A nagyi kereke

Szijjártó megint alakított. Azt hihetnők, hogy ez ütős kezdés, és a nyájas olvasó dörzsöli a tenyerét, miszerint lássuk azt a medvét, mit hozott össze külügyminiszterünk, de ezzel nem megy semmire a krónikás. Mivelhogy Szijjártó úgyszólván egyfolytában alakít. Egy nagy alakítás az élete, tehát az mellbe csapós indítás az volna, ha ilyenről nem számolhatnánk be Az volna ám a trip, de ilyen elő nem fordul, ettől tartanunk nem kell, mivel minden napra jut valami csemege, olykor több is. És most, hogy elmeséltem az elbeszélés nehézségeit, nézzük külügyminiszterünk e napi delirálását azzal az örömmel, hogy most épp nem toporzékolt, nem ágaskodott a taraja fenyegetőn, mert baráti közegben adta elő agyának lucskos, iszapos tartalmait.

Magyar-Lengyel Üzleti Fórum volt tegnap, ahol a dva bratankik simogatták egymás egóját, más célja a dzsemborinak nem látszik. S itt kell előadnunk, habár nem simul olajosan történtünkbe, hogy nagyon szeretnek mindenféle konferenciákat, az előbbiekből látszóan fórumokat, megbeszéléseket és más efféléket tartani minden értelem nélkül, amely összejöveteleknek célja az, hogy ápolgassák egymás öntudatát, biztosítsák önmagukat és haverjaikat nagyszerűségükről és arról, hogy nagy valószínűséggel ők közösen, de kizárólagosan szarták a spanyolviaszkot. A tegnap összejövetel két kijelentését vesszük górcső alá csupán azzal a toldással, ennyi épp elég, ahol ezek elhangozhattak, ott épeszű embernek keresnivalója nincsen.

Külügyminiszterünk egyrészt azt mondta: „Nem szabad engedni, hogy Európában továbbra is lenézzenek, és úgy kezeljenek minket, mint akik kizárólag a haszonélvezői vagyunk az együttműködésnek”. Másrészt pedig: „Amennyiben a visegrádi négyek egy államot alkotnának, akkor az lenne az EU második legnagyobb országa és harmadik legnagyobb piaca, illetve a G20-ak közé tartozna”. No most, vegyünk egy nagy lélegzetet, hörböljük be ja zoxigént, majd pediglen lassan eregessük ki tüdőnkből a kicserélődött gázokat, köszönöm. Az első kijelentéssel gyorsan végzünk, lenézés, tisztelet, nyüszítés, a kisebbrendűségi érzésből fakadó nyüszítés s annak tudata, mindenki tisztában van az állítások képtelenségével.

Mert nem néznek le minket, maximum Szijjártót és Orbánt vetik meg fideszestől deutschostúl kompletten. Mégpedig azért, mert igenis, mindenki tisztában van azzal, hogy éhenkórász, lejmolós hazánk Orbánban megtestesülve tényleg ATM-nek nézi a közösséget, és ebbéli aggodalmaikat már ki is fejtették. Ezzel tehát többet foglalkoznunk nem kell, a második állítás viszont már delikát, úgyhogy megmutatjuk még egyszer, hogy soha el se feledjük: „Amennyiben a visegrádi négyek egy államot alkotnának, akkor az lenne az EU második legnagyobb országa és harmadik legnagyobb piaca, illetve a G20-ak közé tartozna”. – Kezdjük el csócsálgatni, ízlelgetni a különös tartalmat, de addig is mutatunk egy általános reakciót.

A tudósítás alatt a kommentszekció egyöntetűen jutott a népi bölcsességre, amely a feltételes módot figurázza ki a „Ha a nagymamámnak kereke lett volna, ő lett volna a villamos” megidézésével, mi magunk viszont a szimpla röhögésen túl látjuk ennek a filozófiai mélységeit is, amit Füst Milán bácsi fejtett ki Hábi-Szádijában az igék feltételes módú múlt idejű használatáról, a mi lett volna, ha lett volna ezotériájáról, mindez azonban Szijjártó álmaiban röhejes. Külügyminiszterünk kreál magának egy képzeletbéli államot a V4-ekből, és ezt állítja szembe az Unióval, tehát egy álmot a valóval. És ezt nevezik ők Magyar-Lengyel Üzleti Fórumnak. Szijjártó egérként dübörögni akar a hídon, és álmodozik.

Én nem tudom, ebben az álomban, amikor a V4-ek egyesülnek egy soha nem volt gazdasági hatalomként, abban ki lesz a király, de biztosan Orbán Viktor. Másfelől erőteljesen mosolyognunk kell, amikor a komoly, öltönyös férfiak összegyűlnek álmodozni, és nagynak képzelni magukat, mindenáron. Mert a tragédia ebben ez, és a habverés, hogy mindezek után elégedetten térnek haza azzal, most megint jól megmutatták Brüsszelnek. Csak így lehetett, mert arról a tudósítás nem szól, hogy akármelyik dva bratanki fölállt volna kijelentvén, ne bolondozz Péter. Ilyen egóval távoztak aztán mindannyian, hogy ők marha nagyok lehetnének, viszont látjuk, nem azok. Tehát újólag a nagyi kereke, és pláne Füst Milán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum