Vidékiek

Most, hogy Kósa Lajos Pegasus-ügyben végképp a Fidesz fejére borította a csordultig telt éjjeli edényt, azt hihetnők, hogy legalább egy pöttyet meghunyászkodik a galeri, ha jogi következményekben nem is reménykedhetünk. Balga ábrándok. Mintha mi sem történt volna. Kerényi János fideszes képviselő szerint pedig azért nem változik semmi, mert, idézem: „vidéken evvel olyan nagyon nem foglalkoznak”. Ebben a mondatban benne van az egész széles és lapos fideszvilág, ahogyan levitálni hiszik magukat mindenek felett. Megérteni nem, csak értelmezni tudjuk, illetve igyekszünk ezt az ugari gondolatiságot, amihöz elsőként egy kérdést teszünk fel.

Mégpedig, hogy a nemzet erkélyéről alátekintve a ködbe burkolózó bűnös városra (oldalunkon Nagy Ferenc és mindenféle pópák, püspökök), mi számít vidéknek, honnan kezdődik az, s van-e egyáltalán. Hogy nemzetvezetői tudatunkkal mit gondolunk, amikor a falusi ivóba betérünk, és a kérges kezű embernek a képibe mázoljuk, hogy novemberben jön egy nyolcvanas, Feri bátyám. Máskor malacokat üdvözlünk az ólban kedvesen, hogy ez-e a vidék, vagy már a nyócker is az. Ontológiai dolgok ezek, mert látszik, hogy a felcsúti lélek megszakadt-bicsaklott, illetve, hogy az álca lemállik, és valami bizonytalan dolog marad ott, bűzlő mocsár.

Ha haszonelvűségről beszélek akkor, amikor ezt az egészet vizslatom, akkor az eufemizus bűnébe esek. Más szemszögből ide kell még pásszítani, hogy aki ugyan nem vidéki, de nincs a galeriban és nem is rajong értük, az egész széles, magyar horizont, hogy ők érdemelnek-e felvilágosítást a bűnügyben, amit Varga Judit és társai elkövettek. De, ahogyan a dolgok kinéznek, ők sem tudhatnak meg semmit, pedig a diplomás kommunisták igazán élénken érdeklődnek, főleg, hogy a bűntett elszenvedő alanyai is lehetnek. Illetve még a Fideszen kívül álló civilizált, európai világ is szeretne tudni ezt-azt, de mind ők is erősen le vannak szarva.

Mindebből logikánkat használva arra juthatnánk, hogy a Fideszen és a békemeneten kívül mindenki vidéki, sőt, az egész kerek világ is az, amiből viszont az fakad, hogy a Fidesz a világ közepe, és információt a gaztetteiről akkor ad, ha abból hasznot remélhet. Aki nem rá szavaz, nem érdekes, Feri bátyáméknak ott a nyolcvan meg a krumpli, a rajongóknak pedig a diadalmi és felsőbbrendűségi jelentések, egy láthatatlan, de hangoztatott rózsaszínű világ. És most, hogy így látjuk az übermensch tudatot, térjünk vissza kezdő tételünkhöz, a vidékiséghez, ami a mostani történések tükrében szélesebb fogalom, mint hinnők. Mert itt van ez a Demeter.

És ahogyan a fentebb idézett Kerényi lehülyézi a bávatag jobbágyot, miszerint az ő horizontja nem ér fel egy Pegazus-ügyig, ez a Demeter pedig a rajta kívül álló szellemi világot tartja semmire, ahogy ő meg a milliárdos irodájában ücsörög. Nagy Ferenc Kossuth-díjat kap, Zalatnayt pénzzel tömik, Part-Nagy (például) pedig nem felel meg a kényes ízléseknek. Ezt a két nézőpontot egymásra eresztve azt a kérdést kell feltennünk, ki marad akkor, aki a Fidesz szerint törődésre érdemes, akinek szervezik ezt az országot már tizenegy rohadt éve, és az derül ki, hogy csakis maguknak. Ez a maguk-kör elég szűk, és könnyű belőle kiesni is.

Hogy egyértelmű legyen, a szavazóbázist sem tartják sokra, nekik elegek a jelszavak, a vidékinek már az sem kell, mert ő az olvasatukban hülye a magasztos eszmékhez, és van az ellenzék, amely már úgy nyolcmillió emberből áll, akik viszont dögöljenek meg, mint az ellenzéki vezetésű városok sorsából is kitetszik. Kádár idejében – mint az tudvalévő – a párt a munkásosztály élcsapata volt, és ez a mostani, amelyik ugyan nem egyedüli, de úgy viselkedik, mintha az volna, nem tudható, milyen besorolást és jelzőt érdemel. Ám inkább nem mondja ki az ember, mert még azt vélik, hogy mosdatlan a szája, és lehet, nem is gondolják rosszul a dolgot.

Itt van viszont egy lehetőség drága ellenzékünknek a nyerési esély maximalizálására. Vidékre kell menni, ahol javarészt eldőlnek a dolgok. Mint látjuk, a Fidesz elkényelmesedett, és azt hiszi a krumplival és a novemberi Feri bátyámmal révbe is ér, és valljuk meg, ebben van is némi igaza. Viszont nem ártana tudatosítani a „vidékiekkel”, hogy Orbán és a sleppje milyen mélységesen lenézi őket, voltaképp szavazógépnek tekinti, akinek krumplival be lehet fogni a száját. Ha az ellenzék elérné, hogy a szavazórobot öntudatra ébredjen, nyert ügye lehetne. De tudom, hogy csak álmodozok, és az ujjam lóg a bilibe bele.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum