Miután tanárokat rugdosott ki, a népharag – legalábbis telefonon – a Klebelrsberg Központ felé fordult, és a nagyhatalmú, de teljesen fölösleges intézmény inkább elrejtette a tankerületi központok telefonszámát, hogy ne tudják felhívva gyalázni őket. „Hogy a kollégák el tudják látni a feladataikat” indoklással nem érheti el őket akárki vagy senki,
Amiben élünk, az nem a Nirvána, hanem egy bohózat közepe. Ne nevezzük már tragikomédiának sem, mert itt a térdünket csapkodjuk röhögtünkben, hogy ilyen nincs. És mégis van. Az évi százharminc milliárd forintunkból kitartott közmédia, amely az emlékezetes ellenzéki képviselős támadás (attack) után, mikor is Varju képviselőt húzgálták a földön a
Szijjártó Péter valami különös anyagból van gyúrva, ahogyan a régi komcsik dicsekedtek ezzel, hogy ők másfajták. Ők is különös anyagból gyúrattak, mint élcsapat, a végét pedig már ismerjük. Ez a mostani élcsapatosunk nekünk hangos szájjal dicsekedett a minap, hogy „persze, leírta mindenki, hogy micsoda szar alak vagyok, hogy a Lavrovval
Olyan csendes hétvégénk volt, hogy még a szomszéd gyomra korgását is hallottuk ebéd előtt, majd azt követően csendes és megadó emésztését eldőlve a kanapén. Nem vagyunk mi kantok, hegelek meg schopenhauerek, egyszerű, porbafingó irkáló emberek vagyunk a magunk barlangjában, mégis, ennek ellenére is, vagy tán éppen ezért hiedelmünk szerint rendelkezünk
Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, mi lesz gyerekek, holnap, na mi, de most se tuttuk kitalálni, hogy mi is lesz velünk holnap, hogy mit akar mondani. Mert csak nézett a szemével, ahogyan szok mindig, amikor eztazt bejelent, amikor asztán mindig furán sülnek el a dolgok, most is éppen
Prágába indult Orbán Viktor uniós csúcsra, amiből a Facebookon olyan sivalkodást hozott ki, hogy az ember fölkapta a fejét, mi van itt, kit nyúznak, hacsak nem őt. De nem. Csupán kifütyülték és pfújolták, midőn kiszállt a páncélozott géperejű járműből, az arcára fagyott a hülye mosolya, mert rá kellett jönnie, ez
Ültem tegnap a teremen az embereket nézvén a műhelyemben, ami az élet, amikor hang hallatszott egyszer csak közelről és lágyan, hogy gyere Timi beteszlek a biciklibe, ami fura volt, hogy kerül Timi a biciklibe bele, hogyan lesz annak alkatrésze vagy nyúlványa csupán. Mi lesz akkor Timivel, emeltem oda csuklyás szemeimet
Tegnap elég nagy megmozdulás volt a pedagógusok, diákok körében a társadalom normálisabb felének szimpátiájától kísérve. Országszerte tízezrek elégedetlenkedtek, sztrájkoltak vagy engedetlenkedtek, s bár nem gyújtottak fel egy autót sem, mint annak idején Orbán szabadságharcosai (vö.: csőcselék), keservük legalább akkora, ha nem nagyobb volt, és legalább őszinte. A reggeltől estig tartó
Mint hírlik, kormányunk – élén Orbánnal – kampányra készül az őszön, hogy hatalmát megszilárdítsa. Azon már el sem merengünk felháborodva, miért nem inkább kormányozni szeretnének a kampány helyett, de ez fölösleges volna, mert rég kiderült, az ország irányításához nem értenek, mocskolódni viszont nagyon tudnak. Nem lepett meg, mégis azért némi
Amikor pár nappal ezelőtt arról meséltem, hogy kies hazánknak államcsőd szaga van, akkor magam sem gondoltam volna, hogy ennyire bűzlik. Arról volt szó akkor, mint emlékezhetünk, hogy valutatartalékaink háromhavi szintre csökkentek, és az volt a vízió, ha így haladunk a végzet felé, előbb-utóbb eljön az az idő, amikor nem tudunk
Legutóbbi hozzászólások