Darab, darab

Hoffmann Rózsának nem ment, ezért most név nélkül és izomból szándékozik rengeteg kisgyerek életét tönkre tenni Pártunk és Kormányunk. Mert a gyalunak – vagy úthengernek, gusztus szerint – működnie kell, s leginkább azért, mert csak. Így működik az ország, és így módosítanák a köznevelési törvényt a hírhedt nagyasszony poroszos szellemében. Az iskolaérettségről volna szó most épp.

Jelenleg a kiskölök akkor megy/mehet iskolába, ha betöltötte az izmos hat évet, viszont ha még nem alkalmas a dresszúrára, magyarán iskolaéretlen, még egy évet homokozhat, s aztán adhatja a fejét a tudományokra. Hogy ki alkalmas az iskolába járásra, azt az óvodapedagógusok döntik el, a macerásabb esetekben szakértő bizottság. Évtizedek óta megy ez így, úgy nagyjából egész jól, és mért ne barmolnák szét, ha valami működik, ugye. Sőt, na, ugye.

Pártunknak és Kormányunknak az az óhajtása viszont, hogy ha a gyerek hat éves, iskolába megy, ha beledöglik akkor is. Ha iskolaérett, ha nem, ha problémás, ha nem, beterelik a rendszerbe. Sőt, ha a szülő kéri, s ezzel a nagyhatalmú bizottság is egyet ért, már hat éves kor előtt is mehet iskolába a kölök. Így módosítanák most a törvényt, ami szakmailag nehezen indokolható, ellenben, ha a NER nagy egészét nézzük, akkor teljességgel érthető.

A NER-nek rengeteg jómunkásemberre van szüksége a szalagjai mellé összeszerelni, a társadalomra tehát úgy tekint, mint egy olyan rendszerre, amely ezt az igényt kiszolgálja. A magyar anya szorgalmasan szül, a kis magyar ember gyorsan-gyorsan kijárja az iskolát, és tizennyolc vagy épp tizenhat évesen munkába is áll, ott serényen dolgozik, talpai egymásra lépnek, s nyugdíjazása után pár órával lehetőleg fölfordul. Így a leghasznosabb az ország és a kedves vezető számára.

Ha ez brutálisan hangzik, nem én tehetek róla, hanem azok, akik voksukkal hatalomban tartják a rezsimet, amely szavazógépnek, beszélő szerszámnak és nemzetszaporítási eszköznek tekinti őket, semmi egyébnek. Ez a tervezett törvénymódosítás sem szól másról, mint, hogy a rendszert a kellő ütemben táplálják, egyáltalán nem törődve azzal, milyen sorsa lesz a hendikeppel iskolába kényszerített gyereknek.

Gyötrelem lesz az élete, ugyanez a szülőké és a tanító néniké is. Hat évesen elindul a látens analfabetizmus útján, előtte azonban rosszalkodik, kigúnyolják, lenézik, elverik, és minden olyan megtörténik vele, ami azokkal szokott, akik kilógnak ha lefelé, ha felfelé az átlagos közösségből, mert sem ők, sem a rendszer nem tűri azt, ha valaki nem egyenszürke. A zsenik is, a gyengébbek is elvesznek benne, és tényleg csak beszélő szerszámok jönnek ki belőle.

Erre utal a szakközépiskolások kompetencia mérése is, amely momentán azt mutatja nekünk, hogy a tizedik évfolyamban tanulók eredményei még a hatodikos elemisták átlageredményeinél is rosszabbak. Ha figyelembe vesszük azt a kormányzati szándékot Parragh elvtárssal karöltve, hogy ebbe az iskolatípusba tereljék leginkább a gyerekeinket, máris előttünk áll a jövő magyar társadalma, az írástudatlan robotoké, akik viszont tudnak lőni és buzgón imádkozni is.

Ez az oktatási rendszer végkimenetele, ennek csak egy új, ámde épp beleillő eleme az éretlen óvodások iskolába kényszerítése. Ennek viszont az a következménye, hogy – már bocsánat, de – hülyéket termel. Ez is elég nagy baj, viszont még pokollá is teszi a kiskölök életét, hogy frusztrált, lenézett és problémás felnőtt váljék belőle. Így annak bűne mellett, hogy a NER lebutítja a tagjait, még boldogtalanná is teszi őket, és egyikre sincs mentség.

Voltaképp ez az egy kis NER-szelet is bizonyíték arra, a rendszer megérett a pusztulásra, mert a társadalomnak sem szellemi, sem anyagi jólétet nem kínál, akkor pedig megbukott, szükség nincs rá. Hogy ezt most óvodások kapcsán sikerült megmutatni, az arra felhívás, hogy tessenek utcára menni. Ha másért nem, azért, hogy a hat éves gyerek élete ne legyen pokol. De, ha ez is mindegy, akkor tényleg mindegy, akkor már most ott tartunk, ami a végcél: darab, darab, seckojedno, agyhalál.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!