Hagymás kenyér

Polgártársak, véreim, magyar anyák! Ne üljünk fel a sorosista FB incselkedésének, amely nemzetellenes diablo azzal vádolja a mi egészségügyünket, amely példát mutat minőségről még a dévaj Brüsszelnek is, hogy nem megfelelően táplálja a hont teleszülő kismamáinkat a János kórházban.

Kép kereng ezen ellenforradalmi fórumon, rajta jófajta magyar kenyér, magyar hagyma, magyar tejszínkrém, és azon élcelődik, hogy mi ilyennel etetjük kismamáinkat, akik teljesítették a Párt felé vállalt legszentebb kötelességüket, és fiút adtak Németh Szilárdnak. Azt sugallják a sátáni képpel, hogy ez nem elég, így vádaskodnak alaptalanul.

Polgártársak! Nem arról van szó, hogy ne tudnánk egyebet is kékszegélyű kistányéron a mi szoptatós kismamáink elé tálalni, nem. Egyszerűen nem akarunk. Több ezer évre visszatekintő, népi táplálkozástudományi megfigyelések alapján, amelyet a „van vöröshagyma a tarisznyába” széljegyzettel ellátott kódexünk is mutat, alaposan átgondolt etetési stratégia ez. A disznóknál is bevált.

Mert nézzük csak, polgártársak! A kenyér, amelyhez a gabnát Szent István aszott jobbjával aratjuk, mily szakralitást is képvisel, mily emelkedettséget, nem véletlenül nevezi azt szíriuszi nyelvünk másként életnek is. Hogy mily verejtékek szükségesek ahhoz, hogy ezt a sajátos kulináriát kismamáink elé tehessük vérrel és izzadsággal, amelyet keményen dolgozó népünk hullat.

Pékjeink fáradságot nem ismerve, s ügyelve, hogy a veknibe patkány, kisegér ne kerüljön, ennen verejtékükkel locsolva hajnal hasadtára elébünk teszik munkájuk eredményét. Az elkészült kincsből pedig, polgártársak, egy egész, nem fél, nem harmad, hanem figyeljetek, egy egész szeletet kap nemzetünk lánya. S mi a köszönet? Az értelmetlen gúny.

Aztán a vereshagyma, polgártársak! És nem is öregen, hanem hamvasan, újkorában, hogy örömmel halljuk képzeletünkben, miként reccsen a húsa kismamáink gyöngy fogsora alatt. Tele e növény jófajta illóolajokkal vitaminokkal, sőt, pektinnel, de még guvertinnel is. Oly erővel, amely féregűzésre, sőt vizelethajtásra is jó.

Hát mi a baja ezzel a hanyatló nyugatnak, hacsaknem az, hogy elirigyli tőlünk. Ezért mondja, a szoptatós anyák kerüljék az erősen hagymás ételek fogyasztását, mert az illóolaj-aromák átmennek a tejbe. Átmennek, és? Egyenest a kisdedek gyomrába, akik így már az első napokban szívják magukba a magyarságot, már öntudatlanul, így válnak bizton igaz hazafikká. Ne higgyetek a Sorosnak, egyetek ti is hagymát hagymával. Ez az egyetlen nemzethez méltó cselekedet.

És hát a tejszín. Nem is csak úgy póriasan, hanem krémmé kavarva. Sőt, bár adhatnánk akár bivaly, kecske, szamár, ló, teve vagy akármi más lábasjószág nedvéből készítve, de mi nem, mi a tehénből csöpögtetjük alá a mennyei folyadékot. Fáradságot nem ismerve dolgozzuk fel krémes eledellé, és nem kenjük meg vele a kenyeret, hanem egy egész tégellyel teszünk a kismamák elé, felkínálva nekik a kenés, mártogatás, tunkolás mérhetetlen szabadságát.

Polgártársak, véreim, magyar anyák! Hát ki tesz, ki tenne meg még ily sokat táplálásotokért? Na, ugyehogy senki más. Látjuk, mily temérdek munka és gyötrelem jár azzal, hogy feltálaljuk e nemes eledeleket, és nem csak kilökjük a kismamát a rétre legelni, hogy zabálj, paraszt! Nem, mi elébe tesszük, s ez a hála. Élcelődnek mirajtunk, támadják vívmányainkat, de mi Isten segedelmével megvédjük ezt is.

Senki, hangsúlyozom, senki nem szólhat bele abba, milyen étket kínálunk nemzetünk frissen szült lányainak. Nem leszünk gyarmat! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Megazisten.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!