Az ideális oktató

Nem lesz egyszerű, és legfőképpen nem lesz olcsó, mondhatni nagyon drága lesz a „B” kategóriás – idősebbeknek „úrvezetői”, ó régi szép világ – jogosítvány megszerzése Magyarországon. Ugyan már eddig is egy vagyonba került, de a most bevezetendő módosítással – bár pénzügyi számítások nem tartoznak az ukázhoz – sokak számára válik elérhetetlen álommá a jogsi, persze minek az, autót úgyse nagyon tud venni, akinek erre nem futja, de ez a panasz ebben a történetben mellékszál.

A tény: az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerdán az MTI-vel, a közúti vizsgaszabályzatot érintő változtatásokról tájékoztatva. A hatóság közleményében hangsúlyozta, hogy a vezetési tapasztalat és az alapvető technikák jobb elsajátítása érdekében kezdeményezték a hatályba lépő változtatásokat.
363-0457
Az egyik legfontosabb módosítás, hogy a gyakorlati vizsgára jelentkezőknek ezentúl kötelező, kilométerben meghatározott menettávolságokat is teljesíteniük kell az előírt óraszámok mellett. Ez a B-kategóriás, vagyis a normál személygépkocsik vezetésére jogosító igazolvány esetében 580 kilométer megtételét jelenti a vizsga előtt. Az NKH szerint a változtatás megszüntetheti azt a hibás gyakorlatot, amellyel az emberek “szinte álló autóban” tanulnak vezetni.

Újdonság továbbá, hogy a tanulóknak a közúti közlekedés szabályairól szóló elméleti vizsga első előadásának napjától számított egy éven belül le kell vizsgázniuk, a határidőt elmulasztóknak pedig újra kell kezdeniük az egész procedúrát. Mondhatjuk ezt a törekvést helyesnek is, legyen kevesebb mazsola a közlekedésben, habár az megjegyzendő, hogy a balesetek többségét nem éppen ők, hanem az utak királyai, a közlekedés barmai okozzák, de mondjuk azt, hogy jóvan, tanuljon bele a forgalomba az a gyerek, csakhát ez az 580 kilométer, ez durva. Mondjuk, azt sem értem teljesen, hogyan jött ki ez a szám, mért nem 600, vagy 550, mért éppen 580. Ehhez bizonyára komoly háttérkutatások készültek a bevezetés előtt, ahogyan az manapság mifelénk szokásos, és a neves szakemberekből álló gárda arra a következtetésre jutott, hogy éppen 579 kilométer levezetése után szakad át valamilyen lélektani gát a friss húsban, és amikor eléri az 580-at, akkor már készen áll a közlekedés minden sandaságának kezelésére, sőt olyannyira profi, hogy maga is oktathat.

Ez csak cinikus megjegyzés volt, de tegyük hozzá a komolyat is, amely így hangzik: lófaszt. Akkor sem áll készen, még korábban, a kommunista időkben azt tartották, hogy körülbelül tízezer kilométer levezetése kell ahhoz, hogy jól vezessen az ember, de azt is megjegyezték, hogy akkor meg éppen azért veszélyes a manus, mert ilyenkor már azt hiszi, hogy tud vezetni, ezért elkezd flegmáskodni a volán mögött, és ekkor válik rosszabb esetben az utak királya helyett az aszfaltcsík barmává.

Szóval egyrészt a lóvé, másrészt az oktató. Ami időt együtt kénytelen tölteni majd ezentúl tanár és tanítványa, az életük történetét is elmesélhetik egymásnak, megunja az egyik a másikat mint egy rossz házasságban, nem lesz ennek jó vége. De mint a mesében, éppen aznap, amikor ez a hír napvilágra került, valami jó tündér a varázspálcájával suhintott egyet, s imhol, megszületett a megoldás a bajokra.
194170
Csaknem 300 kilométeren át vezette alvajáróként autóját egy nő Új-Zélandon, de nem okozott balesetet, és közben még üzeneteket is írt és küldött mobiltelefonjáról. A nő elalváshoz altatót vett be, a rendőrök mély álomba merülve találtak rá régi otthona előtt hajnali öt órakor. Az alva autózás öt órán át tartott, a nő Hamiltonból Aucklandbe vezetett. A rendőrséget az asszony egyik barátja riadóztatta éjfél tájban, mert észrevette, hogy a nő autójával elhajtott, miután altatót vett be, és már korábban is előfordult, hogy alva vezetett.

No ilyen oktató kéne nekünk, hogy meg ne utálják egymást a tanítvánnyal, két átzümmögött éjszaka, és mindjárt letudva a penzum. De az élet kegyetlen, mert a néni története nem habostortaként végződik: A nő felébresztése után nem emlékezett semmire éjszakai autózásából, sem SMS-küldözgetéséből. Üzenetei amúgy arra utaltak, hogy félálomban írhatta őket. A rendőrség kezdeményezte a nő azonnali eltiltását a vezetéstől – adta hírül szerdán a The Daily Mail című brit lap.

Hát ez van, maradnunk kell az éber és öntudatos vezetésnél, mint ahogyan kormányunk is kormányoz, és csak ritkán alvajáró módján, de akkor is jól titkolja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum