Orbán és az orosz gázcsöcs

Úgy két hete derült ki, hogy az oroszoktól a háború kitörése óta vásárolt gázon kormányunk, az ország, így következésképpen te is, nyájas olvasó, úgy kétszázhatvan milliárd pénzt bukott, illetve buktál. Ha nem lennének a baráti putyinista szerződések, ha nem „harcolna” ki Orbán folyamatosan kivételeket a szankciók alól, ennyivel több lenne a brifkóban, és ez nem kevés pénz. Amikor kitört a háború, egyöntetű európai óhaj volt, hogy le kell válni az orosz gáz-, és olajcsöcsről, elsősorban a háború miatt, és azért is, mert az oroszok megbízhatatlanok, ahogyan az kiderült már Ukrajna lerohanása előtt is.

Már ekkor is szórakoztak a szállításokkal, felpumpálták az árakat, de a háború előtt ezzel nem törődött senki, a Nyugat fizetett Putyinnak, stílszerűen, mint a katonatiszt, elsősorban kényelmi okok miatt, meg azért, mert volt pénze dögivel. Ezt az ideálisnak tűnő, mégis ellentmondásos helyzetet borította fel az orosz agresszió, ami után az addig eltelten heverésző Európa kimondta, hogy meg kell szüntetni az orosz energiafüggőséget, elsősorban azért, hogy Putyinnak kevesebb pénze legyen lődözni és rakétázni, másodsorban pedig, mert ezt kívánja meg a józan ész. Több lábon állni ugyanis jobb, mint egyen egyensúlyozgatni.

Mint emlékezhetünk, Orbán sajtója ekkor kezdett ordenáré tutulásba arról, hogy Európa – és ezen belül főképp a németek – a télen meg fognak fagyni, dunsztos üvegben felfogott finggal fognak fűteni, és az élet olyannyira meg fog szűnni az orosz nafta nélkül, hogy Schmidt nagyasszony kijelentette, Németország már nincsen is. Nem telt el egy év, és a nemlétező, finggal fűtő ország bejelentette, levált az orosz csöcsről, száz százalékban máshonnan szerzi be a gázt, és a többi elvetemültek is nagy lépésekkel haladnak efelé bizonyítva azt, hogy Putyin nélkül, sőt, Putyin után is van élet, csak akarni kell.

Amíg Európa ekképp sürgött-forgott, kies hazánk és annak fura ura győzelmi jelentéseket tett közzé, hogy sorban kiskapukat, kivételeket szerzett a szankciók alól, csűrdöngölt örömében, hogy bezzeg mi kapjuk az olcsó orosz gázt. Nos, erről derült ki, ahogyan említettem, rohadt drága, hogy sokkal drágább, mintha a szabadpiacról szereztük volna be, így buktuk el az említett kétszázhatvan milliárdot, amiről ma senki nem beszél, senki számon nem kéri kormányunkat és Orbánt, mert nekünk ezek szerint így is jó. És mindeközben, mint tegnap leföstöttem, az orosz fegyverek győzelméért aggódik Orbán, nem tudni miért.

Lehet, hogy kapjon továbbra is „olcsó” orosz gázt. Valami lehet ebben a tételezésben, ugyanis a kedves vezetőnek vannak víziói a magyar gazdaság jövőjéről, amelyek szintén valami ismeretlen okból mostanában akkumulátorgyárak formájában öltenek testet.  Röviden említsük meg az ezek ellen föltörő elemi erejű tiltakozásokat, így azt is egyben, hogy Orbán ezeket úgy, ahogy vannak, leszarja, mert kijelentette, ezek pedig lesznek, súlyos milliárdokat fizet a felépítésükre, és már toborozzák beléjük a kínai vendégmunkásokat, akiknek a foglalkoztatásához te is hozzájárulsz én nyájasom. De veled törődve nincsen.

Neked a képedbe van ürítve, ami nem egyedi, mert a magyar néppel a lózungokon kívül itt nem foglalkozik senki, a kedves vezető a számok bűvöletében él. Nagy gyárakat akar és nagy hadsereget. Orbán úgy, ahogy van, eltévedt az időben, és a feudalizmus bugyraiból fasizmussal fűszerezve építi a magyar kommunista nagyipart, de erről majd máskor elmélkedünk, mai tárgyunk ugyanis Putyin csöcse, amit Orbán a jövőben is szopni óhajt. Így tán az is érthető, miért aggódik annyira amiatt, hogy a haverja vereséget szenved a harcmezőn. Ettől – is – félti a saját kis fura világát, mert messzebbre látni képtelen.

Ugyanis túl mindenen, ami az akkumulátorgyárak ellen szól – környezetvédelem, szennyezés, vízigény és a többi -, ezeknek elég sok az energiára is szüksége van, amit kielégíteni a kedves vezető úgy óhajt, hogy bejelentette, gázerőműveket épít. Minden szakértőnek nevezett bohóc mindezek után arról kezdett el elmélkedni, ezek mennyire környezetbarátak, hogyan illenek a zöld programba, csak azt az egy nyüves kérdést nem tette fel senki sem, honnan kerül bele a fűtőanyag, ami a nevéből fakadóan a gáz volna. S ha csak nem magyar finggal fűtenénk a magyar gázerőművet, akkor csak orosz gázzal lehet ezt megtenni.

És itt jutunk el oda, hogy Orbán ezzel – is – nemhogy külön utakon járna, mint az az európai közösség, amelynek állítólag a tagja vagyunk, egyenesen szembe megy azzal, mintha nem látná a jelenlegi status quo-t, vagy képtelen lenne felfogni. Illetve direkt csinálja, aminek viszont a józan ész számára magyarázata nincsen. Összefoglalva és egyszerűsítve: ahelyett, hogy kies hazánk igyekezne függetlenedni az orosz energiától, a függőséget még szorosabbra kívánja fonni, és most tegye fel a kezét, aki érti ezt, illetve az is, aki ezt szeretné, természetesen a kétmillió fideszhülyén kívül. Várom a jelentkezéseket.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Orbán és az orosz gázcsöcs
  1. hj szerint:

    Jóval nagyobb összegű tételnek a – ki tudja, hány – százaléka is jóval nagyobb, és erre a típusú „boltolásra” az EU-tól keletebbre van igazán lehetőség.
    (A szocializmus idején is mi mindent kellett vennünk a SZU-tól az ő gazdaságuk érdekében, de akkor ennek elvtársi és ideológiai okai voltak, most viszont erősen magánjellegű okokra tippelnék.)

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Lehet tényleg olcsón kapják a gázt, csak nekünk adják drágán. Nem tudhassuk, mert titkos ez is. A különbözetet meg valaki zsebre rakja.
    Ha titkolóznak, lopni akarnak. Vinczent 1. törvénye.

    A nyugatosok meg szopogassanak gombócot! Támogatásért kuncsorognak, de a cikkek alatti hozzászólásoknál csesznek moderálni, és itt az új hozzászólók megjelenését értem. Eléggé gusztustalan, hogy hagyják erőlködni a pógárt, aztán a hozzászólása megy a kukába. Aztán leszokik ról, meg a nyugat.hu-ról is. Nem lesz ebből így támogatás gyerekek! :/

  3. miki1950 szerint:

    Az a kétmillió fidesshülye megvan újfent hárommillió is.
    Gyanítom, a számuk csak nőni
    fog.
    Ezért aztán orbán bármekkora baromságot delirál, a magyarok 97%-nak a támogatását bírja , mely birkanyáj hatalomban is tartja.
    Mese nincs, alea iacta est.

  4. polyvitaplex szerint:

    Nem vagyok biztos benne, hogy a hazai fingtermelés elegendő fűtőanyag lenne a gázerőművekhez, ezért tisztelettel megkérném a kedves többi országot, hogy legyenek kedvesek adjanak a saját készleteikből, előre is kösz.
    Ha smucigok és nem adnak, akkor végső esetben ott van a makói gázmező, fél éve arról volt szó, hogy a magas gázár miatt érdemes lenne kiaknázni, nem tudom, van-e fejlemény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum