Németh Szilárd rezsibiztos, birkózóguru és nagy tanító a „Nem leszek suliban” akció újabb ocsmányságairól rántotta le a leplet, amikor kijelentette, nem elég, hogy a Soros bérencek a gyerekek mögé bújnak, még a nemzetgazdaságot is romba döntik, mert nem mondták le az ebédet.
S mivel ő Csepelen oly igen otthon van, és a sziget minden rezdülését a zsigereiben érzi, azt is tudja – és ezt is tudja -, duci ujjacskáin kiszámolta, hogy fillérre pontosan 598.210 forint úszott el a mocskos Dunában a hajdani fémmunkások és bicikligyártók gettójában. Mi lehet akkor az országos adat, még belegondolni is borzongató.
A felelőtlen szülők fejében meg sem fordult, hogy lemondják az ingyenebédet, nem ismernek azok Istent, csak a romlás jár az eszükben, miközben hergelik a jóra való népeket aljasul. A léha alakok a Pistike üstöke mögött rejteznek, ott bujkálnak, mint ellenforradalmár a sötétben, és a jótéteményeket leszarják úgymond a kockás ingeikben.
Viszont a Matolcsy borozója, amit ugyan szintén nem jelentett be előre, meg a mindenféle irodaházakat, föstményeket és kutyafaszákat se, azok minden bizonnyal rendben vannak. Rendben kell lenniük, mert még maga a volt egy ember nagybajuszos Kövér nertárs is négy napig törte a fejét, hogy mi is legyen azzal a szaros kétszázötven milliárddal, aminek kuszaszem vert a valagára.
Az a lelki birkózás, amely házelnök úrban zajlott hetvenkét órán át, mutatja, hogy a magyar politikus – legyen bármilyen zászlaja – minimum skizofrén, mert két lelke alapból van neki. Egy köznapi, meg egy párthasználatra. Ezek tusakodnak őbenne minduntalan, és rendre a tagkönyves jön ki jól a heroikus küzdelemből.
Kövér ugyanis egy józan pillanatában kijelentette, hogy bizony, hiába állít mást a kupakos, mégis csak közpénz az, amely alapítványokba csorgatva az új teória szerint elveszíti ezt a jellegét. A pártos lélek meg reggel és este, valamint az álmatlanul forgolódással töltött átizzadt éjszakák hosszú során át győzködte, hogy írd alá! És aláírta.
Beláthatatlan folyományok fakadnak ebből. „– Mért rontottad meg ezt a szűzet, te gonosz kópé, – rivallt rá a kádi egy megvádolt legényre. – Tetszik tudni, ez úgy volt, – válaszolta a fiú, – a gonosz szellem azt súgta fülembe: – rontsd meg, rontsd meg, – a jó szellem pedig azt: – ne rontsd meg, ne rontsd meg, – s amíg ezek vitatkoztak, én megrontottam.”
Ezt a tagadhatatlan bölcsességet Füst Milán arabjai mesélik nekünk (Ez mind én voltam egykor), és be kell látnunk sajgó szívvel, hogy bizony, így megy ez. Vitatkoznak a szellemek a nagyok lelkében, aztán csak úgy megtörténnek a dolgok. Mint a választási irodánál is, mert senki sem tudja, hogy a deli legények honnan, hogyan, és legfőképp kinek a baráti ösztökélésére mentek oda dzsemborizni a hűvös hajnalban.
Küzdelem folyt az ő lelkükben, hogy menj oda, ne menj oda, s míg ez a viadal zajlott, egyszer csak ott teremtek valami teleportálással. Kitetszik hát, hogy bűntelenek ők, felsőbb hatalmak áldozatai, ebből fakadóan, amikor az ATV világgá kürtölte a képmásukat, tényleg megsértette a személyiségi jogaikat, alapos indokkal követelik hát azt az egy milkát, amit ők is kiszámoltak a hurkás-munkás ujjacskáikon, mint a rezsitábornok a Csepeli kárt.
Az ember az elsőáldozós képeit sem mutogatja mindenkinek, mint az tudvalévő. Azt ki kell érdemelni barátsággal, vagy harmincezer pénzzel. Inkább ez utóbbival, ahogyan ez hírlik, de országos adat nincsen, ahogyan arról sem, mennyibe fog fájni a klakőrök március 15-i nyolcszáz forintos órabére cuzammen. Meg hogy ki fizeti a révészt, az meg végképp nem. Oly nagy titok ez, mint a Matolcsy borozója. Soha nem tudunk meg róla semmit.
Vélemény, hozzászólás?