Orbán kikelt a habokból

Van ez a képünk. Az, midőn doktorminiszter urunk kikel a habokból, máskor gondosan befésült haja hátranyalva, hab testén pedig megcsillannak az apró vízcseppek, mint mindmegannyi gyémánt. A távolban pedig egy fehér vitorla kék tenger ködén átragyog. Ez a felvétel, hacsak nem gyöngyhalász a lelkem, egy nyaralás idillje, ami viszont egyébként nincsen is. Folyik a vita arról, hogy ez valóban lesivideó volt-e az Adrián, vagy fondorlatos elterelő hadművelet, hogy legyen gumicsont nekünk úgymond.

Ám arra kell rámutatnunk ezúttal (is): tökmindegy. Ugyanis környülállások keletkeztek, amelyek a NER olvasókönyvébe tartoznak, s mint ilyenek, ha más nem is, de morális tanítás kiolvasható belőlük. Hazugság, letagadás és orcátlanság, összefonódások és értelmezhetetlenségek, hogy nyaralt, nem nyaralt, kinél nyaralt, miközben persze tudván-tudjuk, hogy a lényeg egészen máshol van. Bankszámlákon meg a tanárok nyomorán, reszkető nyugdíjasok pénztárcájában és más efféle tájékokon.

Ez a kép, ez nem most kezdődött, hanem tán két évvel ezelőtt, amikor doktorminiszter urunk „több Balaton kevesebb Adria” felkiáltással persze, hogy a tengerhez iramlott pihengetni. Jelezve ezzel azt egyrészt, hogy tényleg nem kell arra figyelni, amit mond, másfelől pedig alátámasztva azt a tételt, hogy ő egy egészen másik dimenzióban él, vagy legalábbis azt hiszi, amiből az az ordas hibája fakad, meg van győződve róla, tényleg azt csinál, amit csak akar. Mert kitenyésztette a csinovnyikok és bávatagok őt megtartó tömegeit.

A mostani gyászos esztendőben (bár melyik nem az évtizede) is azt nyilatkozta doktorminiszter urunk, hogy „ilyen nehéz gazdasági helyzetben a nyaralás nem engedhető meg néhány kulcsminiszter számára, úgyhogy dolgozunk”. No most, eszerint doktorminiszter urunk nem kulcsminiszter a friss olvasatban, vagy pediglen úgy van, mint Petiminiszter tavaly a jachton, hogy miközben ringott a habokon, akkor is a dolgozójában volt, ergo most Orbán a hűs habokban is hazánk felvirágoztatásán ügyködött két lábtempó közben.

Bár azt nem ismeretes, hogy tud-e úszni. De nem is ez, hanem a még nagyobb ganyéság, hogy mindezek ellenére és mindeközben a sleppje (Gulyás miniszter alakjában ezúttal) a képünkbe hazudta, Orbán nem nyaral, nem volt és nem is megy. Nem kellene azért már ezt így, nem kéne azt mondani, hogy Orbán az irodában gondterhesen dolgozik, miközben ott csillog a hasán a víz. Értelme sincs, de, ami a lényegesebb, nem kellene lenéznie ennyire az ő népét, mert, ha ezt teszi, abból mi következtetéseket vonunk le.

Szomorúakat, bár értelmetleneket. Lévén, az ég egy világon semmi jelentősége nincs annak, hogy mi miket vonogatunk le doktorminiszter urunk illékony jelleméről, miközben ő a pofánkba röhög, hogy vastagabban mondjuk, a képünkbe szarik. Aztán ez a cirkusz, hogy kinél volt a vendégeskedés és miért. Mert és ugyanis, bár most már mindenki tudja, de a történelemkönyvek számára mégis írjuk ide, jegyezzük fel, hogy őméltósága az LMP-s, „ellenzéki” Ungár Péter nővérénél vendégeskedett. Ami így azért elég delikát.

De nem több ennyinél. Folyik itt az adok-kapok, hogy került oda Orbán és miért, hogy mi köze ehhez Ungárnak, aki nem tehet arról, hová született, így arról sem, hogy a kedves mama – akivel egyébként meghitten szokott kávézgatni – a NER egyik fő és torz történelem-ideológusa, s hogy Ungár a családi vállalkozásból veszi ki a maga százmillióit, hogy ezek birtokában unatkozva politizálgasson. Szóval van itt minden a megengedéstől az elátkozásig, de összegezzünk annyiban, hogy mindez Ungárral együtt érdektelen.

Ahogyan Ungár „ellenzéki” léte is, ha ebben a formában lehet beszélni erről egyáltalán, s Ungár megbékítő és „józan” gondolatai is, hogy Orbán tagadásából nem lehet megélni. Tök mindegy, kinél úszkált a nagyvezír, hírértéke csak annak lenne, ha egyáltalán, hogy mondjuk Gyurcsánnyal dobálgatta volna a strandlabdát a tenger mormolása közben. Vagy már annak sem igazán. Mert ami van, az a tömény rothadás. Benne Orbánnal, az „ellenzékkel”, meg a kínos magyarázkodások, a nem tehetünk róla családi kötelékekről.

Ennyi az egész egyébként, de momentán ez a minden. Orbán ótvar módon hazudott. Na és, újdonság ez? Nem, egyáltalán. Fura kapcsolatokra derült fény: ez se nóvum. Hülye magyarázkodásokat hallunk: na és? Változik ettől valami? Semmi sem, csak növekszik bennünk a hányinger. Ami a lényeg, hogy ez az egész kávéspohárban pittyegő vihar azokhoz el nem jut, akikhez kellene, sőt, ha még el is jutna, föl nem fognák, mi ezzel a baj. Levesre telik nekik, meg kenyérre. Meg fröccsre, hogy csináljanak ricsajt. De csakis otthon, a négy fal között.