A legpocsékabb nemzet

Mint emlékezhetünk, 1995-ben Potocariban Mladic pribékjei mintegy nyolcezer muszlim fiút és férfit lőttek tömegsírokba. A hágai nemzetközi büntetőbíróság ezt a borzalmat 2008-ban népirtásnak nyilvánította, ami a szerb vezetőknek nem tetszik, mert szerintük ezzel az egész szerb népet „bűnös népnek” nyilvánítják. Az a gond, hogy nyolcezer ember lemészárlását mégsem lehet babazsúrnak tekinteni, így ettől függetlenül ez már történelem, és mint ilyen srebrenicai népirtás a neve.

2024-et írunk, de az ENSZ most jutott el oda, hogy a hágai bíróság után ez a szervezet is népirtásnak nevezze az akkor történteket, amiről született egy javaslat, és ez a szöveg arra is felhívná a figyelmet, hogy a srebrenicai népirtás tagadása elfogadhatatlan. Ötvenhét ország támogatta eddig ezt az elképzelést, Szijjártó Péter azonban közleményt adott ki, amelyben közölte, ezt kies hazánk nem szavazza meg, sőt – áll az MTI által kiadott szövegben – „kérjük azoktól, akik ezeket elkövetik vagy elkövették, hogy ezt fejezzék be”.

Az ez ügyben – is – harcias kiskakasként aljamunkát végző Szijjártó tagadásának és különállásának egyetlen indoka van, akit úgy hívnak, Milorad Dodik. Épp most járt Orbánnál megint, úgy és annyiszor találkoznak egymással, akárha Szijjártó Lavrovval. Ezzel a Dodikkal sok a baj európai szemszögből. Putyinista és trumpista, legutóbb pedig azzal fenyegetőzött, hogy kiszakítja a Boszniai Szerb Köztársaságot Bosznia-Hercegovinából, feltéve, ha Trump nyer. Akárha Magyarország, aki meg szintén ehhez kötötte a költségvetés elkészítését.

Ez a Dodik amúgy az ügyködésével destabilizálja a Balkánt leginkább Orbán hathatós támogatásával, irányultsága miatt pedig nem kérdéses miért. A Fidesz szívesen látná az Unióban Bosznia-Hercegovinát, kapna egy oroszbarát cimborát, tehát mindent el is követ, hogy az ő érdeküket szolgálja. Visszatérve a népirtásra, Dodik azzal fenyegetőzött, hogyha az ENSZ megszavazza, hogy Srebrenicában a nyolcezer bosnyák tömegsírokba lövése népirtás volt, a szerbek kikiáltják a függetlenségüket. Mindebből látszik, ugyanolyan hazardőr, mint Orbán.

A Fidesz Balkánon történő szarkavarása azonban ezzel jutott el a csúcsra, amikor Szijjártó a tervezett ENSZ határozatot így minősítette: „erőszakos és egyoldalú beavatkozás Bosznia-Hercegovina belügyeibe”.  Tehát nem fogjuk megszavazni szemben számos kultúrállammal, akinek a szemében a népirtás az, ami: népirtás. Mint emlékezhetünk, épp tegnap értekeztem a mélységekről, amelyeknek mindig újabb bugyrai tárulnak fel, ha a Fidesz és Szijjártó cselekedeteit vizsgáljuk a normalitás szemüvegén keresztül.

Ezzel ma megint gyalogolt külügyminiszterünk egy szintet a mocsár alja felé, s ha most olybá tűnne, hogy én pikkelek rá, hogy napra-nap foglalkozom vele, akkor rá kell mutatnom, ez téves megállapítás. Viszonyunk egyszerű, Szijjártót egészen egyszerűen és nagyon mélyen megvetem, és nagy valószínűséggel ezzel rengetegen vagyunk így. Most épp azon morfondírozik az ember, ha a politikai érdeke úgy kívánná, tagadná-e a holokausztot, mert a mostani nyüszítő bohóckodása arra utal, képes lenne rá.

