A Facebook kósza népe elsiratta a túrós tésztát. Ez véletlenül sem homár, mint amit miniszteres Orbán urunk eszegetett Rómában, ha már arra járt. Érdekes a dolog azért is, mert utóbb kiderült, a Facebook kajla közössége – úgy is mint adófizető – csöngette ki a homárt, a first ladynek meg a polipot, illetve mindenféle más tengeri szörnyeket. Most pedig a közösségi oldalon sírzokog, hogy ebben a büdös életben ő már túrós tésztát enni nem fog. Pedig fájna rá a foga nagyon. Képi fölsorolást kaptunk a túrós tészta kellékeiről a monitorunkon, hogy kell hozzá túró, tejföl, tészta meg szalonna, mert ilyen fölvágós a gusztusunk nekünk.
Ilyképp tehát, ha valaki nem tudta volna, mi kell egy magyari nemzeti eledelhez, most már tisztában van vele. Ez az egész azonban nem főzőcske, de okosan vagy más, ilyen séfes műsor volt, hanem a tragédia kezdete. A lázító poszt ugyanis a kellékek árát is megjelölte, és valami elborzasztó, ötezer forintos végösszeg jött ki, hogy annyiba kerül ma kies hazánkban ennek a csemegének az alapanyaga. A Facebook akkor már nem kósza, hanem tragikus népe pedig sikoltozott, és valljuk meg teljes joggal. A végkövetkeztetés az volt, hogy ezt már nem lehet kibírni és elviselni, illetve nagyon helyesen a logika szabályai szerint, hogy mindmeghalunk.
Előtte azonban, illetve közben és megállás nélkül, akárha kórus az apollóni kőszínházban, a kurvaannyukat ezeknek foglaltattak írásba. Illetve más cuki kurvaságok is, mert édes anyanyelvünk nagyon gazdag az ilyen eszközökben, hogy párja sincs a világon. Kiderült, hogy a magyari jómunkásember állapotban van, cérnaszálak az idegei a pattanás közelében, kezei remegnek. Mindez is teljesen érthető, hiszen miközben a túrós tészta után epekedik, még meg is fagy. Illetve, ha nem, tízpercenként szalad a gázórához, nehogy túllépje a kvótát, amit miniszteres Orbán urunk néki szívjóságból kiszámolt és utalt, ahogyan megvédi őtet.
Illetve az egész családját, a kedves nejét és apró gyermekeit is. Innen is látszik, hogy hétköznapi hősünk háládatlan, mert neki semmi nem elég. Túrós tésztát akar langyos szobában. Másfelől azért ez nem olyan nagy igény, nem homár meg polip, illetve egyéb szörnyetegek, mint már szóban volt. Szerencsétlen egybeesés történt azonban, mert hogy, hogysem, amikor elkezdődött a túrós tészta búcsúztatása a közösségi térben, feltűnt ott éppen az is, hogy kormányunk nem csak a magyari jómunkásemberről gondoskodik a maga módján, aminek ez a kimenetele, ami, hogy leíródnak egészen illetlen kifejezések miniszteres Orbán urunkról.
Kormányunk ugyanis a libanoni keresztényekre is gondol nagy szeretettel és odaadással. Ez momentán pedig abban manifesztálódik, hogy szaros kétmillió dollárt utal a sivatagba, hogy abból ott templomok épüljenek. A Facebook kósza és kajla népe ezt olvasván azonban hangosan fölvonyít olyan illetlen gondolatokkal, hogy kormánya, tehát miniszteres Orbán urunk ezt rá is költhetné. Vehetne neki túrós tésztát, ha már ő meghívta homárra, a kedves nejét meg polipra a messzi-messzi Rómában. A kocsmában is szokott kapni egy rundót, aki egyet már fizetett, de az élet nem egy ivó, se nem habostorta. Itt igazságtalanságok vannak.
Ez mocorog hősünkben, marja erősen az ő belsejét, e belsejében a lelkét, ilyképp rohadt szarul van. Mondom, vonyít, de ez csak az alapzaj, mint a tenger mormolása egyedül Mikes Kelemennél. A forte, az a kurvaannya megint, miközben, hogy ezt se feledjük a történeti hűség kedvéért, hősünk kiszalad a gázórához ellenőrizni a fogyasztást. Ám még mindig nem hasonlik meg teljesen. Ez csak akkor történik meg vele, amikor azt is megtudja, Libanonban is ellátási gondok vannak, ezért kormányunk, s ami vele egy, ezt se feledjük, miniszteres urunk, Orbán Viktor templomokat küld oda, hogy a jó libanoni keresztények szopogathassák a tornyukat.
Összeáll ekkor a kép a Facebook szerencsétlen népében, hogy ezek nem csak őt, de a libanoniakat sem szeretik. Nem szeretnek ezek senkit, nem törődnek senkivel, mennek-haladnak a megszabott útjukon templomokkal és pláne harsonaszóval valószínűleg a nagybüdös semmibe. Ezért nem tudunk katarzissal szolgálni, mint az apollóni kőszínház. Egyáltalán semmivel sem tudunk szolgálni, csak nézzük a kurvaanyázós előadást, mert látjuk, hogy a lét peremén tántorogva hősünk, illetve hőseink benne ülve az elképzelhetetlenben siratják a tésztájukat, kurvaanyáznak, mert ennyi az egész élet. Illetve még a gázóra ellenőrzése.
Vélemény, hozzászólás?