május 2017 hónap bejegyzései

Mihály bácsi ledarálása

Érdekes dolog ez, az igazság sajátos értelmezése, és jól példázza, hogy az intézmény hajdani vezetője, aki ma már a részleget irányítja csupán, I. I. iránt érzett ellenszenve miatt hogyan darálja le az öreget, aki különös játszmák kereszttüzébe került. Félve kérdem, ha netán úgy hozza a sors, akkor jön majd a lobotómia? Csak, hogy igaza legyen a főnéninek. Itt tartunk most, és azt sejtem, hogy nincsen vége.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Kerek százmillió

Az ilyen tudások óhatatlanul fölzaklatják a proletárt, és a végén, amikor már sem Brüsszellel, sem pedig Sorossal nem lehet eltakarni a gyalázatot, még elpattanhat egy húr. Ami pedig az igazi nemzeti sorskérdés, hogy az álkeresztények frazeológiáját kikölcsönözzük, lehet, hogy erre direkt játszanak, hogy Mennyei Béke Terét varázsoljanak a Kossuthból. Simicska-folyadék ez a bagázs, tehát csak langsam, Balásy meg dugja föl magának a százmillióját.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Hare Krsna

A hippik dobja is halkulóban volt, már a tér közepén táncoltak szó nélkül, a dömperek surrogni kezdtek, a szökőkút újra csobogott, és a rend helyreállott. Már azt hihette volna az ember, hogy megmenekült a város az ördög incselkedéseitől, amikor átellenben megszólalt egy pánsíp, és az Andok eltakarta a Napot. Aki még a templom falain kívül rekedt, rájött, hogy ennek soha nem lesz vége, mert a világ itt kopogtat, hiába a kerítés és kedves vezetőnk óvó karjai. El vagyunk veszve, azt hiszem.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Fajlagos hülyeség

Ezt az egészet én most inkább nem minősíteném, legyen rajta az Orbán Viktor nevű rágcsáló lelke, mint ahogyan azon is, hogy a megafonos embert terrorizmus miatt elítélik, bizonyos Ramir Safarovot meg, aki baltával fejezett le egy örményt, miniszterelnökünk személyesen kísér ki szinte a reptérre, hogy a nemzeti megdicsőülés útjára bocsássa. Az örmény is bizonyára kollektíven volt bűnös, mint ahogyan most már én is.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Kampec dolores L. – Élet

Az az ötlete támadt, hogy ezzel a fenséges tudással felvértezve elszórakozik kicsit a bádogbánossal, azzal a bizonytalan masszával, amely gomolygásokat ez a szaralak hitnek vél, de eszébe jutott számtalan konfliktusa a plébánia tücskével, és az is, hogy az élet legfőbb iránymutató gondolata ez: légy nagyvonalú! Így hát úgy döntött, békén hagyja ezt a szerencsétlent, mint ahogyan a többit is, az olajos hajúakat, a duplagyűrűsöket, a fogatlanokat és a melegítőben sóhajtozó fiatalasszonyokat

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Villamos a Holdra

Olyan ez az egész delír, mintha én összetrombitálnám az utcabélieket, és megkérdeném, mi köll, emberek? Új gumi a tolószékre? Meglesz. Formatervezett kampósbot? Az is. Toronyóra aranylánccal? Pláne. Kiskutya fasza? Naná. Így haladnánk sorban az óhajokban, mindenki megkapna képzeletben mindent, a népek a vállukon vinnének a sarki kocsmába, ahol szidnám a Fő térieket, holott belőlük élek napra nap.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Demencia

Látod, ez már pont az: zuhanórepülés, danászta annak idején a Sziámi, és a rosseb se tudta, hogy vátesz veszett el benne, pedig az. És ha most azt várod nyájas olvasó, hogy miután a látleletet fölvettem, valamely szert is ajánlok a bajra, akkor csalódást kell okozzak. Nincsen. Én is csak könyöklök, és hallgatok.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Hagymás kenyér

Látjuk, mily temérdek munka és gyötrelem jár azzal, hogy feltálaljuk e nemes eledeleket, és nem csak kilökjük a kismamát a rétre legelni, hogy zabálj, paraszt! Nem, mi elébe tesszük, s ez a hála. Élcelődnek mirajtunk, támadják vívmányainkat, de mi Isten segedelmével megvédjük ezt is. Senki, hangsúlyozom, senki nem szólhat bele abba, milyen étket kínálunk nemzetünk frissen szült lányainak. Nem leszünk gyarmat. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Megazisten.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Apa, kezdődik!

Így lesz ez az elkövetkezendő rohadt hosszú évben, csak szólok, mielőtt majd nagyon elkezdenek csodálkozni a népek, hogy ezek ilyen gecik? Ilyenek, a Simicska is megmondta, és ő csak tudja, csupán immár a szopóroller másik oldaláról. Hogy amúgy ezt az egész mostani bagázst kéne a manézsban mutogatni, azt is tudjuk. Viszont annak csak később jön el az ideje.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Kósalajos és más hangsorok

A csuhások fölálltak a térdre imához után, és míg a Lőrincek az ország egyik felét viszik el, ők a másikat, és fogy a levegő, és nő a baj, hámlik le a vakolat. És már minden mindegy, gyí lovam, gyí betyár, megy ez fiúk, fokozzuk a tempót, míg el nem fehérül a száj is. Aztán nosza, gyere ki, ég a házad ideki, meg vasvillát, vasvillát, hadd szúrjam keresztül! És akkor csönd lesz végre. Kurva nagy, halálos csönd. Míg el nem kezd az eső cseperészni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum