Jajj, szegény győzikék

Gáspár Győző és nyájas családja futballmeccsre ment, ahol egészen váratlanul rájuk szakadt a mázsás, szörnyű mennybolt. Nem tudjuk, miért indultak ilyen eseményre mindahányan, hiszen eleddig ez nem volt a papa, mama, gyerekek közös szokásában. Ám, amióta a családfő fideszista lett, megértette a leckét, hogy futballmeccsre menni olyan kötelesség, amely alól kibújni nem lehet. Ez az aktus egyfajta hűségnyilatkozat. Hogy megértették a kedves vezető tanítását, ami szerint a labda lábbal való terelgetése voltaképp vallás, amely a mimagyarok egyöntetű közös hite.

Gáspár Győzőn, amíg nem lett fideszista, legfeljebb röhögtek az emberek, és nehezen fogták fel, hogy azzal a képeséggel, ami neki van, és azzal a produktummal, amire ilyen készségekkel képes, miért érdekli az embereket egyáltalán. Hogy mit néznek rajta. És tulajdonképpen ő is miért – így mélázott a Győzikét néző organizmus -, aztán besorolta az ostoba bohóc kategóriába, és rázárta az ajtót. Ez azonban akkor, amikor fideszista lett a zebrák nagy barátja, nyikorogva újra kinyílt, mert más dimenzióba helyeződtek a dolgok, amihöz a régi műsornak már semmi köze nem volt.

Egyébiránt így járt Tóth Gabi is. Ő szintén ilyen hittevő elsőáldozó, de nem érti mi a baj vele, mert azóta, amióta Orbán nyájába beállt és az ő szájával béget, szintén kapja a magáét, hideget, meleget, de langyosat, azt nem. Ám nem is a friss és hamis hite, nem is az ál-szűzmáriasága okán, hanem azért, ami miatt ezek fölböfögnek belőle, azaz, a Fidesz miatt. Nehéz lehet annak, aki eladja a lelkét, felfogni azt, hogy vannak ebben az országban, akik undorukban odáig jutottak, már nem tolerálják a rájuk zúdított pátoszos mocskot, és ennek olykor kendőzetlenül hangot is adnak.

Gáspár Győző is kapott rigmusokat, amelyek futballpályákon oly divatosak, az ezerfejű Cézár költői vénája most és feléje ilyen szavakban nyilvánult meg: „Győzike, Győzike, fideszes gecike”. Látjuk, érezzük ennek a ritmusát, benne van a rím is, amitől a címzett pityergett picinyt, hogy őt így még soha nem alázták meg. De nem értjük a nagy valóságra csodálkozást, mert az érintett ismerhetné a korpa meg a disznó híres esetét, ami ebben a történetben az, hogy míg hősünk saját jogon, önmagának volt hülye, azt elnézték neki, de az ország lerohasztói közé csatlakozást és hittevést meg nem.

Ilyen egyszerű ez, de egyben ennyire bonyolult is. Gáspár Győző – a családot nem kellett volna a csatatérre vinni, mert ők is így jártak – elhagyta a komfortzónáját, az akolmeleget, ahol akkor járt, amikor menetelt a CÖF-el a hasonszőrűek között, amikor Németh Szilárd irodájában a pacalossal fotózkodott, miközben aláírta a pártba való belépési nyilatkozatot. Ezek jó dolognak tűntek a saját szempontjából, mert végignézve számtalan elődjén, a már emlegetett Tóthon, nemzet csótányán keresztül, Zalatnayig az összesen, akik eladták a lelküket egy kis apró reményében, nem tűnt nehéznek a dolog.

Pedig az. Csak épp ezt Győzike – és innen kezdve a győzikék, mint a NER jellegzetes típusa – ésszel föl nem foghatja, mert és ugyanis nehéz megértenie, hogy másutt és másnak még lehet lelkiismerete, ami neki hiányzik, s amit a köznép gerincnek hív, mi pedig nevezzük morálnak. Viszont neki és a hasonszőrűeknek meg nincsen ilyen készsége. És azt is nehéz fölfogni, ha valaki haszonszerzés céljából kokettál a gonosszal, az magára vonja a haragot, ami most a futballpályán ilyen rigmusokban, versikékben nyilvánult meg. Lehetett volna rosszabb is, és egy totális végső elkeseredés esetén még előfordulhat, lesz is.

Mindennek ára van. Mindenért meg kell fizetni.  A mostani habos kakaónak és a melléje dukáló kalácsnak éppen ez, ami viszont nem kevés. Mert hiába mondja a maga egyszerű módján a zebrás ember, hogy őt megalázták, nem erről van szó. Csupán ilyen kéretlenül elhelyezték a társadalom egy polcára, ami viszont nem túl magasan helyezkedik el. Hogy ez az azaktus gyűlölködésnek és utálatnak tűnik, vagy tán éppen az is, arról viszont az az úr tehet, akinek Győző bohóc a szolgálatába szegődött. Az összes győzikéknek erre kell figyelmezniük, és lehajtani csöndben a fejüket, hogy így jártak. Ott csücsülnek a megvetendők fakkjában, és onnan néznek kifelé.    

Pár éve ilyen nem fordulhatott volna elő, de a vetés beérett. Orbán vetette el ezeket a magvakat, s amikor ezt megtette, azonmód vont maga és az emberek közé egy bűvös kört kordonokkal és TEK-kel, ahogyan a parlamenti bátorak is teszik már. A szolgákat, mint a győzikék, azonban nincs módjukban hermetikusan elzárni a társadalomtól, akik így voltaképp azt az utálatot is megkapják, ami ezekre szakadna amúgy. Itt tartunk, és így járnak az árulók, ami folyamat vége az lehet, hogy Orbán is meccsre megy, ahogyan szokott, és neki is jár majd egy rövidke költemény, amitől semmilyen TEK nem védi meg.