Így, hogy ne érjen az a vád, hogy csak én hangoztatom mindig a gödör alját, idézem Bedő Dávid (Momentum) ez ügyben született gondolatait, mert ugyan – mint ahogyan én, úgy más szerkesztőségek is megkapták az e-mailt, de sehol nem láttam megjelenni. Így hát lássuk itt: „Egészen elképesztő, hogy még mindig tud mélyebbre süllyedni Szijjártó Péter és a magyar külügy… Szégyen, hogy a magyar külügyi kapcsolatok abból állnak, hogy autoriter, oroszbarát vezetőkkel paroláznak, és ilyen szívességeket tesznek…”

Valami különös sugallat miatt ez a magyar putyinista seggnyalás, és voltaképp az ő érdekeinek megfelelő külpolitizálás eszembe juttatja Teleki Pál búcsúlevelét, amiben ilyeneket írt, mint ismeretes: „Szószegők lettünk… A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét… A gazemberek oldalára álltunk…Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet…” Elnézve Szijjártót és Orbánt ezeket ma is el lehetne mondani, amitől úgy tűnik, az idő nemcsak körben forog, hanem egyre gyorsuló ütemben halad visszafelé. És nem látszik a vége.

Egyébiránt mindezek tükrében még különösebb fénytörést kap a permanens békevonyítás, és az, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság egyre vadabb dolgokkal fenyegetőző elnöke most már szinte hazajár Budapestre. De megfordulnak itt más különös és kétes alakok is, kies hazánk hovatovább a politikai alvilág gyülekező és találkahelye, egy óriási tályog Európa testén, hogy szégyen már magyarnak lenni. Bár vigasztaljon minket az a tudat, hogy a rezsim minket nem is tart annak, de jó lenne, ha ezt másoknak is elmondanák. Hogy semmi közünk egymáshoz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
8 hozzászólás “A legpocsékabb nemzet
  1. polyvitaplex szerint:

    Néhány évvel ezelőtt feltűnt, hogy Szijjártó akkor is mindennap szerepel a hírekben, ha arra semmilyen indok nincs, és akkor is idézték egy-egy mondatát, ha semmi lényegeset nem mondott.
    De már fidelitasos korában is ő volt az egyik fő megszólaló. Felépítették, és ebben a fideszes stáb mellett a hírműsorok szerkesztői is aktív szerepet játszottak.
    A személyisége passzol a szerephez, készségesen viszi a táskát Orbán helyett.

  2. Yeti szerint:

    Ideje egy(ja, nem egy) efféle búcsúlevélnek.

    Semmi közöm ezekhez!

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Pottyondi Edina egyik videójában volt egy bejátszás valami „interjúból” ennek az en’bernek. Nem szoktam ilyeneket nézni, így rácsodálkoztam mekkora kis infantilis pöcs ez a fidelitasos hülyegyerek. A magyarok mit vétettek, hogy egy ilyen ostoba senki a külügyér? Általánosítani meg nem kéne. Vagy intézzük itt is úgy a dolgokat, mint a románok, vagy a szlovákok? Igény lenne rá, csak jelentkező nem. :/

  4. Ultron szerint:

    Ezek nem hazardőrök. A hazardőr a saját bőrére játszik, ezek a gerinctelen férgek viszont kizárólag másokét használják tétnek.

    Ha szerintük nem vagyok magyar, hát annál jobb. Lassan már szerintem sem…

    Semmi közöm ezekhez!

    • kovacs_ugynok szerint:

      Majd pont a romák fogják megmondani ki magyar és ki nem. Szíjgyártó, ősi kipcsák név…

      • Yeti szerint:

        Nem tökmindegy, mit mondanak a kipcsákok?
        Vagy a kiscsákók?
        Ja, állítólag a kereszthez a szegeket egy kovács készítette.
        Alighanem egy roma.
        Azazhogy egy ember.
        Nna, érdemes ezen ennyit rugózni, ki kinek gondolja/mondja a másikat?

        • kovacs_ugynok szerint:

          Mindenféle hátsó szándék nélkül, csak arra próbálok rámutatni, hogy ha egy magyar nem cigányozhat, akkor egy cigány se magyarozzon! :/

        • kovacs_ugynok szerint:

          Rosszul tudod. Valójában 4 szeg volt, és abból 1-et elloptak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum