értelmezése. És ez a morális és esztétikai nihil megüli ez egész országot, annak minden szeletét, belopózik a mindennapokba, az agymosott zombihorda irányítja az országot. Viszont annak, akinek valami kis szép-, és jóérzéke megmaradt, ilyen országban élni nem lehet. Ahol egy szakmai kérdésre egy képviselőnek egy propagandainterjú linkjét küldik válaszul, az az ország elveszett. Nagy gonoszan azt is kérdezhetném Müller Nyunyó Cecíliától, tud-e pisálni Orbán útmutatásai nélkül.

S ha most a nyájas olvasó fölhorgadna erősen, hogyan jövök én ahhoz, hogy egy idős nőről így beszélek, vegye figyelembe, hogy egy báburól van szó csupán, s hogy azzá vált, arról ő tehet. Ugyanilyen bábok Varga, Novák, Szijjártó és mind az összes az utolsó fradista biztonsági őrig, akikből Orbán folyik. Müller Nyunyó Cecília viszont ahhoz is fáradt és tehetségtelen, hogy a saját gondolataiként adja elő, amit a Párt előírt a számára. Legyint tehetetlen kétségbeesésében, és elküldi az interjú linkjét, hogy Orbán majd elmondja, amit akar, s ugyan neki kellene, de még erre is alkalmatlan. Müller nem tett egyebet, mint leleplezte a rendszert. Tudtuk amúgy. Nem köszönjük meg, csak a tárgyalásig eltesszük a bizonyítékot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum