Amennyire lelkes volt a kedves vezető békemenetileg, hogy két napon át szinte fél óránként posztolt a nagy készülődésről, akárha húgyos kisovis a Jézuska-várásról, hogy már csak két óra, már csak fél, hogy mindjárt indulunk, nos, ahhoz képest nem láttuk őt a sorokban. Sőt, az első vonalban maga Gáspár Győző nézegetett bambán, mert ugyan kik vagyunk mi, hogy kognitív készségeket fölrójunk akárkinek is, no de azért mindenki Győzikéjén erősen látszottak a zavarok, hogy azt sem tudja hol van és miért, és netalán az sem, miért került oda. Erre nézvést volna ideánk, hogy elnyűlődtek a zebrás kispárnák, és újakat kell beszerezni. Tehát a pénz.
Viszont nem Gáspár Győző elmélkedésünk tárgya, egyáltalán. Ám, ha már a nevét és a búbánatos képét adta a ganyéhoz, nem kerülhető meg az említése, mert szimbolikus. Megértük, hogy ikon lett belőle is, annak a megmásíthatatlan és örökre belénk ivódó képe, ahogyan a lé határozza meg a tudatot, hogy előbb-utóbb mindenki leborul, és nekilát morzsákat szedegetni. Ki többet, ki kevesebbet, ott turbékolnak az ostoba képű galambjaink a szétszórt száraz zsömledarabok közt, míg a nagyok a kondérnál tolakodnak. S ha most olybá tűnnék, hogy valami morális minimumot akarnék emlegetni újólag, az is értelmezési hiba volna, vagy tárgybéli tévedés.
Mert agyonnyom az a jobboldali erkölcsi fölény, ami süt reám a falakon lévő feszületből, ami alatt fődögél a velőspacal. És ezzel végeztünk is, mert eljutottunk oda, ahonnan indultunk, hogy a kedves vezető hiányzott a sorból. Nem tartott duci ujjaival utcán átívelő molinót, emelt magasba műanyag feszületet, és nem vállalta annak az ódiumát, hogy kifütyüljék őtet az ablakokból szerte a városban, amerre a menet haladt. Mert ez is volt hosszú évek után igazi nóvumként, hogy a győztes és mindenkit lehengerlő – valamint morális, sőt pláne intellektuális fölényként – vonuló békehadakat kinyilvánított ellenérzések kísérték az ablakokból.
A mosolyok tehát nem voltak zavartalanok egyáltalán. Tudta ezt a kedves vezető előre, és lelki – valamint fizikai – egészségét őrzendő nem állt be a sorba az övéi élire, vagy csak simán átverte őket (is), az soha ki nem derül, csak sejthető nagy bizonyossággal. Pedig, mint a képek is tanúsítják, kebelbéli cimborája, a nagy keresztény vadász, az éjszakai törvénybeterjesztő ott vonult a bizonytalan, málésan félő arcú zebrabolond showman mellett. A NER második embere, a miniszterelnök-helyettes, akivel bizonytalan állagú választási győzelmek után félrészegen a színpadon óbégatni oly jó. Az is ünnep nekik, ez is az lett volna, de nem lehetett ezek szerint tökéletes egyáltalán.
Mivelhogy semmi sem az, a NER és megnyilvánulásai (vö: most épp békemenet) pedig különösképpen, mert genezisében nem is lehet más. Állagában leginkább puffasztott rizs, összeterelt egyedek, akiknek az a feladatuk a forgatókönyvben, hogy biomasszát képezzenek az első sorokban haladók mögé és alá, és akik leginkább az sem tudják, hol vannak. Azt pedig legfőképp nem, miért is mentek oda. De most már a frontvonal is ez, ha Gáspár Győző jámboran rettegő szemébe nézünk, de az ő indíttatása egyenes. Élni kell, fejet lehajtva sorba állni. Ha Nagy Ferencnek megy, akkor neki is. De mondom, mégsem ő a tárgy ma, csak mindig előkerül ilyen-olyan bizonyságképp.
Tehát a kedves vezető. A győztes hadvezér. Az utcai harcos. Európa DNS-e. A hátán libernyákot cipelő. A nagy stratéga. A tévedhetetlen. Hol volt ő a tömegekben? Hát, seholse volt, hadvezérként, amint szokása, azt kiáltotta előre – nem azt, utánam –, és beállt a függöny mögé várva a fogdmegek körében elkövetkező föllépését. Nem beszari alakozzuk le, pedig megtehetnénk, de még mennyire. Nem rántunk le róla semmiféle leplet, csak újólag nyugtázzuk emberi minőségét a rég lejárt szavatosságával. Ahogyan a menete is elavult, és a veresége után megszűnik. Nem lesznek buszok, közpénz, így a lelkesedés is eloszlik. Csak a szégyen marad, mert a képeket őrzik a drótok.
Vélemény, hozzászólás?