A kalocsai ovisok fél kiflije

Nem lennénk kalocsai ovisok most már. Igaz, lehet, a kalocsai ovisok sem akarnának helyi ovisok lenni, de nekik egyszerűen nincsen választásuk. Az lehet, hogy nagyszerű óvónénik vannak arrafelé, még az csoportszoba is szép lehet, tele a fala a hatalomnak is tetsző mesefigurákkal, de éhesen mit sem ér az egész. Én nem tudom, milyen étvágya van egy négy-hat éves gyereknek, s hogy egy fél kifli hány fogára elég, de azt vélelmezem, hogy ennél azért többel is elbírnának. Viszont az oviban többet nem kapnak, mert spórolni kell. Így az ovisok reggelije olyan lesz Kalocsán, mint amilyen elborzasztó képek terjednek a Facebookon a kórházi ételadagokról, amelyektől éhen lehet veszni.

Kalocsán az összes önkormányzati intézménynek spórolási tervet kellett készítenie a mostani katasztrofális helyzetben, amit javarészt-egészen Orbánnak köszönhetünk. Így a közétkeztetési intézmény közzé is tette elképzeléseit az ovisok éheztetéséről, mégpedig az alábbi szöveggel és indokokkal: „A négy-hat éves gyerekek részére eddigiekben kiküldésre került egy egész darab péksütemény helyett ezentúl egyes esetekben, figyelembe véve a termék súlyát, fél darabot biztosítunk.” Olvassák el még egyszer a citált szöveget erősen figyelembe véve azt, hogy ez egyáltalán nem vicc, ez a NER a XXI. században, Orbán második uralkodásának tizenharmadik évében, Európa közepén.

Megpróbálva oldani a drámai helyzetet a cinizmus erejét hívjuk segítségül ezúttal (is), mert ezt az egészet másképpen elviselni nem lehet. Eszünkbe jut ekkor és emiatt a reklám a cuki hangú kislánnyal az Apetister Juniorról, a kicsik jó étvágyáért, és máris látjuk is életünk regényében a következő képet, amelyben a gondos, keresztényi anyuka ezt a szert pumpálja a kicsinyébe, amitől az étvágya oly ciklopira hatalmasodik, hogy mindent megenne egy ültő helyében is akár. Gyermekkorom emlékei közül való kiszólással még a vasszöget is. Ott várja a kaját az oviban szegény, és erre kap egy fél kiflit vagy zsömlét mindösszesen, így a mese legott csorbát szenved az étvágytalan, de a csodaszertől meggyógyuló kis manusról.

Ez egyébként annyira abszurd, illetve már-már szürreális, hogy egy újabb Egy óvodás naplója opusz után kiált, amit kénytelen leszek teljesíteni. Majd holnap. Mert annyit azért fölfedek a nagy titkok közül, hogy az ovinaplót sem nem jókedvemben, se nem restség okán szoktam írni, hogy abban csak úgy mindent oda lehet hányni. Hanem azért muszáj azt a formát választani, mert vannak olyan témák, amelyeket nagy komolyan, érvelve és indokolva már nem lehet előadni, mert annyira túlvannak a józanság határán. Ilyenkor kell a szürreálisba hajló abszurdot választani a megfelelő előadáshoz. Nos, a kalocsai óvodások fél kiflije éppen ilyen, hogy nagyon messzeringó asszociációkat generál az emberben.

Ilyen az Apetister Junioron kívül a nyugdíjpénztárak kirablásának immár történelmi léptékű emléke, amit a kiflicsücskös kisasszony felügyelt, mint emlékezhetünk. Így folyik egymásba a NER végtelen ideje, amelyben minden nap úgy kelünk fel, hogy a tegnapi ganajságot alulmúlni már nem lehet, és mindig sikerül. Az, hogy egy óvodában fél kiflit – vagy zsömlét, egyre megy – adnak a NER szerint legfontosabb kincsnek, a gyereknek, az a vég kezdete vagy a kezdet vége gusztus szerint, mert annak a bevallása, hogy az állam már azt az alapvető feladatát sem tudja ellátni, hogy enni ad a gyerekeknek, és akkor a nyugdíjasokról ne is beszéljünk. Illetve foghatjuk úgy is, hogy már az oviban a nyugdíjas évekre készítik fel a gyerkőcöket.

Hogy enyhítsük csöppet a téma tragikusságát, egy megengedést teszünk, mégpedig az idézett szövegre hivatkozva. Ez ugyanis azt mondja nekünk – mint emlékezhetünk -, hogy a termék (kifli) súlyát veszik figyelembe, amikor elfelezve adják a kölkeknek, amiből csak egy dolog fakadhat, hogy Kalocsán bazi nagy kifliket (zsömléket) sütnek a pékek. De olyan nagyokat, hogy egy egész megfeküdné a csöppségek gyomrát. Nagy valószínűséggel azonban ez egyáltalán nem így van, hanem sokkal inkább az az écca, hogy már arra sem futja, hogy egy egész kiflit kapjon a gyerek. Előadhatnám itt a Tiborc panaszát is, de éhezésben sokkal autentikusabb Faludy recski leírása, bár ez a gyerekeket nem vigasztalja. Gyalázat. Holnap jövök az ovinaplóval.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum