Ezen a csilingelő héten felhőtlen örömünkre folytatódott a bohózat a Parlamentben, amely színitanodai előadást valami megmagyarázhatatlan módon neveznek országgyűlésnek. Végig mehetnénk az összes fölvonáson, az emelkedett párbeszédeken és az utolérhetetlen alakításokon, nagyon tanulságos volna, de nem tesszük, mert minek.
Okádni mástól is lehet, érzékeny gyomrunkat pedig nem óhajtanánk fölöslegesen nyaggatni, szükségünk van rá a farhát szopogatása közben. Voltak az előadásban azonban csúcspontok, ormok és bércek, olyan egyedülálló momentumok, amelyek önmagukban állva is elhozták a katarzist.
Pár mondatban lefösteni egy egész univerzumot embert próbáló kihívás, és mégis sikerült. Ez is sikerült nekik, és most kivételes módon nem csak a narancsfejűeket óhajtanám elhajtani a jó édesanyjukba, hanem az ellentettjeiket is. Együtt delirálják itt nekünk a mocskot, miközben rohad szét az ország, és a kötelező unokákkal megmenteni óhajtott magyarság.
Illusztrálom, mivel szórakoztatják ezek egymást a bíborba-bársonyba öltöztetett falak között. Kérdést kapott az ország ura, hogyan is van ez az új közbeszerzési törvény, amellyel a retyerutya csapolhatja a német adófizetők pénzét egyházi áldással. Erre nagyon sok mindent lehet válaszolni, olyat azonban, amelyet hallhattunk, csak azorbán bír.
Ez történt minálunk.
A keresztapa visszakérdezett, hogy az MSZP-s kormányzás idején miért nem voltak ennyire szigorú közbeszerzési szabályok, valamint miért kaphatott Gyurcsány Ferenc feleségének cége annyi uniós megbízást? Ebbe pedig mindketten belenyugodtak. Abból is látszik, hogy a Nap másképpen süt már majdnem hat éve, hogy az Isten nyila nem csapott oda közéjük. Mért tette volna, ez az ő anyukájának országa, mint az tudvalévő.
Azt is szerették volna megtudni a fő hoppmestertől ennek kapcsán, hogyan van a történet az ő gázszerelőjével, akiből mesebeli királyfi lett villámgyorsan, amire szintén adekvát válasz született, amelyet azért már illik betűhíven citálni. Imhol: „Azt kívánom önnek, próbálja ki egyszer, milyen az, ha egy stadion áll a háza mellett, olyan, mintha egy autópályán lenne.”
Az a csoda történt meg, hogy a párhuzamos valóságok talpai összeértek, ahogyan a nemzet nótája mondja. És ez a válasz is rendben volt. Viszont fut egy degenerált sorozat a Comedy Central nevű népnevelő televíziós csatornán meglehetősen hülye címmel: „Anyám borogass”, ezt bírták adni neki a fordítók, lelkük rajta, de nem ez a lényeg.
Ebben az elgyötört anya – aki három unokát adott már Kövérnek – kijelenti, hogy egy szülő csak annyira lehet boldog, amennyire a legboldogtalanabb gyereke élvezi az életet. Tegnap, miközben ezek a fenti módon szórakoztatták egymást, ezt is megleltem a hírek között.
Tari Ferenc egy Szeged melletti tanyán él. A gondnokság alatt álló férfi havi huszonötezer forint segélyt kap, a szemétdíjat nem fizeti, mivel nincs is szemete. (Nincsen neki moslékja a disznóhoz.) De ez a NAV-ot nem hatotta meg, levette a számlájáról az összes pénzét. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a szemétszállítás kötelező szolgáltatás, nem kell megrendelni vagy külön szerződni rá, viszont fizetni mindenképp muszáj. A díj adó módjára hajtható be, ezért fordult a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. – fölöttébb humánus módon – a NAV-hoz, aki le is ürítette a férfi bankszámláját.
Most ő épp készül éhen dögölni. Ha egyetlenünk jó anya lenne, akkor hozzá mérné a boldogság fokát, ehelyett a stadionjára panaszkodik, hogy hangos. Javasolnánk a füldugó használatát, ez a fedett sportlétesítményben tomboló mindhárom ember moraját csakúgy elfödné, mint a kisvasút kerekeinek csikorgását. Sőt, még azt is, hogy – mint kiderült – Vajna kapott Szijjártó bankjától pár redves milliárd közkeletű forintot, hogy megvehesse karácsonyra az ő Timijének a tévékettőt.
Álmunkban most épp csöngetünk kicsit.
Vélemény, hozzászólás?