Másnap

Lemondott hát a Katalin. Ezekkel a szavakkal költögetjük magunkat voltaképp úgy, ahogyan Svejket a házvezetőnője a nevezetes napon, amikor azt tudatta vele, hogy lelőtték azt a Ferdinándot. Ennek folyományaként aztán rövid időn belül kiderült a Kehelyben, hogy nem sokkal azelőtt a császár őfelsége arcképét is leszarták a legyek, és ezzel a szimbólummal vágunk neki a krónikának, amiről azt tanakodjuk magunkban, drámai-e, vagy más jelzővel illessük. De maradjunk inkább abban, hogy sűrű volt. Mármint a nap.

Novák elnökasszonyunk még úgy menekült el Katarba a vihar elől, mintha mi sem történt volna, énekelgette ott a vízilabda meccsen a himnuszt, és gusztálta a fiúk izmos testét, illetve a sport nagyszerűségéről értekezett, ami a családok után az új heppje volt. De mókás is lett volna az apa férfi, az anya nő szent kettősségéről értekeznie éppen a mostani események fényében, maradtak hát az apróbb örömök, és a szűkölés magában, mire jut itthon az az ember, aki felkente őt a magas hivatalra, s akiért eddig élt, s halt.

Mert nem miértünk tette, amit tett, hanem őérette. Vagy inkább ez nem is helyes egészen, az ő utasításait hajtotta végre, mint ahogyan tegnap a társa a pokolban Varga Judit is, akinek a sztoriban eddig méltatlanul kevés szó jutott, pedig többet is érdemelne. Mert ő is elment, akinek még az sem dukált, hogy a televízióban, remegő szájszéllel búcsúzzon el voltaképp nem mástól, mint önmagától és a harcos álmaitól, mint ahogyan Nováknak ez kijárt. Pedig sok különbség a kettő sakkbábu közt nincsen, egyként volt kártékony mindkettő.

De a drámai nap rövid krónikáját ígértük elsőként, ami azzal kezdődött, ott indult neki besűrűsödni, amikor hírül vettük, Novák nagyasszonyunk programját megszakítva, soron kívül tér haza. Valami miatt nagyon sürgős volt, hogy még most jelentse be a lemondását, mintha nem ért volna rá hétfőig. Viszont így kerekebb volt a megalázása, amit azért kellett elszenvednie, hogy a császár őfelsége képe ebben a történetben makulátlan maradjon. Holott nem az. Mindenesetre Novák hazajött, és ekkor mindenki tudta, mi lesz ennek a vége.

Érdekes volt egyébként, ahogyan az M1-en keretbe foglalták az egész lemondási cirkuszt, aminek az lett a végeredménye, a baloldal méltatlan támadásai miatt kell távoznia ennek az amúgy makulátlan asszonynak. Ez már csak azért is röhejes, mert, ha a baloldalnak – jelentsen ez akármit is – ekkora hatalma volna, akkor elég lenne három napig koncentráltan támadni magát Orbánt, aztán ő is kisminkelve és remegő szájszéllel jelentené be a televízióban, hogy hibázott, ezért bánatos szívvel eloldalog.

De mint tudjuk, ilyen még a lefóliázott meséskönyvekben sem fordulhat elő, hiszen a rendszer épp arra van kitalálva, hogy őt minden körülmények között a hatalomban tartsa. Ennek a játszmának a része volt, ahogyan Novákot, mint valami rossz ripacsot odarakták tegnap a kamerák elé mártírt csinálva belőle, mert annyi gerinc sem volt benne, hogy azt bevallja, kinek az utasítására tette, amit tett. Ez az, amit amúgy mindenki tud, és ez az, amit sem elnökasszony, sem az amúgy már megbukott, de kicsit még tartott Varga kimondott volna.

Varga egyébként csak egy nyomorult Facebook-posztban jelentette be, hogy visszavonul a közélettől, lemond a mandátumáról, és Brüsszelbe sem megy el harcolni, ami az új álarca volt a miniszterség után. Orbán tehát a hatalmat védvén két gyalogot is áldozott egy nap alatt a játszmában, ami arra utalhat, már a nyüszítés állapotában van történetének alakulásában, aminek a vége mindenképp az ő bukása lesz, mert elkezdtek fodrozódni az első hullámok. S bármi meglepő, nem a két kirúgott bábu, hanem Varga elvált férje akadt ki.

De nagyon. Érdekes, hogy tőle kell idéznünk, de ezt azért tesszük, mert ő mondta ki azt, amit amúgy mindannyian gondolunk, és ami voltaképp maga az igazság. „Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak…az utóbbi évek során szép lassan és ma végképp rá kellett jönnöm, hogy mindez valóban csak egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését, és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését.”

Delikát így ez az egész, megadja a nap bukéját, de nem mehetünk el amellett, nem bújhatunk ki a felelősség alól, hogy röviden szóljunk a két asszonyról, akiket most Orbán egy mozdulattal áldozott fel. Nem kár értük, hiszen, ahogyan látjuk, porszemek voltak valójában, ennek ellenére a maguk területén a tehetségükhöz mérten a lehető legtöbbet ártottak az országnak és annak lakóinak. Távoztukkal tehát semmit nem veszítettünk, mert lesz helyettük másik, mint zenebohócnak trombita, akiknek ugyanez, Orbán végsőkig való szolgálata lesz a feladata.

És bár ezek után látjuk, ez egyáltalán nem veszélytelen feladat, akad majd, akit a pénz és a hatalom mámora odalök. Lelkük rajta. Viszont ma már Novák a másnapra ébredt, nem irigyeljük tőle azt a katzenjammert, amiben most szenvednie kell, miközben újságpapírba csomagolja az eszcájgot a költözéshez. Egyelőre ott tartunk, hogy élete végéig fizetjük őt is, a lakását is, azaz, nem kell szürke kis nyomoronc irodistának állnia, amitől már születése óta annyira retteg. Azaz, véletlenül sem kell sajnálnunk őt. Hogy ki mit érez, azt rábízom mindenkire önmagára.