Mihály bácsi ledarálása

Már két alkalommal foglalkoztam – akkor most egyenesítsük ki – Németh Mihály kálváriájával – „Ki szereti Mihály bácsit?” (2017.02.14.), „Aki szegény, az a legszegényebb – Mihály bácsi” 2.0 (2017.04.28.) -, aki egy vasi idősotthon lakója.

Slágvortokban: onnan indult el minden, hogy meglátogatta őt I. I., aki régebben az intézményben dolgozott, ami látogatást az igazgatónő nem nézett jó szemmel valami okból. Olyannyira nem, hogy az ápolónőkön keresztül üzent a hajdani alkalmazottnak, ügyvédi tiltás van ellene, így nem léphet be az intézménybe. Hozzátették a hírt hozó nővérek, ha nem megy el, rendőrt hívnak.

Nem hívtak, és ez az ügyvédi kitiltási határozat azóta sem került elő, holott az érintettek nagyon szerették volna látni. Második alkalommal már ez is megtörtént, jöttek a rend őrei. I. I. felhorgadt, és választ is kapott értetlenségére, ezt: „A látogatók a látogatáskor legyenek figyelemmel az intézményben lévő ellátottak nyugalmára. Az intézményvezető a látogatás rendjét súlyosan, szándékosan megzavaró személyek látogatását megtilthatja, szükség esetén az intézmény területének azonnali elhagyására utasíthatja. A panasz kivizsgálásának eredményeként megállapítást nyert, hogy a panasszal kapcsolatos eljárás során szabálytalanság nem történt, sem az intézményvezető, sem pedig a dolgozók részéről.”

Azóta az intézmény falain kívül találkozik rendszeresen Mihály bácsi és gyámolítója, jelenleg pedig erősen szeretnék látni a mesebeli határozatot, amely miatt szegény öreg – vétlenül – egyre nagyobb kalamajkába kerül.

Második fázisként valamely ismeretlen tartozás miatt a bíróság letiltotta Mihály bácsi nyugdíjának jó részét, amelyről az érintett így nyilatkozott: „2016 novemberében nevemre érkezett egy végzés, melyben meglepődve olvastam, letiltást fognak foganatosítani a nyugdíjamból. Levelemben jelezném, hogy én banktól hitelt nem vettem fel, kezes sem voltam magánszemélynek, és kárt sem okoztam semmiben sem. A kézhezvétel másnapján a végzést bemutattam az intézmény vezetőjének, jeleztem, hogy én ezt nem értem, miről van szó, mert ahogy a fentiekben is leírtam, semmiféle hitelt/kölcsönt nem vettem fel. Kértem az intézményvezető és munkatársai segítségét, de csak egy vállrándítást kaptam, és azt válaszolták, hogy ezt ők sem értik.”

Miután, mint kitetszik, gondjával magára maradt, Mihály bácsi meghatalmazta I. I.-t, hogy helyette hivatalos és magánügyeiben eljárjon. I. I. neki is látott a jogszerű intézkedésnek, és mindenki elégedetten dőlt hátra, bízva a bíróságban.

A második írást így brékingeltem: „Hírét hozta a szél, hogy fenti dolgozatunk után az idősotthon is arra az elhatározásra jutott, maga is segít Mihály bácsinak” Nos, segít, a maga módján.

Tulajdonképpen egy jófajta pofáncsapással ér fel az a levél, amelyet most kapott kézhez az öreg, s amely meg erről tudósít: „A Szombathelyi Járási Hivatal Gyámügyi Osztálya nevében értesítem, hogy hivatalból, az Ön gondozását ellátó intézmény vezetőjének bejelentése alapján az Ön gondnokság alá helyezése és az Ön részére ideiglenes gondnok rendelése ügyében eljárás indult gyámhivatalunknál. A becsatolt pszichiátriai szakvélemény szerint cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezése indokolt belátási képességének hiánya és szellemi hanyatlása miatt.”

És most itt áll előttem Mihály bácsi értetlenül. Azt meséli, hogy az intézetben behívta egy orvos beszélgetni. Ennyi volt. Ennek lett az eredménye a szakvélemény, amit senki sem látott. Mint ahogyan azt a papírt sem látta senki, amely kitiltotta volna I. I.-t az intézményből, azt a hangfelvételt viszont én is hallottam, amelyen azt állították a magasságos intézményben, hogy I. I. hagyja békén az öreget, mert tud ő gondoskodni magáról.

Ehhöz képest most meg szellemileg hanyatlik. Érdekes dolog ez, az igazság sajátos értelmezése, és jól példázza, hogy az intézmény hajdani vezetője, aki ma már a részleget irányítja csupán, I. I. iránt érzett ellenszenve miatt hogyan darálja le az öreget, aki különös játszmák kereszttüzébe került. Félve kérdem, ha netán úgy hozza a sors, akkor jön majd a lobotómia? Csak, hogy igaza legyen a főnéninek. Itt tartunk most, és azt sejtem, hogy nincsen vége.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!