Víruskonzultáció

Mint tudjuk, ugyanis ezt mondta egy államtitkár, mindjárt kezdődik a konzultáció a nemzettel, mert állítólag március közepén indul útjára a gyönyör, ez pedig vészesen közelít. Mindjárt kopog az ajtón. Azt is tudjuk, mert azt is mondták, hogy azért van égető szükség erre – és innen szó szerint –, mert „a kormány álláspontja határozott ezekben a kérdésekben, de szüksége van a társadalom támogatására ahhoz, hogy a meggyőződését képviselhesse hazai ellenzéki vagy nemzetközi szereplők, bírói fórumok, EU-s intézmények részéről érkező esetleges támadás esetén”.

Lefordítom, rád hivatkozva hazudoznak, magyarán, hogy Orbán is értse – akinek a nyelve egyre inkább egy zupás őrmesterére hajaz –, a te farkaddal verik a csalánt nyájas olvasó és egyben bávatag szavazópolgár. Ez a metódus amennyire aljas, annyira frappáns is, azt mondanak, amit csak akarnak ugyanis, voltaképp a konzultáció el sem indult, de már ismerjük az eredményt. Ilyképp – ha nem tudnánk a fenti elvetemült indokokat – fel is tehetnénk a kérdést, mi az anyám valagának van szükség erre, fölösleges demokráciásat játszani, amikor tudjuk, olyan nincs ezen a vidéken.

Ha csak ennyi volna a gondolkodni való, írni sem kellene róla. De ez a vírus, és az általa kialakított fennforgás azért teremtett egy új, eddig nem tapasztalt helyzetet, amire a megszokottól eltérő választ kellene adni. Azt netán, hogy van olyan dolog széles e világon, ami übereli az aljas, átlátszó, önigazoló színjátékot és gyűlöletgerjesztő szeánszot egyben. Hogy fontosabb netán a nemzet tényleges léte, amikor valóban fenyegeti valami, vagy ezt is felülírja a hatalomvágy. Ez fog eldőlni a hét végéig, amikor is eljön a hónap közepe, és startolnia kell a cipollai matinénak.

Az októberi önkormányzati választás előtt tudtuk meg, hogy a névjegyzékben egészen pontosan 8 millió 25 ezer 372 választópolgár szerepel, ennyivel kell konzultálni, ami ennyi – tehát kurva sok – levelet jelent. Ezekkel a levelekkel rohadt sok ember kerül kapcsolatba, akik rakosgatják, nyálazzák, címzik, szállítják, postáskisasszonyok, vasutasok, hivatalnokok meg a kismaci kunkori farka. S bár orvos nem, infektológus meg pláne nem vagyok, és még azt sem tudjuk pontosan, ez a bájos vírus hogyan képes terjedni, azért nem kéne kísérteni az Istent. (Így sem.)

Tegnap Orbán Viktor Mihály a maga zamatos és suttyó nyelvén a vírus okán kijelentette országunk gazdasági hatalmasságai előtt, hogy a vírus miatt a turizmusnak kampó. Arról majd később elmélkedek, hogy miként áll egy miniszterelnöknek az argó, jassz vagy akármilyen rétegnyelv, de maffiáéknál ez elmegy. Sőt, ahol a legnagyobb gazdasági hatalmasság egy Mészáros Lölő, ott mindegy, illetve lehet, követelmény, de mondom, erről majd máskor. Most arra volnék kíváncsi, miniszterügynök elvtárs mikor közli velünk, hogy a vírus miatt a konzultációnak kampó.

Fogja vagy nem fogja, meri vagy nem meri, ez itt a kérdés. Mert túl azon, hogy ugyan nem tudhatjuk, de még az is lehet, hogy a nyolcmillió levelével nyolcmillió helyre juttatja el a vírust. De, ha még ez nem is lenne így, azt a rohadt sok milliárdot, amit erre költ, fordíthatná mondjuk oxigénre, hogy a fertőzött beteg ne fulladjon meg. Vagy annyi hasznosabb dolog volna, mint bélyegre költeni ezekben a vészterhes időkben, amikor az apokalipszis közelít. Legalábbis a választópolgár úgy érzi, és akkor kopogtat a postás a vírusos levéllel, hogy utáljuk-e a romákat.

Ez valahogyan nem elegáns, bár miniszterügynök elvtárs trottyos gatyája sem az egyáltalán. De voltaképp nem is az eleganciáról volna szó, hanem úgy általában az alkalmasságról, hogy a NER hatalmasságai képesek-e egy ország vezetésére, vagy csak pofázni tudnak. Ilyen választóvonalas manapság az élet, aminek csak az egyik eleme, hogy így is konzultálunk vagy sem, a másik az lesz, hogy amikor a vírus elszabadul – mert el fog –, hogy akkor mi lesz. Kampó vagy netán kampec dolores, mely utóbbi azt jelenti, ha valaki nem tudná, hogy vége van a fájdalmaknak, de teljesen.

Névjegy rezeda

Szombathelyi újságíró.