Az a rohadt gálya

Mint kiszivárgott – s tudjuk, ha egyszer kiszivárog, akkor előbb-utóbb nagyon büdös lesz -, a kormány, így a Fidesz és pláne miniszterügynök elvtárs, mint a csúcsok csúcsa, kezdet és végpont, eredet és beteljesülés, életünk oka és értelme legyalulná az önkormányzatiságot. Főleg, ha sok helyen veszítenének októberben. Nem látványosan, hanem apránként szívná ki a vérét, hogy a végén kirakat legyen, a polgármester pedig báb, mint mostanában az ilyen megyei közgyűlések és azok elnökei. Róluk sem mondja meg már senki sem, mi végre vannak ezen a nyomorult világon.

Ha nagyon borongósan és komolyan, mint szakértők mondaná a szájam, akkor az jönne ki belőle öltönyben és összevont szemölddel, hogy elvész a demokrácia magva, mi lesz velünk nagymama? Így aggódnék, de már késő lenne, mint ahogyan minden az. Évek óta, hosszú évek óta azt csinálnak a kétharmadjukkal, amit csak akarnak. Például olyan választásokat celebrálnak, hogy meglegyen a kétharmad, és így megy ez körbe-körbe, míg el nem fehérül a száj is, vagy pediglen a diktátor ki nem múlik, és nem jön helyette másik, mert még az is lehet. De ne szaladjuk annyira előre a fényes jövőbe, elég szar már ez a jelen is.

Szóval úgy monyákolnák meg a törvényi környezetet, hogy a települések közgyűlései, polgármesterei – ha ellenzékiek lesznek – ne tehessék, amit akarnak, hanem aljasul és furmányosan csakis azt, ami a Fidesznek kedves, vagy pedig állami irányítás alá vonnának már mindent. A bölcsődéktől az önkormányzati cégekig, a vezérigazgatótól a vécés néniig, csak, hogy mindenütt Orbán Viktor akarata érvényesüljön, és úgy rohadjon szét, mint most például a szemétszállítás. Ezeknek mindegy, csak a Gyurcsány bele ne szólhasson a lomtalanításba, ha szügyig járunk a szarban, akkor sem.

Ez a vezérlő eszme. Ha viszont és amennyiben mindez megtörténik, akkor a Fidesz és miniszterügynök elvtárs, életünk értelme, etc. okot, alkalmat és jogot is szolgáltat arra, hogy őt, valamint a pribékjeit forradalmi módon elzavarjuk a búbánatos nuniba. Éspedig azért, mert nem lesz mire álságosan hivatkozni, hogy felhatalmazás, választási eredmények, meg a többi, amelyekről tudjuk, hogy milyenek és mért olyanok. (Egyharmadból kreált kétharmad, ukránok, krumplik, a szerver leállása meg a többi.) Mindezt tudjuk, ámde mégiscsak mutogathatnak az eredményjelzőre, ahol az ő győzelmük virít.

Tudjuk azt is, hogy már most is a kisebbség uralkodik a többségen, ők is tudják, mindenki tudja, de jogilag – mindegy milyen jogilag, az ő törvényeik szerint – mégiscsak igazuk van. Ha és azonban az önkormányzati választásokon minden hátszél és az összes csalás ellenére veszítenek fajsúlyos helyeken, s erre ellehetetlenítik azok működését, akkor már az isten sem mossa le róluk, hogy a népakarat ellenére kormányoznak. S ezt, akárhogyan is forgatom ki meg be, mint egy nyüves bundát, diktatúrának nevezik, de joviálisan és eufemisztikusan hívjuk autokráciának, a lényegen nem változtat.

Mi a teendő? – Tehetjük fel Lenin apánkkal, s egyben ideidézem szellemét még arról, hogy ki nem tud a régi módon kormányozni és ki nem akar a régi módon élni, meg minden ilyen kommunista bölcsességet. Tetszettek volna forradalmat csinálni, vágta az elégedetlenkedők képébe néhai Antall József, így demonstrálva a hatalmát. Karakán megjegyzés, főleg annak tükrében, hogy mostani utódja, ez az Orbán – mint említettem volt – a népakaratra és felhatalmazásra mutogat, amikor magának formálja át az országot. Viszont, ha az önkormányzati vereség után ellehetetleníti azokat, akik szintén a népre hivatkozhatnak, de már jogosan, akkor végleg lehull az álca.

Nincs ezen mit ragozni. Pár héttel ezelőtt az estéli órákban vetítettek egy sorozatot “Diktátorok kézikönyve” címmel a NatGeón. Szorgalmasan végigmentek a nagy aljasokon – a teljesség igénye nélkül -, részt kapott Lenin, Sztálin, Hitler, Mussolini, Pinochet, Kadhafi, Pol Pot, Szaddam, meg még nem tudom, ki. És elborzadva látta az ember, hogy a mi kedves vezetőnk mindegyiktől tanult, mindegyik aljasságából átvett valamit, és gyúrta új egységbe, amit a történelemkönyvek majd Orbánizmusnak neveznek, és ő is kap egy részt majd a tévében elrettentési szándékkal. Viszont mi benne élünk a ganyéban.

Petőfi szegény, ha élne máma, teljesen paff volna, hogy milyen költői képet is alkosson, mert semmire se menne a gályájával meg a vízazúrral, mert azt látná, hiába is vergődik, mindig az a rohadt gálya az úr. A tenger sem támad föl, mint a népek tengere, nem ijeszt eget se földet, sőt, szilaj hullámokat sem vet, ilyenek. Petőfi éhen halna most, vagy elmenne a valóvilágba feledkezni, és az lenne a neve, hogy VV Sanyi. Így élünk Neriában, és mindezt azért bátorkodtam elővezetni, majd ne lepődjön meg senki, ha a neki kedves összefogós csapat győz októberben, és mégsem azt teszi, amit szeretne. Nem fogják megengedni neki.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
4 hozzászólás “Az a rohadt gálya
  1. Jane Doe szerint:

    Végleg lehull az álca? Hisz’ már most sincs egy nyomorult fügefalevél sem azon a bizonyos helyen, és nem a lóláb az, ami kilóg, hanem a lófa.., de már ez is eufemizmus.

  2. trabant szerint:

    Az ilyen pesszimista végszó elveszi a választási kedvét mindazoknak, akik nem a hatalom birtokosaira szavaznának. Kár.

  3. miki1950 szerint:

    Az optimizmusom egy évtizede baxakodik a pesszimizmusommal. Mert ma is mit látok. A diákok országos sztrájkot hírdettek meg a hónap közepére, a tanárok meg kussolnak – azok a tanárok, akik hetvenen látják el száznak a feladatait. Na meg a szülők! Nem képesek felfogni, hogy a hatalom fél, nekik nincs mitől félniük! Az erő ott van, ahol a cselekvő sokaság van! Ezért tartom fontosnak a mostani választásokon néhány város győzelmét.
    Mert akkor talán ezt a despota disznót megüti a guta és soha nem heveri ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!