Nem volt annyira rég, éppen pár napja, amikor Pintér Sándor elemi erejű tiltakozást kiváltva adta ki a rendeletét (sk) arról, hogy a magyar nők csak a magzati szívhang meghallgatása után végeztethetnek abortuszt. A volt rendőrnek a képébe mázolták, hogy erről a rendeletről, amit ő sk kiadott, senkivel nem egyeztetett, mire ő – vagy a hivatala – váltig állította, hogy de igen, de igen, és végső kétségbeesésükben előhozakodtak valami bábaképző szövetséggel vagy egyesülettel, hogy velük például. Amiről aztán kiderült, hogy nincsen is. Kamu volt ez az egész egyeztetősdi, másképpen fogalmazva méretes hazugság.
Semjén sem sokat szokott diskurálni mással az éji órákon benyújtott mindenféle törvényjavaslatairól, amiket aztán a ház reggeli után rend szerint meg is szavaz nagy egyetértésben. Nem újdonság ez és nem is érdekes már sivár életünkben, és szót sem érdemelt volna, ha nincs ezen a kajla világon Varga Judit nacsasszony az ő permanens visítozásával, hogy már őszintén hiányozna is, ha nem volna, mert sokat lehet spórolni vele és általa. Csak ránéz az ember vagy meghallgatja őt, és máris az egekben a vérnyomása, drága kávéra máris nincsen szükség, cukrot meg úgysem lehet kapni.
Varga Juditot ismerjük. Ténykedését és haszontalanságát, hogy betölti azt az egyetlen feladatot, ami miatt Orbán maga mellé emelte, ez pedig az, hogy a kedves vezető alfelét védje Brüsszel irányában, hogy ami rúgást neki szánnak, azt ő szenvedje el, és valljuk meg, ezt a hivatalt be is tölti becsülettel. Hogy úgy ne mondjuk, állhatatosan, és akár élvezettel is, olykor az a képzetünk, hogy harcos amazonnak képzeli magát a vár fokán, pedig csak egy picsogó pincsi. És most, hogy a Brehmünkkel ekképp végeztünk is, itt az ideje, hogy elővezessük, miért foglalkozunk megint és újra ővele. Nem széles jókedvünkben.
Az Uniónak úgy cuzammen tele van a töke Orbánnal, az ő rendszerével, és például az e rendszert szimbolizáló és gondolkodás nélkül kiszolgáló Varga Judittal is, aki azt értheti félre, hogy a vele szemben állóknak volt gyerekszobája, s ez okból nem küldik el őt útszéli stílusban, pedig magunk közt szólván igazán megérdemelné. Most is, amikor az Unió elmesélte belengetvén, hogy megunta kies hazánk folytonos vétózgatását a legkülönfélébb ügyekben – amelyekben hogy, hogysem mindig Putyin érdekeit szolgálja a rezsim a közösség ellenében, amelynek állítólag tagja -, s emiatt elvenné a vétójogot, Varga nekiállt ábrándozni.
A maga módján, tegyük ezt hozzá, megjegyezve egyből azt is, hogy ez a mód olykor nagypofájú, máskor pedig, mint ahogyan most is, cinikusan aljas és tenyérbe mászó. Varga ugyanis a vétójog lehetséges megvonása kapcsán azt javasolta, hogy „az uniós alapszerződések szellemében alkalmazzák a konszenzus kultúráját”. Konszenzust kér a mindig, mindenben konfrontálódó, noch dazu az, aki úgy éli le nyomorult életét, hogy voltaképp önmagán kívül más jogát az élethez el nem ismeri, akinek egyetlen törekvése van, hogy a maga alávaló képére formáljon mindent. Aki igazságot a magáén kívül nem ismer, és mindenkit megvet.
Sőt, alacsonyabb rendűnek tart, ami fakad a fasiszta übermensch jellegéből, illetve, aki – lásd Orbán dumáját – annak a közösségnek a bukását vizionálja és várja, akitől most a saját ügyében konszenzust remél vagy remélne. Ez az a habitus vagy erkölcstelenség, amelyik a jogra hivatkozva követ el jogtalanságokat, mert azt törvénybe foglalja – lásd Semjént és az éjszakákat -, és olyasmit vár el a másiktól, amit önmaga két lábbal tapos. A törvények és szabályok ebben a felfogásban mindenkire vonatkoznak csak rá nem, Varga mostani előadásában azonban ez nem egyéb, mint a bűnöző követelőzése a belátó eljárás után.
Vad helyeken az ilyeneket lelökik a vonatról, beleverik az orrukat a saját szarukba, de az Unió nem ilyen hely, itt polgári, liberális, jogszerű eljárásokat folytatnak a haramiákkal szemben, ezért nem mennek semmire. Így bizonyos fénytörésből ez a bizonyság arra, hogy a diktatúra miért erősebb a demokráciánál. Mert amíg az egyik törvényeket és erkölcsöket nem ismer, maximum hazudja őket, a másiknak ezek útjelző cövekei, amelyek közül kilépni képtelen. És máris itt áll előttünk, miért képes ez a galeri már oly hosszú ideje kisded játékokat játszani, amit harcnak állít be. Viszont, amikor torkán a kés, kegyelemért könyörög. Itt tartunk most.
Vélemény, hozzászólás?