Isten, tévé, békemenet

Valami különös ok miatt Orbán Viktor – így a Fidesz és mind a sajtója – békemenet-lázban ég most nagyon. Soha ekkora felhajtást nem csináltak, ilyen ordenáré hírverést és agitációt, mint ezen a tavaszon, ami azt mutatja nekünk, hogy tele van a gatya, trottyog az arsch. Ez nem újdonság és nem is érdekes különösebben, hanem a dolgok együttállása valami sajátos feelinget ad a történéseknek. Ahogyan diktatúrák együtt mozognak a televíziójukban, ami olyasmi nekik korunkban, mint Goebbelsnek volt a rádiója olyan készülékekkel árasztva el a birodalmat, amelyen technikailag oldották meg a gyártók, hogy csak az ő adójukat lehessen fogni.

Boldog idők, nagy elődök, sóhajtanak fel a magyari köztévében, amit Hadházy képviselő szíves közlése nyomán úgy őriznek, mint valami titkos katonai bázist golyóálló üvegekkel, beléptető zsilipekkel és más hasonló cuki készségekkel. Mert emlékszünk még, amikor ellenzéki képviselők bősz csapata támadta meg az objektumot, a közelharcban a Varju nevű harcost vonszolták a földön, a többiek is bőszen küzdöttek a Kunigunda utcai csatában, de elbuktak aztán a túlerőtől. Ezután erődítették meg a televízió várát, ahová most már ilyen Varjú-félék akkor jutnak be, ha öt percre meghívják őket. Ezen kívül nix ugribugri.

Ehhez képest a békemenet szervezői bőségesen folyathatták a nyálukat egészen elképesztő pörformanszot adva elő arról, hogy a békemenet erődemonstráció lesz, ami különös fogalmi kapcsolat logikai ellentmondásokkal. Ugyanakkor kiállás a béke mellett a háborúra uszító baloldal ellenében, másrészt pedig mint erődemonstráció hittevés lesz a stratégiai nyugalom mellett. Voltaképp ez a rövid összegzés – amit hosszan nyáladzottak a kamerák előtt – a Fidesz megtalált propagandája volt. Nyertek meg már egy választást a menekültekkel riogatva, most ezt a háborúra alapozva szeretnék elérni. Jól láthatóan ez a sorvezető: a baloldal háborúba sodorná az országot.

Míg ellenben a Fidesz – élén az atyuskával – megvéd mindettől. Ez abból a szempontból lényeges, hogy a magam szerény eszközeivel arra hívnám fel a figyelmet, Márki-Zaynak és decens csapatának ilyen időkben nem arról kellene ábrándoznia, hogy majd milyen jobboldali pártot hoz létre, hanem erre a hazugságcunamira reflektálni, mert emiatt fognak veszíteni. Ezt én kevéssé szeretném, mint kitetszik, és évtizedes tevékenységemből is levonható, viszont ugyan vátesz nem vagyok, de előre látom, és szomorkodom miatta már most, a szép iduson előre. De ez az én nyomorom, ami viszont mintegy nyolcmillió honfitársamé ugyanúgy.

Értük pedig felelősséggel tartozik a nemzetére törő baloldal, ha tetszik ha nem. Ez lemondó közbevetés volt, és az is a spleen megnyilvánulása, hogy az ilyen műsorokért, amit a békemenet kapcsán azt dicsőítve és hazudva uszítva a köztelevízió megengedett magának, Istennek, ha van, meg kellene vernie ezeket az embereket, mégsem teszi. Isten tehát nincs, vagy alszik, feladatát tehát nekünk kell átvenni és ellátni, de ahhoz győzni kellene szűk három hét múlva, ami így elég bajos lesz. Valahogyan át kellene törni a Fidesz monolit médiahatalmát, ha másképpen nem, úgy, ahogyan az orosz forradalmárok. Ott a híradóba egy nő háborúellenes felirattal rohant be, és az is a tábláján állt, hogy „ne higgyetek a propagandának! Itt hazudnak nektek!”

Derék dolog, igaz, a nőt azóta letartóztatták, de belekalkulálta vezeklésként mintegy, mert egy külön videóban, amit más csatornán közzé tett, azt is elmondta, szégyelli, hogy évekig a hazug propagandának dolgozott. Ilyen megvilágosodott hősök minálunk nincsenek, és a televízió fentebb bemutatott őrzési metódusa miatt ilyen feliratokkal rohangászó alakok sem nagyon tűnhetnek fel. Ezt Orbán tehát Putyinnál is jobbam csinálja, ami már derék dolog a sátán szemében. Innen nézvést elandalodva emlékszünk Hadházy képviselő akciójára a parlamentben, amikor a kedves vezető szuszogva akarta kitépni a kezéből a táblát, rajta a felirat: „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”. Boldog pillanat, elégedett csettintés.

Ezt is meg kell mutatni majd gyermekeinknek, hogy milyen korban adatott élnünk. Ilyenben, amelyben trágyadomb lett kies hazánk. Mert mindennél többet mond, hogy a háború miatt az EU határőröket küld a keleti államaiba, kivétel Magyarország. Innen a Frontex kivonult, mert Orbán állati módon bánt a menedékkérőkkel, sőt, nem teljesíti az ezt megszüntetni előíró bírósági ítéletet sem. Így a Frontex ide vissza sem jön, holott háború van. Ha más nem is, ez mutatja a hely minőségét, ahol élünk, ahol uszító békemeneteket propagálnak, a menekülteket amúgy vesén rúgó hatalom most Orbán kezével menekülő gyerekbuksikat simogat, és ránk omlik a szar, Márki-Zay pedig új pártot alapít. Veszíteni fog, ha így folytatja, és sajnos mi is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum