Orbán és az orosz gázcsöcs

Úgy két hete derült ki, hogy az oroszoktól a háború kitörése óta vásárolt gázon kormányunk, az ország, így következésképpen te is, nyájas olvasó, úgy kétszázhatvan milliárd pénzt bukott, illetve buktál. Ha nem lennének a baráti putyinista szerződések, ha nem „harcolna” ki Orbán folyamatosan kivételeket a szankciók alól, ennyivel több lenne a brifkóban, és ez nem kevés pénz. Amikor kitört a háború, egyöntetű európai óhaj volt, hogy le kell válni az orosz gáz-, és olajcsöcsről, elsősorban a háború miatt, és azért is, mert az oroszok megbízhatatlanok, ahogyan az kiderült már Ukrajna lerohanása előtt is.

Már ekkor is szórakoztak a szállításokkal, felpumpálták az árakat, de a háború előtt ezzel nem törődött senki, a Nyugat fizetett Putyinnak, stílszerűen, mint a katonatiszt, elsősorban kényelmi okok miatt, meg azért, mert volt pénze dögivel. Ezt az ideálisnak tűnő, mégis ellentmondásos helyzetet borította fel az orosz agresszió, ami után az addig eltelten heverésző Európa kimondta, hogy meg kell szüntetni az orosz energiafüggőséget, elsősorban azért, hogy Putyinnak kevesebb pénze legyen lődözni és rakétázni, másodsorban pedig, mert ezt kívánja meg a józan ész. Több lábon állni ugyanis jobb, mint egyen egyensúlyozgatni.

Mint emlékezhetünk, Orbán sajtója ekkor kezdett ordenáré tutulásba arról, hogy Európa – és ezen belül főképp a németek – a télen meg fognak fagyni, dunsztos üvegben felfogott finggal fognak fűteni, és az élet olyannyira meg fog szűnni az orosz nafta nélkül, hogy Schmidt nagyasszony kijelentette, Németország már nincsen is. Nem telt el egy év, és a nemlétező, finggal fűtő ország bejelentette, levált az orosz csöcsről, száz százalékban máshonnan szerzi be a gázt, és a többi elvetemültek is nagy lépésekkel haladnak efelé bizonyítva azt, hogy Putyin nélkül, sőt, Putyin után is van élet, csak akarni kell.

Amíg Európa ekképp sürgött-forgott, kies hazánk és annak fura ura győzelmi jelentéseket tett közzé, hogy sorban kiskapukat, kivételeket szerzett a szankciók alól, csűrdöngölt örömében, hogy bezzeg mi kapjuk az olcsó orosz gázt. Nos, erről derült ki, ahogyan említettem, rohadt drága, hogy sokkal drágább, mintha a szabadpiacról szereztük volna be, így buktuk el az említett kétszázhatvan milliárdot, amiről ma senki nem beszél, senki számon nem kéri kormányunkat és Orbánt, mert nekünk ezek szerint így is jó. És mindeközben, mint tegnap leföstöttem, az orosz fegyverek győzelméért aggódik Orbán, nem tudni miért.

Lehet, hogy kapjon továbbra is „olcsó” orosz gázt. Valami lehet ebben a tételezésben, ugyanis a kedves vezetőnek vannak víziói a magyar gazdaság jövőjéről, amelyek szintén valami ismeretlen okból mostanában akkumulátorgyárak formájában öltenek testet.  Röviden említsük meg az ezek ellen föltörő elemi erejű tiltakozásokat, így azt is egyben, hogy Orbán ezeket úgy, ahogy vannak, leszarja, mert kijelentette, ezek pedig lesznek, súlyos milliárdokat fizet a felépítésükre, és már toborozzák beléjük a kínai vendégmunkásokat, akiknek a foglalkoztatásához te is hozzájárulsz én nyájasom. De veled törődve nincsen.

Neked a képedbe van ürítve, ami nem egyedi, mert a magyar néppel a lózungokon kívül itt nem foglalkozik senki, a kedves vezető a számok bűvöletében él. Nagy gyárakat akar és nagy hadsereget. Orbán úgy, ahogy van, eltévedt az időben, és a feudalizmus bugyraiból fasizmussal fűszerezve építi a magyar kommunista nagyipart, de erről majd máskor elmélkedünk, mai tárgyunk ugyanis Putyin csöcse, amit Orbán a jövőben is szopni óhajt. Így tán az is érthető, miért aggódik annyira amiatt, hogy a haverja vereséget szenved a harcmezőn. Ettől – is – félti a saját kis fura világát, mert messzebbre látni képtelen.

Ugyanis túl mindenen, ami az akkumulátorgyárak ellen szól – környezetvédelem, szennyezés, vízigény és a többi -, ezeknek elég sok az energiára is szüksége van, amit kielégíteni a kedves vezető úgy óhajt, hogy bejelentette, gázerőműveket épít. Minden szakértőnek nevezett bohóc mindezek után arról kezdett el elmélkedni, ezek mennyire környezetbarátak, hogyan illenek a zöld programba, csak azt az egy nyüves kérdést nem tette fel senki sem, honnan kerül bele a fűtőanyag, ami a nevéből fakadóan a gáz volna. S ha csak nem magyar finggal fűtenénk a magyar gázerőművet, akkor csak orosz gázzal lehet ezt megtenni.

És itt jutunk el oda, hogy Orbán ezzel – is – nemhogy külön utakon járna, mint az az európai közösség, amelynek állítólag a tagja vagyunk, egyenesen szembe megy azzal, mintha nem látná a jelenlegi status quo-t, vagy képtelen lenne felfogni. Illetve direkt csinálja, aminek viszont a józan ész számára magyarázata nincsen. Összefoglalva és egyszerűsítve: ahelyett, hogy kies hazánk igyekezne függetlenedni az orosz energiától, a függőséget még szorosabbra kívánja fonni, és most tegye fel a kezét, aki érti ezt, illetve az is, aki ezt szeretné, természetesen a kétmillió fideszhülyén kívül. Várom a jelentkezéseket.