Goebbels a kutyalingam – Kázmér király intelmei Tónihoz

Így megy ez:

„Én má’ nem muzsikálok,/ csak egy jelet adok a gépnek:/ ő mutassa meg helyettem,/ ahogyan mozdul bennem a lélek./ Kicsit félek, de arra gondolok,/ vajon mit várok a sorstól,/ ha hányok az édestől,/ és izzadok a sóstól…”
(Quimby)

Drága, egyetlen Tóni, te Rogánunk nekünk! Eszet azt nem adott a főnököd a magas hivatalhoz? Kitetszik, hogy nem igazán. Tudod, Tóni, az egész ország az nem Szakonyfalu, ahol az asszonyok ütik a tökmagot, miközben édes mesékkel szórakoztatják egymást, és mégis többet tudnak a világról, mint te, aranyom. Nem köllött volna oly éteri sebességgel odahagyni a gyerekkort, és belevetni magad a nagyváros bűnös forgatagába, abból jó nem nagyon szokott kisülni.

rogánMost már, hogy elmajszoltad a hamuba’ sült pogácsát, meg elfeledted az atyai intelmeket, és végleg beszippantott a narancs az ő rohadása közepette, valamint a lakásod is kellő méretűre tágult, nem ártana fékezni, és tanulmányozni kitörölhetetlen nevet szerzett neves elődödet, akit Joseph-nek meg Goebbelsnek hítak egyszerre. Ő az általatok űzött manipuláció ősatyja, minden cukiságok eredője volt, ám mondhatni, kutyafasza hozzád képest, mert ilyen baromságot, ami neked sikerült, még ő sem talált ki, mint te, aranyom.

Hogy a magánkézben lévő bankok reklámozzák az ökörséget, ím így: „A hitelintézet köteles a családi otthonteremtési kedvezményre, illetve az otthonteremtési kamattámogatásra vonatkozó reklámjaiban, hirdetéseiben a Függelékben meghatározott formai követelményeket, arculati elemeket és jelmondatokat alkalmazni.” Ha ezt az Árpi tanácsolta, nem köllött volna rá hallgatni, a kokó szétrohasztotta a velejét neki. Ha saját volt a kútfő, akkor egy szót sem szóltam, megemelem vadászkalapom nagyságod előtt. Pedig ez olyan gyerekes, olyan nem is tudom. Csak többet érdemlünk, vagy nem, hiszen annyit is érünk.

Ámde! Aki a rendszer színe változása után járt az egyetemre – ahová ma már nem igazán mehetnél a drága Őrségből, de ez mellékszál –, óriási hendikeppel indul neki az életnek. Tudod, az öregebbjének itt, ebben az országban még Lenin apót is köllött olvasni, aki ugyan semmivel sem jobb a Joseph-nél, viszont a százezer oldalas szófosásában olykor-olykor mégis megtalálta a bölcsek kövét. A kopasz mondta volt, hogy a mennyiség egyszer csak átcsap minőségbe, és ebben momentán igaza is lett. Tudod, a szar is egyfajta minőség, s ti most elvtársaiddal éppen abba csaptok át. Meg ez a jobban teljesítősdi is.

image-aspx-d0002360Ac22e5a4cb55cIgazán, és őszintén, a nálad sokkal többet látott ember aggodalmával mondom neked, hogy tök fölösleges mindent telefosni vele. Annyiszor toljátok a jódógos kisember képébe a baromságot, hogy egyszer csak olyat tesz, amit nem igazán szokott. Elkezd gondolkodni, vizsgálódni az ő lelkében, hogy akkor tényleg, nézzük csak, mi megy itten jobban. Ebből pedig jól kijönni nem fogtok, az hétszentség. Miközben a huszonegyedik századi kórházban – ahogyan a haverod hazudta – a páciens pofájába hullik a vakolat, és a száraz kenyeret majszolja, meg a hazulról hozott klozettpapírral súrolja a valagát, az zeng a fülébe, hogy jobban teljesítetek, óhatatlanul is elszakad valami.

Ha túléli a kórházatokat, akkor két év múlva nem igazán adja az ikszét se neked, se a ganaj pártodnak. A beteg emberek igen érzékenyek tudnak lenni, és ezen még akárhány kigyúrt kopasz sem segít a buzgalmával. Tudod, úgy van a pógár ezzel a jobban teljesíttel, hogy tele van a töke vele. Tényleg, és ezt barátilag mondom. Ittál már nagyon sokat? Vederszám? Tudod, egy idő után, kellő edzésmennyiség letudtával az emberből sugárban szökik ki a nemes nedű élénk öklendezések közepette.

Igaz, ehhöz keményen meg kell dolgozni, de ezen a stáción te, meg a haverjaid már régen túl vagytok. Nos, ezért tart ott a magyar, hogy vödröt hord magával. A flaszterra okádni nem elegáns dolog, de ilyen késztetések érik, ha meglátja a plakátjaitokat, a csekkjeiteket, a bukolikus reklámjaitokat a kibaszott tévéitekben, és egyáltalán a képmásotokat. Itt tartunk, Tóni. Gondolkodj el ezen, és légy szerény, mint a Goebbels bácsi. Nem kéne má’ annyira buzogni, de mondhatnám azt is, hogy tyíse! Egyáltalán érted te ezt?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum