RasztafariLiget és BudapestBabylon

„Minek komolyan venni az életet, ha az egy képzelt kaland, amiből sosem kerülünk ki élve.”
(Bob Marley)

Namá’ megin’ összeálltak a kokósszipus-buzik, hogy ’bosszancsák a jómagyarembert, vélhette az Orbánt kézcsókkal, az egyetemistákat pedig némi kis savakkal kínálni óhajtó választópolgár, miközben visszaböfögte a vasárnapi kirántotthús maradékát a fogai közül.

Rendőröket azért még nem hívtak – mint a járdákat szivárványosító kétfarkúakra -, amikor egy koncert után egy kép erejéig összeállott a fő ligetvédő, Komáromy Gergely, valamint Damian Marley, aki „Respect” sityakban mutatkozott a ligetvédős transzparens mögött, mint nem is oly rég Manu Chao, aki mellékesen a Szigeten még a menekültekért is handabandázott.

Nem ismerik ezek a magyarok Istenét, se a gémeskutat, se a malomalját, a fokost meg pláne nem.

babylonMit lehessen tenni, ha ezek a dub, ska valamint reggae imádó mókusok már csak ilyen szelíd népek, most is azt üzente a nagy Bob Marley ivadéka, hogy: „A szeretet harcosait nem lehet megállítani…” Aki mindebből – és a zenéből – semmit sem ért, az úgy lehet, mint Fejes Endre Rozsdatemetőjében az egyik Hábetler, aki „Má’ megin’ sikongatnak!” fölhorgadással kapcsolta ki a rádiót, amikor a dobozból operát hallott.

Némi kis felvilágosítással szolgálhatunk azonban azok számára – bár ők meg úgysem olvasnak -, akik a krisnásokat nézik menekülteknek. Tegyünk azonban egy elhalványuló sóhajtást, hogy mi a rossebek ezek a pulihajú alakok, hogy mit akarnak azon túl, hogy coca-cola mámorban fetrengenek a megszentelt magyar anyaföldön.

Nem. A rasztafari nem furcsa bölcsészfrizura, és nem a reggae – bár hozzá tartoznak -, a rasztafari vallás, amely a jamaicai fekete munkásoktól és parasztoktól ered az 1930-as évekből Marcus Mosiah Garvey raszta próféta tanításaiból. Indulásakor I. Hailé Szelasszié etióp császárt tisztelte, a rasztafári elnevezés a Ras Tafari Makonnen névből ered, ez volt Hailé Szelasszié császár neve a koronázása előtt, de Szelassziéra ma már senki sem emlékszik.

Mindezek ellenére egy tizenöt éves felmérés szerint több mint egymillió raszta élt szerte a kerek világon, mára számuk megsokszorozódhatott. (Lehetne tenni kísérletet is talán, hogy a nagyságos magyar országgyűlés bejegyezné-e, ha amúgy megfelelne a törvényi előírásoknak. Bár ez csak olyan bilibe lógatós kósza gondolat, ha Iványi Gáborékat is nézzük.)

Ellenben egy valami teljesen biztos, a rasztafari nevében még egyetlen teremtett lelket sem gyilkolásztak le a Földön, nem úgy, mint a kereszt és a félhold igézetében, sőt, egyáltalán nem terjesztik erőszakosan hitüket, ehhöz elég volt egy Bob Marley.

Momentán egyébként a raszták szerint az igazi értékek a szeretet, egység, béke, egyenjogúság, és igazságosság. Ezek az élet valódi törvényei, és csak ezek betartása garantálja az örök életet. A rasztafári életet meghatározza az összetartozás érzése minden ilyen felfogású ember között. Ezt a rasztafárik „oneness”-nek nevezik, hazugság, lopás, gyűlölet, féltékenység, irigység, árulás elítélendő viselkedésnek minősül köreikben. (Kuncogva: nem egy magyar módi.)

rastafatörzsÁm továbbá, a raszták mindenhol a békét, szeretetet, egységet és toleranciát képviselik. Kivétel Babylon, amely kezdetben a feketék elnyomásának ikonja volt, ma már azonban, hogy nem tipikusan fekete vallás, és a bőrszín lényegtelen, Babylon az emberi gyarlóság szimbóluma, ami egyértelműen mérgezi a Földet és az emberiséget. (Lásd Budapest!)

És még egy apró kitérő neked keresztényi Magyarország. Amikor a dohos templomokban a bádogbános magasba emeli a kelyhet, és Isten véreként szlopálja a misebort, gondolj arra, hogy a raszta számára a marihuana szívása ugyanilyen rituális cselekedet.

Hogy ezt mért meséltem el? Csak. Meg azért, mert nekem, hitetlennek rasztafari a Szabadság tér pörformanszai, a kétfarkúak pingálása, az ételosztás az éhezőknek, a menekülők gyámolítása, a hajléktalanok segítése, egy jó színház, egy jó könyv, a melegek tolerálása, és összefoglalva: az értelmes és érző emberi tett és szó. Tehát minden, amit a mai kurzus nem képvisel, sőt, egyenesen ellenez. Ámen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum