február 2020 hónap bejegyzései

Isten, pia, futball

A pap mégsem visít és levelez mindenkivel a sérelmeiről, mert van annyi esze, hogy tudja, az általa nyújtott szolgáltatás választható szabadidős tevékenység csupán, és azzal sem törődik, miket beszélnek róla. Mert abba kapaszkodva világvégét vizionálni, hogy minket „rémisztő képződménynek” neveztek, óvodás habitusra – és aljasságra – utal, de arra is, hogy a CÖF még nem járt olyan vendéglátóipari egységben, amit mondjuk talponállónak neveznek. Hogy ott mik hangzanak el róluk, na, az a delikát, nem a Niedermüller.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Kázmér evangéliuma

És máris visszaértünk az almák közt fagyoskodó afgánokhoz, akik Nagy Feróval ellentétben nem riadtak meg a Laplace-i horizontoktól, így nem is mehetnek az erkélyre iddogálni. Mai evangéliumunk tehát arról szólt Buddhában testvéreim, hogy a NER, bár szükségszerű képződmény, de ellenállni neki a lélek szabadságával lehet, amit röviden úgy is mondhatnánk: ki nem szarja le ezeket.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Rogán nyolcszáz milliója és Trianon

Orbán egyébként a trottyos gatyájában még azt is mondta a messzi Portugáliában – ahová fehér lovas elődje elhúzódott a bitófa elől –, az is bizonyítja, hogy az Unión kívül is van élet, hogy lám, még nem pusztultak ki az angolok. Ez érdekes megközelítés, csak azt kellene hozzá tenni, leginkább azért léptek ki, mert az ottani hülyék megmutatták a helyi traktoristáknak, hogy Orbán ellopja a pénzüket. És nem Orbánt cseszték ki, inkább kiléptek. És ez maga a trianoni csoda és Szűz Mária térde kalácsa egyben. – Itt tartunk.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Orbán a templom egere

Tehát az ellenzék, ha komolyan venné önmagát, akkor minden reggel látványosan kivonulna a parlamentből, de mégis ott ül. Nem tudjuk miért, de most ez is kiderül, Miközben kis szívük csak érettünk dobog, híznak a betétjeik. Orbán letagadja, ezek megmutatják, az egyik is, a másik is a mi pénzünk.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum