Palkovics miniszter titkos előadása

A Climate Without Borders (Klíma Határok Nélkül) elálmélkodott és sokkolva érezte magát az OMSZ vezetőinek kirúgása miatt. Amúgy is Észak-Korea feelingje volt ennek az egésznek, de ennek a szervezetnek a határozott kiállása gondoskodott róla, hogy nagyon sok országba eljusson annak a híre annak, ami itt történt. Messze lett víve a jó hírünk úgymond, a félelem viszont az, hogy ezen már túl sokat rontani nem lehet. Nagy valószínűséggel az is az univerzum tudomására jutott, hogy azt az alakot nevezte ki Palkovics ideiglenes OMSZ elnöknek, aki egyedül nem írta alá azt a levelet, amit az OMSZ munkatársai tiltakozásul tettek közzé két kollégájuk méltatlan eltávolítása miatt.

Ez az egész ügy bűzlik. Ennek már átható szaga van, a rothadás édeskés ájere árad belőle, amikor az is kiderült, az ideiglenes elnöknek köze nincs a meteorológiához. Mint kinevezésekor a minisztérium közölte, az ügyeket vinni kell, valakinek alá kell írni a papírokat, és már helyben is vagyunk. Amikor a két meteorológust Palkovics lapátra tette, a társadalomnak az a része, amely még érzékeny az ilyesmire, mert tudja, ezek a saját sorsára is hatással vannak, másrészt még benne valami abból, amit együttérzésnek hívnak, egy emberként állt ki a kirúgottak mellett a maga módján. Mert amúgy mit is tudna tenni a szóbeli kiállás mellett. Esetleg pénzt gyűjt, minta arra számtalanszor volt példa, de ez csupán felületi kezelés.

Palkovics miniszter azt is megkapta, hogy pofán köpte a tudományosságot, de az ilyesmi őróla lepereg. Annyi mindent köpött ő már képen, hogy ez az egy meg nem rengeti, eltökélten megy az úton előre, ami nyílegyenes, s ez a rendszer és Orbán szolgálata jó pénzért. Egyébként ehhez pofája is van, mert másnak mindezek után nem lett volna ahhoz, hogy előadást tartson a Magyar Meteorológiai Társaság vándorgyűlésén, viszont ő szemrebbenés nélkül megtette, és ez is mutatja emberi minőségét, ami nincs neki semmilyen és semennyi. Innentől már csak az az érdekes, hogy az elébb emlegetett háborgó népek azt javasolták a meteorológusoknak megtudván az előadás tényét, hogy ne menjenek el oda és arra.

Így véltek szolidaritást szuggerálni a meteorológusokba, akikben ezek szerint ilyen nincsen, mert elmentek meghallgatni Palkovicsot. De az vesse rájuk az első követ, aki másutt nem ugyanezt tapasztalja. Szervilis és szolgalelkű társadalmunk megfélemlített tagjai reszketve a nyomorult életükért állnak be a sorba. Ha azt mondanák nekik, állva, éljenezve kell tapsolniuk, azt is megtennék. Láttunk már ilyet, és lehet, fogunk is. A meteorológusok viszont azzal a gesztussal, hogy elmenetek Palkovicsot hallgatni, bevallották, hogy félnek. Nem szégyellni való ez, hanem szomorú, mert azt mutatja, a NER fejlődésében eljutott egy kritikus pontra, ahonnan nagy valószínűséggel nincsen visszaút, de előre sem visz.

Azonban az is kiderült, Palkovics is fél. Mert ahogyan Orbán évértékelőit szokták buszokkal eltorlaszolni (vagy lefedett kerítéssel), Palkovics a jótanuló diák módján, hogy a tudósításokat idézzük: „…a miniszter kisbusza úgy állt rá a rendezvénynek otthont adó épületre, hogy a demonstrálók és az újságírók a közelébe sem tudtak férkőzni.” Innen már nincs mit kérdezni, s voltaképp írni is felesleges, a kép teljes. Semmit nem lehet tudni arról odabent mi történt, mi hangzott el, tapsoltak-e állva a meteorológusok. A két munkatárs kirúgása a nemzetközi tiltakozással itt teljesedett be, ért az oromra, megmutatva egyszerre és egyben Magyarország illiberális berendezkedését, s az ebből fakadó morális és mentális állapotát.

Ám még ezt is lehet fokozni. Hiszen a Fidesz berkeiben is téma volt ez az aljas affér, s míg az egyik oldalról elhangzott halkan és reszketőn, hogy ezt azért mégse kellett volna, úgy téve ezzel a sóhajtással, mintha azon az oldalon is meglenne még a demokrácia halovány emléke, egy huszárvágással, de úgy, hogy önmaguk sem vették észre, beárazták ezt az egész cirkuszt, midőn az is elhangzott „ha Orbán Viktor nem nyaralna éppen, akkor nem történhetett volna ilyen.” Ebből tudományos tanulmányt lehetne írni, mi azonban megelégszünk annyival, ami voltaképp azzal egyenértékű: csókoltatjuk Sztálin apánkat. Nem az a baj, hogy kretén fideszesek ilyet mondanak, hanem, hogy igazuk van. Ez Magyarország, egy ember kezében az összes porcikája.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum