Tűzifatangó

Egy nagycsaládos nő február végén húszezer forint értékű akácfát vágott ki. A büntetlen előéletű, hat általános iskolai osztályt végzett közhasznú munkás elmondta, hogy két-három napig járt ki az erdőbe, a kivágott fát pedig fűtésre használta. A nyomozás során az erdőben tizenkét csonkot észleltek, a fa egy részét az elkövetőnél megtalálták, így az alacsony elkövetési értékű kár egy része meg is térült. A vádlott tettét elismerte és megbánta.

A bíróság szabálysértési értékre, jogellenes fakivágással elkövetett lopás vétségében mondta ki a vádlott bűnösségét, akit egy évre próbára bocsátott, és rendelkezett a bűncselekmény elkövetéséül szolgáló eszköz elkobzásáról, valamint kirendelt védői díjat állapított meg. Az ítélet jogerős. Másutt volt olyan férfi, akit negyven kiló gallyfával fogtak el, és hamar a rendőrőrsön találta magát. Nem véletlenül, hiszen az öt centiméter átmérőjűnél vékonyabb rőzse gyűjtéséhez is hatósági engedély kell. (Munkácsy már fösteni se tudna ilyen rőzsehordó néniket máma.)

Efféle tudósításokból annyit őriz a net, hogy nem győz válogatni és szemezgetni belőle az ember, és igaz, hogy most fulladozik a napsugártól, illetve Afrika leheletétől, de közelít a tél, és baj van. Hiány van tűzifából, ráadásul drága is. Tavaly körülbelül kétezerhatszáz forint volt egy mázsa akácfa beszerzési ára a fakitermelőknél, most négyezer, a vegyes és a keményfa olcsóbb, de annak is felment az ára, és hiány van abból is. Korábban szokás volt, hogy legkésőbb augusztusban megvették az emberek a jövő évi tüzelőt, de ma már nem tehetik meg, és vizesvébé ide meg oda, valahol a huszadik század elején van az ország jó része. (Vagy Mohács korában.)

Tűzifát általában kisebb városokban, falvakban élő emberek használnak, a társadalom azon rétegei, akiket leginkább sújt a munkanélküliség és a szegénység. Nekik nagyon nem mindegy, hogy mennyiért kénytelenek télen fűteni: egy hónapban a pénzük felét, vagy csak a harmadát kell arra költeniük, hogy ne fagyjanak meg éjszaka a házukban. A tűzifa az egyetlen rezsitétel, amelynek az árát nem próbálta meg szabályozni a kormány. Igaz, egyszer már megtették, a 2014-2015. évi fűtési szezonban, viszont azóta sem. Rezsiszilárd annyira belefeledkezett a sorosozásba, hogy ez teljesen kiment a fejéből.

S miközben a rezsicsökkentett vízzel feltöltött, rezsicsökkentett gázzal fölfűtött medencéjében ejtőzik a rossz érzésű nermagyar, ilyen gondok és gondolatok őt egyáltalán nem zaklatják a nyugalmában. Mint ahogyan kormányunkat sem, amely ganajulat ebben a pillanatban a szent jobba, Szűz Máriába és a soha nem volt tűzijátékba alél bele épp, s ha lesz a baj, amikor tutul a szél és hordja a havat, Pintér belügyes majd küld egy sms-t a fagyhalálra készülőknek, hogy üljenek át másik viskóba. Ez nehézségekbe ütközik ugyan, mert nincsen okostelefonjuk, de kicsire nem adunk, ezért a kiválasztottak mindenféle hangos szó nélkül fagynak meg, utolsó hallucinációjukban pálmafákat és ugrándozó delfineket nézegetve.

Dickens egyébiránt munkába állhatna minálunk, csak csettintgetne, és bólogatna elégedetten a bőséges nyersanyagot látva, amiből születhetne magyar Twist Olivér is, akit úgy hívnának, hogy Kovács János.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!