Ma ontják véredet

A dicsőséges és főként rettentően bátor százharminchárom ma megszavazza, hogy a gazdájuk vétózza meg az EU költségvetését, ha az olyan passzusokat is tartalmaz, miszerint annak elfogadása esetén ne legyen zavartalan a lopás és a társadalom nagy többségének nyektetése. A dicsőséges százharminchárom – meg a gazdájuk – ezzel megszegi az esküjét, hogy úgy segítse őket a jóisten, de ez a kisebbik rossz. Mert nem nagyon érdekel, ha majd pokolra kerülnek, ennél sokkal aggasztóbb, hogy az ország romlásba döntésének újabb dicstelen grádicsa előtt állunk most már olyan következményekkel, hogy az egész Unió mind az uszkve négyszázmillió lakosa megszenvedi a mi pökhendi, elvetélt futballistánk tébolyát. (Velünk együtt.)

Az Unió viszont tehetetlen, mert amikor alapszabályait megalkották, nem gondolták, hogy egy diktátor minden aljasságával kell felvenniük a küzdelmet, mégpedig a kebelükön belül, holott épp ezek ellen (is) alakult volna meg az egész. Gondolhattak volna efféle forgatókönyvre is, de Hitler után úgy vélekedtek, olyan szörnyeteg nem lehet még egy az emberiség történetében, s lám, a szemük előtt szökik szárba épp, és semmit sem tehetnek ellene. Sajnálatunkra, momentán mi sem, és itt be is lehetne fejezni a sanyarú helyzetünkön való gondolkozást, mert innentől az írás a l’art pour l’art fennhatóságába csúszik, de így vagyunk ezzel már ezer éve. Mentségünkül felhozhatjuk Füst Milán után szabadon, írni akkor is kell, ha nem derül ki belőle, miképpen kell köszönni egy miniszternek.

A kilátástalan tanácstalanság azért ülte meg balga szívünket, mert már százszor elmondtuk sanyarú helyzetünk okát, ezerféle megoldást javasoltunk, és mégis itt állunk anyaszült meztelenül a történelem előtt, amely épp készül felfalni minket (ez ilyen Bosch kép, tessenek úgy képzelni). És azért nem fog történni semmi sem, mert a bávatag népek döntő többségének fogalma sincs arról, mi történik épp az életével, a másik halmaz pedig felállva tapsol, miközben elevenen nyúzzák le a bőrét (megint Bosch). A kedves vezető voltaképp saját népe ellen tevékenykedik, mondván, ha ő nem kaphat, az egész nemzet se kapjon, sőt, tovább menve a saját önös és aljas céljainak rendel alá most már teljesen mindent. A járványhelyzetet is.

Mert tessenek belegondolni abba, tegnap mely országok lettek vörösek vagy sárgák az utazást irányítandó, és abba is, hogy – bár kisbetűvel de – az is benne van a Gulyás miniszter által kihirdetett regulákban, hogy sportolók és sportvezetők a piros, tehát tiltott országokból is bejöhetnek. Mindig tudtuk, hogy vannak egyenlőbbek mindenféle téren, de a betegség épp az, ami nem nagyon nézi, hogy koldus-e a delikvens vagy királyfi, hívő vagy hitetlen, komcsi avagy náci. Arannyal: „Toldi vagy nem Toldi, hull előtte sorban, az ész ereje győz abban a kis porban” – És nem a kokóról mesélt, hanem azt adta elő, hogy bizonyos hatalmak előtt teljesen egyenlőek vagyunk. Mások előtt meg sajnálatosan nem. A magunk részéről bízunk Istenben és szárazon tartjuk a puskaport.

Ezen a ponton azon mélázunk csupán elmerengve a teljes tehetetlenség összes súlyát érezve, hogy miért nem áldott meg minket a jóisten egy gusztusos Tourette-szindrómával, annak is a coprolalia alfajával, amiben szenvedve az ember önkéntelenül káromkodik, és nem tehet ellene semmit. Menyivel egyszerűbb volna a világ teli pofával kurvaanyázva, és nem azért, mert másfajta szókészlettel nem rendelkezne az ember, hanem, mert ez volna egyedül az igazán alkalmas a NER és a kedves vezető dicsőítésére. Megfelelnénk egymásnak, a dilis szidná a tébolyodottat, és mondhatnánk, mi vagyunk Ésaiás reinkarnációi, hogy tényleg bele ne őrüljünk a kiszolgáltatottságba. Mert most épp ez következik, hogy elmondhassuk: le vagyok győzve, győzelem ha van…

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!