Fenéktörlési dilemmák

Ha akkor nem halott volna róla, most megtudhatja, hogy a tavalyi kampányban az ellenzéki összefogásnak arra is volt gondja, hogy kormányellenes budipapírokat gyártasson. Ezeken Orbán-idézetek voltak/vannak, s arra szolgáltak volna, hogy miközben törli vele a seggét a honpolgár, megerősödjön benne az ellenállói tudat, így a nagydolog után átszellemült arccal és megtisztult lélekkel induljon a Fidesz ellen szavazni. Mint látjuk mostani nyomorunkból, a terv nem sikerült. Ebből is kitetszik, hogy budipapírral nem lehet választást nyerni, főleg úgy, hogy annak idején el sem juttatták a forradalmi készségeket a megfelelő helyre, rengeteg porosodott belőle egy raktárban, akárha lélegeztetőgép volna.

Nem lehetett valami jó a marketing, hiszen annak idején a kitörölhedet.hu oldalon online lehetett – és ingyen – igényelni a cuccot, mégsem fogyott el. Ebből is kitetszik, hogy a magyari embernek fontosabb a be-, mint a kivitel, a választási krumpli hatásosabb a seggtörlőnél, mert éhesen nem lehet élni, ellenben büdös lukkal igen. Nem vonnánk most le ebből a magyari néplélekre vonatkozó messzire mutató következtetéseket, de lehet, jobban járt volna a „dollárbaloldal”, ha kolbászra költi a vécépapírra szánt pénzeket, mert még az is valószínű, hogy a választópolgároknak nincs érzéke az efféle iróniához. Sőt, azt is gondolhatják, nem komilfó Orbán gondolataival segget törölni. Pedig de.

Mindegy most már, hogy igény nem volt az efféle készségre, vagy a marketing volt rossz, nem fogyott el. A választás elbukott olyan eredményt hozva az újabb kétharmados kormányzásban, hogy az iskolákban, kórházakban és más efféle állami intézményekben nem telik egészségügyi papírra, csurig a net panaszkodással, miszerint a betegeknek, kisdiákoknak kell ilyet vinniük az intézményekbe, ha ki akarják törölni a seggüket. Elemi igény volna tehát minden négyzetcentiméternyi papírra, és kaphatnának is, ha ebbe is bele nem szólna a politika és a nagybüdös magyari lét. Pedig a Kétfarkúak – kérés után – segítettek szétosztani a cuccot, amiből több százezer tekercs maradt raktáron.

Mint a kutyások mesélik, óvodák, bölcsődék, tanodák, egyházak, iskolák, és titokban két rendőrőrs is kapott lázadó budipapírt, de a legtöbbjük annak tartalma – nem használat után, hanem előtt – miatt azt nem fogadhatta el. Fontosabb az eszme, mint a higiénia, bár büdös a seggünk, de a lelkünk nemes és keresztény, vagy valami hasonló filozófia jelenhet meg a visszautasításban. Erről információink nincsenek. Ezen kívül Budapesten és tizenhat más magyari városban osztották ingyen a cuccot, illetve hetvenhárom magánszemély igényelt online belőle, hogy teljes megelégedésre használja. Mint kitetszik, nem nagy dolog eljuttatni az emberekhez a bármilyen formájú eszmét, de az ellenzéknek tavasszal ez sem sikerült.

Kár azonban ezen keseregni. Sokkal érdekesebb az a már partizánakcióba illő és hajló cselekedet, hogy volt olyan rendőrőrs – állítólag – ahol érthető okokból nem kértek abból, hogy Orbán szavakkal töröljenek segget, ám a Kutyák óriási merészséggel mégis juttattak el ilyen helyekre is. És ezen a ponton a történet a komédiából átfordul valami mássá, aminek az esztétikai szakkifejezését még nem alkották meg, indulatbéli azonban van, amit gyerekszobás múlt miatt most nem vetek képernyőre. Ehelyett arról ábrándozom, az lett volna vagy lenne az igazi lázadás vagy üzenet, ha a királyi lakokba, vár, Cinege utca vagy a felcsúti dácsa sikerült volna becsempészni az üzenetet, de ott van akadályul a TEK.

És ezen a ponton el is érkezünk problémánk gyökereihez, hogy ez ugyan – az orbános seggtörlő – jó móka és nagyszerű kacagás, ámde kézzel fogható haszna nincs. Pótcselekvésnek tűnik, mint egy humoreszk vagy falfirka, amelyekkel az elkövető lelke egy pillanatra kielégül, hogy ő lángszívű lázadó vagy forradalmár, jól megmutatta ezeknek, majd eltelten vakarja a hasát, mint aki megtette, amit megkövetelt a haza. Holott rossebeket, mert ezzel ugyan nem. Olyan ez is, mint a dalolászós tüntetések, a pártközlemények, hogy Orbán takarodj, a nagyhangú semmitmondás a változás legkisebb reménye nélkül. Mert még a hatalom is azt gondolhatja, jobb, ha a lázadó Orbánnal törli ki a seggét, mintha a nyakát tekerné ki. És ennyi az egész.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum