Szegény rászorultak

2015-ben történt, amikor Balog szentember még miniszter volt, hogy kör-emailben tudatta a beosztottjaival, nem ajánlatos a „szegénység” szó használata. Sok más lexikát is száműzni szerettek volna a szótárból, és a tiltottak helyett újakat javasoltak, ekkor lett például a stadionból „fedett sportlétesítmény”. Illetve – a felsorolás terhe nélkül –, szinte egy komplett szótárat adtak ki, mely szavak tiltottak, s mi mivel helyettesítendő. Ez egyrészt az Orwell 1984-ében megtalálható „újbeszél” fideszi változata, másrészt szándék és tudás nélkül a gondolkodás civilizáció előtti időkbe való visszalökése, a totemek és tabuk világába, de erről tessenek Freud papa esszéjét elolvasni, ha bővebben érdekli önöket.

Jelen mélázásunk azonban kizárólag a szegénységre vonatkozik, ami helyében a Balog vezette minisztérium szótárában a „rászorult” szerepel, de emellett ezzel az egy új hangalakkal kellett volna helyettesíteni a „mélyszegénység”, „gyerekszegénység” szavakat is. Kitetszik az a szándék, hogy nem a dolgot, hanem a nevét óhajtották megváltoztatni, mint valami törzsi varázslók, ez azonban nem megy, a szar az szar marad, akárhogyan is becézgetjük. A névmágia nem szociális program, ennek kudarcát példázza a nemrégiben meghasonolva elhunyt Hegedűs Zsuzsa tevékenysége, aki – Isten talán megbocsátotta neki – elette, itta, piperézte a szegényekre szánt pénzt. De nem ez a rendszer alapvető baja.

Hét év telt el Balog tiltása óta, és a szegénység növekszik kies hazánkban. Mégpedig cefetül, a hozzáállás és a filozófia viszont ugyanaz maradt. Orbán és bűntársai nem hajlandóak tudomásul venni az általuk fokozott társadalmi jelenséget, ami egyre több tragédiához vezet. Most jelent meg egy tanulmány, amely megállapította, hogy a társadalom egyre szélesebb rétegeit veszélyezteti az elszegényedés, eszerint megjelentek ebben a csoportban a többkeresős családok, a diplomások, a nem minimálnyugdíjasok is. Csúszik le az ország, miközben a Facebook szájtáti népe elborzadva tesz közzé statisztikákat arról, hol jobb élni ma a környékünkön, mint itt. Kiderül, hogy mindenhol.

Mindebben az az elborzasztó, hogy ugyan tudjuk, látjuk, a bőrünkön érezzük ezt, mégis képtelenek vagyunk tenni ellene, Orbán pedig nem is akar. Mutatja ezt például a „lex megdöglesz” névre keresztelt törvény, amely az államot szinte kivonta a szociális biztonság megteremtéséből. Ez sokak szerint alkotmányellenes, szembe megy az uniós joggal, s bár ugyan könyörögve kérték, Novák Katalin mosolyogva írta alá, miközben kiválasztott kirakati családokkal pózolt szilveszterkor, és továbbra is ájtatosan mesél a magyar családokról, amelyek immár a lét peremén tántorognak. Értelmet nyert az „akinek nincsen semmije, az annyit is ér” tételmondat, a Fidesz senkin nem segít, ellenben mindenkit belerúg a gödörbe.

A szemünk előtt, általunk elszenvedve zajlik Magyarország szétesése és lecsúszása, s ha valami miatt irritáló, hogy Orbán Rómában a mi pénzünkön két pofára tömi a homárt a kedves nejével együtt, akkor ez éppen az. Momentán majdnem világbajnok infláció, az indokolatlanul megfizethetetlen energiaszámlák löknek egyre többeket a „rászorulók” közé, ami ellen a Fidesz nem akar tenni semmit, hiszen kell a bevétel az üres államkincstárba. Ebből az egyenletből pedig az jön ki, hogy a hatalom fontosabb, mint a polgárok jóléte vagy boldogsága. Illetve miről is álmodok én, akárha valami süldőlány, ezekkel egyáltalán nincs is törődve. Orbánnak bőségesen elég, ha az alattvaló épp nem fordul föl, és rá szavaz.

Kevés szerencsések azok, akik kimaradnak a társadalom mostani átrétegződéséből, amit a hatalom valami mérhetetlen cinikus aljassággal a háborúra és a szankciókra ken, s ami a legelborzasztóbb, éppen azok hiszik el neki, akik a leginkább szenvednek miatta. E jelenség vagy állapot ellen pedig vajmi keveset lehet tenni, az állam letagadja, a lecsúszók pedig szégyellik, mert azt hiszik, csak az ő egük felett van borulat. Éppen ezért, vagy ennek ellenére csak dermedten les mindenki ki a dunna alól, hogy épp meg ne fagyjon, miközben elfelejti, nem ezt ígérték, sőt, ami ennél sokkal aljasabb, bedumálják a szerencsétlennek, hogy neki mennyire jó. És már szándék sincs arra, hogy valami változzon. Ez itt már majdnem a Nirvana.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum