A legpocsékabb nemzet

Mint emlékezhetünk, 1995-ben Potocariban Mladic pribékjei mintegy nyolcezer muszlim fiút és férfit lőttek tömegsírokba. A hágai nemzetközi büntetőbíróság ezt a borzalmat 2008-ban népirtásnak nyilvánította, ami a szerb vezetőknek nem tetszik, mert szerintük ezzel az egész szerb népet „bűnös népnek” nyilvánítják. Az a gond, hogy nyolcezer ember lemészárlását mégsem lehet babazsúrnak tekinteni, így ettől függetlenül ez már történelem, és mint ilyen srebrenicai népirtás a neve.

2024-et írunk, de az ENSZ most jutott el oda, hogy a hágai bíróság után ez a szervezet is népirtásnak nevezze az akkor történteket, amiről született egy javaslat, és ez a szöveg arra is felhívná a figyelmet, hogy a srebrenicai népirtás tagadása elfogadhatatlan. Ötvenhét ország támogatta eddig ezt az elképzelést, Szijjártó Péter azonban közleményt adott ki, amelyben közölte, ezt kies hazánk nem szavazza meg, sőt – áll az MTI által kiadott szövegben – „kérjük azoktól, akik ezeket elkövetik vagy elkövették, hogy ezt fejezzék be”.

Az ez ügyben – is – harcias kiskakasként aljamunkát végző Szijjártó tagadásának és különállásának egyetlen indoka van, akit úgy hívnak, Milorad Dodik. Épp most járt Orbánnál megint, úgy és annyiszor találkoznak egymással, akárha Szijjártó Lavrovval. Ezzel a Dodikkal sok a baj európai szemszögből. Putyinista és trumpista, legutóbb pedig azzal fenyegetőzött, hogy kiszakítja a Boszniai Szerb Köztársaságot Bosznia-Hercegovinából, feltéve, ha Trump nyer. Akárha Magyarország, aki meg szintén ehhez kötötte a költségvetés elkészítését.

Ez a Dodik amúgy az ügyködésével destabilizálja a Balkánt leginkább Orbán hathatós támogatásával, irányultsága miatt pedig nem kérdéses miért. A Fidesz szívesen látná az Unióban Bosznia-Hercegovinát, kapna egy oroszbarát cimborát, tehát mindent el is követ, hogy az ő érdeküket szolgálja. Visszatérve a népirtásra, Dodik azzal fenyegetőzött, hogyha az ENSZ megszavazza, hogy Srebrenicában a nyolcezer bosnyák tömegsírokba lövése népirtás volt, a szerbek kikiáltják a függetlenségüket. Mindebből látszik, ugyanolyan hazardőr, mint Orbán.

A Fidesz Balkánon történő szarkavarása azonban ezzel jutott el a csúcsra, amikor Szijjártó a tervezett ENSZ határozatot így minősítette: „erőszakos és egyoldalú beavatkozás Bosznia-Hercegovina belügyeibe”.  Tehát nem fogjuk megszavazni szemben számos kultúrállammal, akinek a szemében a népirtás az, ami: népirtás. Mint emlékezhetünk, épp tegnap értekeztem a mélységekről, amelyeknek mindig újabb bugyrai tárulnak fel, ha a Fidesz és Szijjártó cselekedeteit vizsgáljuk a normalitás szemüvegén keresztül.

Ezzel ma megint gyalogolt külügyminiszterünk egy szintet a mocsár alja felé, s ha most olybá tűnne, hogy én pikkelek rá, hogy napra-nap foglalkozom vele, akkor rá kell mutatnom, ez téves megállapítás. Viszonyunk egyszerű, Szijjártót egészen egyszerűen és nagyon mélyen megvetem, és nagy valószínűséggel ezzel rengetegen vagyunk így. Most épp azon morfondírozik az ember, ha a politikai érdeke úgy kívánná, tagadná-e a holokausztot, mert a mostani nyüszítő bohóckodása arra utal, képes lenne rá.

Így, hogy ne érjen az a vád, hogy csak én hangoztatom mindig a gödör alját, idézem Bedő Dávid (Momentum) ez ügyben született gondolatait, mert ugyan – mint ahogyan én, úgy más szerkesztőségek is megkapták az e-mailt, de sehol nem láttam megjelenni. Így hát lássuk itt: „Egészen elképesztő, hogy még mindig tud mélyebbre süllyedni Szijjártó Péter és a magyar külügy… Szégyen, hogy a magyar külügyi kapcsolatok abból állnak, hogy autoriter, oroszbarát vezetőkkel paroláznak, és ilyen szívességeket tesznek…”

Valami különös sugallat miatt ez a magyar putyinista seggnyalás, és voltaképp az ő érdekeinek megfelelő külpolitizálás eszembe juttatja Teleki Pál búcsúlevelét, amiben ilyeneket írt, mint ismeretes: „Szószegők lettünk… A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét… A gazemberek oldalára álltunk…Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet…” Elnézve Szijjártót és Orbánt ezeket ma is el lehetne mondani, amitől úgy tűnik, az idő nemcsak körben forog, hanem egyre gyorsuló ütemben halad visszafelé. És nem látszik a vége.

Egyébiránt mindezek tükrében még különösebb fénytörést kap a permanens békevonyítás, és az, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság egyre vadabb dolgokkal fenyegetőző elnöke most már szinte hazajár Budapestre. De megfordulnak itt más különös és kétes alakok is, kies hazánk hovatovább a politikai alvilág gyülekező és találkahelye, egy óriási tályog Európa testén, hogy szégyen már magyarnak lenni. Bár vigasztaljon minket az a tudat, hogy a rezsim minket nem is tart annak, de jó lenne, ha ezt másoknak is elmondanák. Hogy semmi közünk egymáshoz.