Mohamed Csepelen

Amint közeleg a „T” nap – mert mostanában ilyen fennkölten nevezik azt, ami vasárnap vár ránk, illetve rájuk -, egyre jobban megvadulnak a fiatalok. Még azok a snájdig, jó homorú és föss példányok is, mint Németh Szilárd, aki teljesen elmerült az ő görög-latin kultúrájában, ami van neki. Alig is látszik ki belőle.

Viszont nem kellene meggyalázni ilyen nevekkel 1944. június 6-át, a „D-Day”-t, amiről még Rommel tábornagy is azt mondta a segédtisztjének: „Higgye el, Lang, a partraszállás első huszonnégy órája döntő lesz. Németország sorsa akkor dől el, a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz a leghosszabb nap.”

d-napIlyen párhuzamokat alkotnak ezek a mi harcos fiataljaink a görög-latin kultúrájukkal és mélységes történelmi ismereteikkel, amely csupán Wittner Marika néniig nyúlik vissza, ha kommunistákról van szó, rajta kívül pedig a távolban még föl-földereng a fehér lovon poroszkáló ellentengernagy elmosódó sziluettje.

A napokban egymásra talált a szeretetben Németh Szilárd alelnök úr, rezsidémon, valamint birkózópápa, és a PestiSrácok.hu névre hallgató ministránsok gyülekezete – akik a gyűlöletkampányból tízmilliót szakítottak egyébként a közösből -, és hát persze, hogy együtt szolgálták az urat.

De még hogy! Kiadós interjú alkotódott a görög-latin pápával a szörnyű világról, ha nem lesz meg az a kibaszott népszavazás úgy, ahogyan azt OV álmai mutatják, és a magyar nép – a Soros vezérletével – cserben hagyja az ő megmentőjét és jótevőjét, kinek szíve érettünk dobog. Ennek szellemében deliráltak közös erővel.

Az alábbiakban szűk keresztmetszetét adjuk NSZ magvas gondolatainak, amelyeket élénk kérdezője segedelmével előállított. Indításként álljon itt nemzetünkért dobogó szívük közös gyökere, ím: „Vasárnap arról döntünk, hogy megmaradhatunk-e európainak, magyarnak, vagy felajánljuk mindenünket a beáramló tömegeknek”

Én a télikabátomra gondoltam, az egyikre, mert abból kettő is van. De térjünk vissza a veteményesbe, mert érdemes. Kiderült, hogy az eukraták – ez is! – arra köteleznék az itt élőket, hogy a családtámogatások és szociális juttatások rovására biztosítsák a bevándorlóknak ugyanazt a mértékű – a hazai átlagfizetéssel vetekedő – támogatást, amit náluk kapnak.

nsz– Hogy is lehetne elviselni ezt az őrültséget? – tette fel a kérdést NSZ, és magunk is ezen az állásponton vagyunk. A határáig jutottunk annak a türelemnek, amellyel már több mint egy éve viseljük őket, a szavaikat, valamint a gyönyörűséges nagy kékségeiket, de a „T” nap után ennek is vége lesz Isten segedelmével.

De haladjunk tovább a sziporkákban! „Mióta megépítettük a kerítést, mindössze hétszázan tudtak átjönni.” – Mondja NSZ, én pedig akkor fölteszem a kérdést a hangszóróért: mi a faszra tetszik verni a nyálát akkor? De van rá magyarázat, ezt bővebben citálnám.

„Eltartatni szeretnék magukat, azaz keményebben fogalmazva élősködni. Ezt Nyugaton is jól látják, s most azt eszelték ki, hogy akár itt Csepelen, Vecsésen, vagy Nyíregyházán is ugyanazt az ellátást teszik kötelezővé, amit az illegális bevándorlók Nyugaton megkapnak. Csakhogy a magyar adófizetők nem akarnak a saját átlagkeresetüknél magasabb, akár több százezer forintos havi ellátást fizetni a migránsoknak. Mohamed itt Csepelen a Kossuth utca 62-ben fog ránk köszönni, hogy jó reggelt szomszéd! Már ha szokása köszönni, és ha hagyjuk, hogy így legyen!”

Édes Jézus, légy velünk, mi egyetlen örömünk. Kicsit föntebb még átlagfizetésről esett szó, ha tetszenek emlékezni rá, de ki a franc nyilatkozó tudja már azt, amit öt perccel azelőtt hadovált, a lényeg, hogy folyjon a szó. Mi másnak tulajdoníthatnánk az alábbi kijelentést: „A miniszterelnöknek az első ciklusban volt egy kedvenc dakota közmondása: ha észreveszed, hogy megdöglött alattad a ló, szállj le róla! Nem kellene ezt lefordítani németre, franciára, olaszra?”

De, igen, lehetne, hogy ne csak gyalázatosnak tartsanak minket – és ez alatt én természetszerűleg a megvadult fiatalokat értem -, hanem teljesen idiótának is. Németbe’, Olaszba’ meg Franciába’ ugyanis nem megvezetendő kisdednek nézik a polgárt, és nem hülye közmondásokkal szórakoztatják.

De arról is szó esett, hogy miért ne használjunk kotont.

397226_sziriai_polgarhaboru„A jólétben leszoktatták az embereket a gyermekvállalásról, amit egyfajta nyűgként, kellemetlenségként állítottak be. A nyugatiak most ennek a levét isszák. Európa az úgynevezett baloldal hathatós közreműködésével megtagadta a múltját, az antik-keresztény gyökereit, és kialakított egy gyakorlatot, amiben a hiányzó munkaerőt fokozatosan egyre több bevándorlóval pótolta, miközben az őslakosokat leszoktatták a munkáról. Így eljutottunk a totális káoszig.”

Hát, káosz az valóban van, mint kitetszik.

Így valahogy, ilyen horizonton folyt a diskurzus, amelyet zárásként kiegészítünk Lázár Jánossal, aki meg utcabált tartott Kiszomboron, és nem maradt el kollégájától, jelezve a közös aklot, valamint az egyazászlót, megatábort.

„Akár százezrek is érkezhetnek Magyarországra, ennyi ember pedig már tízéves időtávon megváltoztathatja a demográfiai viszonyokat. Száznegyvennyolc ezren itt regisztráltak Európában először, ez alapján pedig egyes országok felhatalmazva érzik magukat, hogy ide küldjék vissza ezeket az embereket, Magyarország pedig sehova nem tudja továbbküldeni őket. A betelepítéssel szemben nincs már más eszköz a kormány kezében, csak az, ha elmondhatja, az emberek egységesen elutasították azt.”

Szar ügy. Mindezeken felül megjegyzem, máma kedd van. Tessenek kiszámolni az ujjacskáikon, hányat kell még aludni, hogy a téboly lecsillapodjon. Bár, ha belegondolok, nem vagyok abban biztos, hogy valaha is véget ér.

Én viszont szokásomhoz híven tartom magam Füst Milánhoz, aki ilyet is irkált: „Unom én ezt az egészet. Unlak én benneteket, de nagyon.”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!