Szijjártó és az amerikai igazságszolgáltatás

Hogy Szijjártónak olykor habzik a szája, azt már megszoktuk. Ilyenkor föláll a taraja, lábával mérgesen toppant, és egyfolytában hülyeségeket beszél. Nem ártana azonban valahogyan leállítani a manust, mert óriási károkat okoz az országnak, s benne nekünk. Persze a rendszer lényegéből fakadóan Szijjártó – lett légyen bármekkora szája és arca, ordítson akármilyen hangosan – csupán a fecsegő felszín, az Orbánban meglévő esszencia bugyborékolása. Tegnap már nagy valószínűséggel közel állt ahhoz, hogy hadat üzenjen Amerikának, és abban is egészen biztosak lehetünk, ha Orbán erre utasítaná, azt is megtenné.

Viszont Szijjártó is csak egy rossz bábu, s erről többet nem is érdemes szólni. Emellett azonban nagyon hangos, és felettébb kártékony darab a bábkészletben, s ha volna olyan kártyapaklink, amely szimbolizálná az országot romba döntő alakokat, ha nem is ász, de egy dáma biztosan kijárna neki. De erről majd később, a felcsúti per bírái fognak dönteni. S ha már bírák és igazságszolgáltatás, Szijjártó tegnap odáig jutott süvöltő ámokfutásában, hogy megkérdőjelezte az amerikai jogrendszert, mi több, az ottani alkotmányt, ami, mint tudvalévő, arrafelé nem olyan darab, mint a mi alapbigyónk.

Vélhetően ott még az Istennél is feljebb csücsül a polcon, tehát nem illik vele szórakozni. A mi külügyesünk mentségéül – bár ez a butaság bátorságának tudható be – annyi hozható fel, hogy vélhetőleg nem tudta mit beszél. Csupán beállt a Trumpot felszopó magyar külpolitikába, ha az artikulálatlan ordítás egyáltalán annak nevezhető. „Innentől kezdve nem szeretnénk arról hallani az amerikaiaktól, hogy itt hogy működik a demokrácia, hogy működnek az intézmények, mi van a jogállamisággal”. – Ez volt a kiinduló tétele a mi futsalosunknak, de ez nem nóvum még, ez csupán a már emlegetett habzó száj és toppantás.

Mint ami leglényege Szijjártó működésének, amit valami ismeretlen okból neveznek külpolitikának. S ha majd később tankönyvbe foglalják, akkor elrettentő példaként fog szerepelni abban arra, hogy nem kellene csinálni ezt az egészet. De nem is ez, hanem az indoklás, miszerint: „Mert, ha azt meg lehet tenni, hogy a választás egyik legnagyobb esélyesét diszkvalifikálják, akkor innentől kezdve mi semmilyen kritikát nem fogadunk el ebből az országból a politikai rendszerünk működésére vonatkozóan”. – Nos, ez már delikát, főleg, ha figyelembe vesszük az igazi tartalmat, amit Szijjártó óbégatása elhallgat.

Mert kedveseim az van, az a nagybüdös helyzet, hogy egynéhány amerikai – köztük republikánus is – keresetet nyújtott be annak érdekében, hogy Trumpot tiltsák el az előválasztáson való indulástól. Ez fáj Szijjártónak, de amiről nem beszél, azaz hallgat, s ezzel valami gonosz, liberális ármánynak állítja be a történéseket, az az, hogy ez a kereset az amerikai alkotmány 14. módosítására hivatkozik (lázadási záradék), amely szerint „bárki, aki az Egyesült Államok ellen lázadást szított, nem tölthet be választott tisztséget”. Ez az alkotmánymódosítás nem valami bideni furfang, lévén, 1868-ban ratifikálták.

Akik ezt szeretnék elérni, arra hivatkoznak, hogy a Capitolium ostroma miatt ez pontról-pontra illik Trumpra. De még mielőtt azt hinnénk, hogy a nagy vízen túl is úgy működnek a dolgok, mint Orbán Magyarországán, hogy ez a beadvány elég is – mintha Semjén nyújtana be éjfélkor törvényjavaslatot és már sínen is vannak a dolgok -, tévednénk, hiszen a döntést erről ott a bíróságnak kell meghoznia. Tehát Szijjártó előre és indokolatlanul ordít, mi több prejudikál, ha az ottani bíróság úgy döntene, ami Orbánnak nem tetsző, akkor az jogtalan volna. Szijjártó tehát kétségbe vonja az amerikai igazságszolgáltatás megfelelő működését.

És még visítozik is, valamint kioktat. Ez az, amit nem igazán kellene, de mi mást is várhatnánk. Mert ehhez a történethez tartozik Orbán undorító interjúja Tucker Carlsonnal, amelyben – szerinte – Trump mentheti meg a komplett emberiséget. Bár, hogy mitől, azt nem igazán tudjuk. Majd Trump erre adott reakciója a saját közösségi oldalán: „Orbán Viktor nagy vezető és ember. Magyarország csodálatos emberei szerencsések, hogy az övék!”  – Ebből is kitetszik, jól elvannak ezek egymás felszopásával, csak nem kellene ebből külpolitikát csinálni, s pláne nem úgy, ahogyan Szijjártó most az tette. Lehangoló ez az egész.

És felettébb káros is Magyarországra nézvést, de azt már megszokhattuk, hogy ez a szempont fideszéknél nem igazán játszik.  Egyébiránt, és tényleg csak mellékdalként megemlítve, ez mintha a belügyekbe való beavatkozásnak tűnne, de már ez sem érdekes. A kocka újólag el van vetve a Fidesz részéről, megint bizonyságát adták annak, a világ mely oldalán állnak, és hová sodorják ezzel Magyarországot is. A peremvidékre, ahol az van, hogy például Varga Judit Amerikába megy, cowboykalapot, westerncsizmát ölt, mint valami Kelet-texasi tahó, és azt hiszi, ezzel mutatja az utat, amit mindenkinek követni kell. Meg amúgy. Csak ez kiábrándító.