Orbán, a szaki

Most képzeljük el doktorminiszter urunkat svájcisapkában, a kis ágaskodó bigyó a közepén ferdén lelettyen, füle mögé tűzve valamely ceruzacsonk. De, ami a legfőbb, hogy mekkmesterként elcseszi. Jóvanazúgy, mondja a megrendelőnek, mint ahogyan legendák keringenek a magyar szakikról, bár a becsületesebbjét a világért sem szeretnénk megbántani. Doktorminiszter urunknál szokásban van, hogy akik előtt beszél, azokkal azonosítja magát, kijelenti, hogy egy közülük, és osztozik a sorsukban. Ilyen delíriumban volt ő már bérből és fizetésből élő kisember, már csak azt várjuk, hogy egyszer felavasson egy börtönt, és kijelentse, ő is rab, mindig is az volt. Minden továbbit tessenek gusztus szerint elképzelni.

Ezúttal a Szakma Sztár elnevezésű rendezvényen szónokolt doktorminiszter urunk, és mondott oly elképesztő dolgokat, hogy az ember arra gondolt, hülye ez, de minimum nem normális. Viszont, ahogyan az rend szerint történni szokott, a plafon sem szakadt le, ki sem fütyölték, sem más ilyen cuki kurvaság nem történt. Mindenki hallgatta a sok ökörséget, amit doktorminiszter urunk előadott, ahogyan most mi is önöknek tolmácsoljuk. Azzal a különbséggel viszont, hogy nem felemelni óhajtó, hanem elborzasztó szándékkal rávezetve a nyájas olvasót az egyetlen kérdésre, ami itt feltehető, miszerint akarja-e, hogy egy félnótás tróger vezesse az országot, amelyben él. És ha nem disszidál, majd halni is fog.

Mindezen alapvetések után nézzük, miből élünk. A Szakma Sztár rendezvényen delirált doktorminiszter urunk, hogy el ne feledjük, hallgatósága tehát szakmunkástanulók, magyari országunk leendő szakijai voltak, de még fiatal, s ilyképp valószínűleg romlatlan emberek. Így tessenek elképzelni, amidőn doktorminiszter urunk megteszi az alapvetést, hogy aszondja: „Mi, szakmunkások mindig újra és újra nekimegyünk a problémáknak”. Nem túloztam hát talán, hogy ebben a kontextusban előttünk áll doktorminiszter urunk a svájcisapkájában (az antennája lefittyen), előtte a probléma, ő pedig megy neki újra meg újra. Ezen a ponton azonban még bizonytalan, hogyan sikerül összehozni ezt az egészet, de megoldja.

Kijelentette ugyanis még négyzetre emelve a dolgokat, „az ország vezetése is egy szakma”. Delikát, és mindenre magyarázat is, doktorminiszter urunk ilyen Mekk Mesterként vezeti az országot, mindig és egyfolytában elcseszi, de ez a kedvét soha nem szegi. Országunk állapotát látva és érzékelve elmondható ugyanis, ha doktorminiszter urunk a saját víziójában ilyen miniszterelnök-szakmunkás, akkor jobb érzésű ember nem kéri föl erre a feladatra, hanem inkább másra bízná, de ezt nem teheti. De nem is ez az érdekes ebben az egészben, hanem az a már beteges asszociatív bázis, amellyel doktorminiszter urunk mindent és mindenkit összetaknyoz, viszont őt ezért senki nem vágja pofán.

A szakmunkástanoncok is tátott szájjal hallgathatták ezt az ökörséget, amit azonban fokozni is tudott keresztényi bódulatában. „Krisztus urunk is egy szakmunkás, egy ács volt, ez aligha véletlen”. No most, a Bibliában egy kurva szó nincsen arról, hogy Krisztus urunk ács lett volna, pláne nem szakmunkás, de itt, ezen a ponton sem szakadt le a plafon, és senki nem röhögte pofán doktorminiszter urunkat, hogy hagyja már a hülyeségeit. Nagy valószínűséggel a hallgatóság elaléva szítta magába a szavakat, konstatálva nagyon elégedetten, hogy egy polcra került a megváltóval, kiegészítve azzal a homályos utalással, „ez aligha véletlen”. Hát, nem az, mert ekkora baromságot más mondani nem tud, csakis az Orbán.

Itt, csak neked. Most azt a részt el is hagyjuk, mindettől hogyan jut el a fényes magyar jövőig, mert ilyen felütés után már azt sem kell komolyan venni. Mint ahogyan az egész elmeroggyant manust sem kell már komolyan venni, midőn látjuk, milyen gőzök kavarognak ennek a fejében. A baj csak az, hogy kies hazánk olyan, mint az indiánok, akik tudvalévőleg tisztelték a bolondokat. Nem kéne, mert nem lesz jó vége. Azért legfőképp, mert most kiderült, doktorminiszter urunk szakmaként tekint az ország irányítására, viszont ezt a szakmát nem tanulta meg. Olyan szaki ő, akik fölveszi az előleget, de a munkát el nem végzi, ellopja az alapanyagot, aztán neki áll feljebb. Láthatjuk, ez így nem megy tovább.

Láthatjuk azt is, hogy doktorminiszter urunk minden bizonnyal beteg. Mindemellett álomvilágban él, köze nincs a valósághoz, de amíg eddig azt hihettük, tudatosan manipulál a dumájával, az a képtelenség, amit ezúttal előadott arra mutat, ezen már túljutott. Ácsorog a függöny mögött megváltónak képzelve magát, és az a szűrt világ, ami a testőrökön át beszüremszik hozzá, megerősíti őt abban a téveszmében, hogy jóvanazúgy, holott egyáltalán nincsen. Orbán beteg, a bűnös pedig az, aki mindezek ellenére a saját pecsenye reményében hagyja őt egy ország élén rontani. Tehát a pártja, a haverjai és a rajongók. Ahol Orbán tart, miszerint Jézus is szakmunkás, már csak egy lépés, hogy olyan legyen, mint ő. Erre várunk most.